Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár

A 2013-as kiadású Angyali korona, szent csillag A MAGYAR SZENT KORONA könyvében Pap Gábor avarokat és Nagy Károlyt említ, akikről a fantom korszakkal kapcsolatos előadásaiban következetesen állítja, hogy sosem léteztek. Vélhetően Pap Gábor is érzi ezt ez ellentmondást, ahogy azt is, hogy helyesek a különálló véleményei akár a Szent Koronával kapcsolatban, akár a fantom korszak létét illetően. Helyesek, de mégis egymásnak ellentmondóak, aminek látszólag nincs is feloldása. Pedig van!

2016. március 17.

Dobos Csanád:

Szent Korona és a fantom idő

Nemrég kaptam egy érdekes kérdést: Mi az oka annak, hogy tudatosan kerülöm a magyar Szent Koronával kapcsolatos észrevételeket a hozzászólásaimban és a tanulmányaimban? Az ok egyszerű: mert a Szent Korona téma nem választható el Szent Istvántól és Koppánytól ugyanúgy, ahogy a fantom idő témakörétől sem. Ez pedig sokkal alaposabb átgondolást igényel, hiszen túl sok érzelmi felhang hatja át ezeket a témákat, ahogy Szent István személyét, a gnoszticizmust és a római kereszténység témakörét is. Ez egy olyan téma, amit pusztán csak érzelmi felkiáltással, lelkesedéssel vagy gyűlölködéssel pillanatok alatt nem lehet elintézni. Talán, mégis jogos a kérdés, és ideje számomra is véleményt mondani a Szent Koronánkról, még ha ezzel indulatokat is keltek - mind a Szent István „pártiak”, mind az ellenzői között.

Pap Gábor gondolatait rendszeresen szoktam kiinduló pontként használni az elmélkedéseimhez, és ezt teszem most is, hiszen a Szent Koronával kapcsolatban nála avatottabb szakértőt nehéz találni.

„Befejezésül érdemes tehát az 1100 és 116 között fogalmazott ún. Hartwik-féle Szent István legendát megvallatni, ahol a koronaküldésről szó van. Ugyanis egy nagyon érdekes fordulata van ennek. A magyar fordításban is kitűnik, s erre Csathó Pál hívta fel annak idején a figyelmemet… Hogy tudniillik ebben a történetben lengyelek számára készíttet a megnevezetlen pápa egy koronát. Egyenesen a kérésükre készül. Ez a „kér” ige, ahányszor szerepel a lengyelekkel kapcsolatban, mindig a quero, querere igeként hangzik el, illetve íródik le. A pápa azonban közvetlenül a korona átadása előtt álmot lát. Ebben megjelenik neki egy angyal és közli vele, hogy ne a lengyeleknek adja a koronát. Egy másik országból majd követek jönnek, és az uralkodójuk részére koronát követelnek. Adja őnekik. Hosszú ideig azt hittem, hogy itt pusztán stílusfordulatról van szó: a magyar fordító arra törekszik, hogy elkerülje a sok kér, kér, kér igékből adódó károgást. Kiderült, hogy nem ez a helyzet. Az eredeti latin szövegben is benne van ez a kettősség, és a „követel” igének ott az a szó felel meg, hogy flagitare. Mármost ha az ember utánanéz a középkori latin nyelv szótáraiban a „flagitare” ige jelentésének, akkor a példamondatokból kiderül, hogy az eredeti jelentése: járandóság behajtása, visszakövetelése. Tehát egy járandóságról van szó, ami lehet adó, és akkor annak a behajtását jelenti, de jelentheti kölcsönadott pénznek a visszakövetelését is. Ráadásul mindezt hevesen. Ennek az igének a töve a flagelluméval, a korbácsolással közös, és így mintegy visszautal a „flagellum Dei”, „Isten ostora” kifejezésen keresztül – Atillára. Hiszen Atillát nevezték így a kortársak, illetve nevezi így az utókor, egészen napjainkig. Hát ez bizony meg kellett, hogy gondolkoztasson.

Miről lehet szó ugyanis? Amit most leírok, az lényegében véve Csathó Pál gondolatmenete, hogy tudniillik itt az utolsó pillanatban közbelép az Európát már ekkor gyakorlatilag teljes egészében katonailag ellenőrző magyar fejedelemség. Ezt megint el szoktuk felejteni… Ennek a pontos megnevezése, nem az, hogy „kalandozás”. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a magyarok megtudják, hol van a koronájuk. Ugyanis a „kalandozások” útvonala – ezt viszont Fehér Mátyás Jenő mutatta ki – feltűnő kapcsolatban van azokkal a helyszínekkel, ahová Nagy Károly annak idején szétajándékozta az avar kincs értékesebb darabjait…

Miután itt a Koronáról van szó, tényleg valószínűtlennek tűnt, hogy ezt valamelyik apátságba dugja be Nagy Károly, hanem elég valószínű, hogy egyenesen Rómába adta tovább. És ebben az esetben ha mi, magyarok megjelenünk a pápa előtt, az biztos, hogy nem „quero, querere” igével fogjuk „kvéregetni”, henem – az Isten ostorára hivatkozva – hevesen visszaköveteljük.

És ez az a pillanat, ahol az emberben egyszerre földereng egy kép. Tudom, hogy ez már aztán a délibábnak a tipikus esete, de egyáltalán nem izgat. A helyzet az, hogy tényleg megjelenik egy kép, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez a betoldás – mert ez még a Hartwik-féle legendaváltozatban is betoldás – mai szóhasználattal élve egy közös közlemény. Tehát: megkapjátok a koronátokat, ha felveszitek a kereszténységnek azt a válfaját, amelynek a játékszabályait mi diktáljuk. Azaz a judeo-krisztiánizmust. Aki pedig nem áll keresztvíz alá, lett légyen a szkíta rítus szerinti keresztény, vagy nem keresztény, az innentől pogánynak minősíttetik, és ám lássa a következményeit. Nyilván akkortájt is voltak titkos záradékok, hogy ezen kívül még mi mindent kell végrehajtanotok, de az utolsó pillanatban… Nos, mi tudjuk hogy miért fontos számunkra a Korona visszaszerzése, ők nem tudják. Csak azt tudják, hogy mi mindent megadunk már, csak kapjuk vissza. És akkor annyit sikerült még a magyar félnek elérni, hogy legalább ez a „flagitare” ige benne maradjon a záró dokumentációban. Itt elakadt vagy nem működött elég erélyesen az elhárítás a túloldalon, ez az árulkodó tétel hát benne maradt. Megpróbálták ugyan később eltussolni: van olyan publikációja a Hartwik legendának, amelyben nem szerepel a „flagitare” kifejezés –de már elkéstek. Sőt, éppen ez az utólagos kozmetikázás tette gyanússá a szememben az ügyet.”[1]

Ami ebből az alig másfél oldalnyi idézetből egyből szemet szúr, az a hatalmas ellentmondás a kitalált középkor előadás megállapításaival. A 2013-as kiadású könyvében Pap Gábor avarokat és Nagy Károlyt említi, akikről a fantom korszakkal kapcsolatos előadásaiban következetesen állítja, hogy sosem léteztek. Egymásnak ellentmondó megállapítások, melynek látszólag nincs is feloldása. Pedig van!

Fontos előre bocsátani, hogy a továbbiakban „csak” egy logikai eszmefuttatást kívánok felvázolni, sem, mint történelmi ténynek sorozatát. (Bár, a magam részéről mégis inkább a saját álláspontomat tekintem hitelesebbnek, mint a hivatalos történelem oktatás tematikáját az érintett személyekkel, uralkodókkal, eseményekkel kapcsolatban. De ennek helyességét már mindenki maga döntse el. A célom csupán egy újabb témában ismét közös gondolkodásra sarkallás – én nem több.)

Ehhez pár felvezető gondolatszálat érdemes már az elején felvetni:

-   Adott két világbirodalom Jézus születésének évszázadában. A hivatalos történetoktatás által felmagasztalt, a „civilizált” Római Birodalom és a közvetlen közelében az a Pártus Birodalom, melyet a mérete és történelmi fontossága ellenére, az európai történelem oktatás még meg sem említi. E két birodalom igazi ellensúlyt jelentett egymás számára évszázadokon át. A Pártus Birodalom gátolta a gigantikus Rómát a keleti terjeszkedésében, mely viszont időnként egy-egy évre el is foglalta Mezopotámiát és Párthia fővárosát (Crassus [2] majd Traianus). Ennek ellenére mégis a Pártus Birodalom mondta ki a halálos ítéletet Attila személyében Rómára.  

- Arról a Pártus Birodalomról van szó [3], melynek - egyes talmud szemelvények szerint - uralkodói leszármazottja volt Szűz Mária, Jézus édesanyja és arról a Pártus Birodalomról van szó, melynek hivatalos államvallása az a Mithrász kultusz volt, mely vélhetően kapcsolatban van Atillával és Szent Istvánnal ugyanúgy, ahogy a krónikáink történeteivel is.  Szintén arról a Párthus Birodalomról van szó, ahol a kereszténység pillanatok alatt, nehézségek nélkül elterjedt, sőt ahonnan a manicheista kereszténység irányzata is kifejlődött, melynek nyomai a népmeséinkben ugyanúgy fellelhetők, ahogy a Szent Koronánk szerkesztésében is.

-  A KORONA és ISTVÁN nevek jelentésüknél fogva is összekapcsolódnak. Stephen vagy Steven, a görög Στέφανος (Stefanos), azaz "koszorú, korona, becsület, jutalom" szavaiból származik. Szó szerint jelentése, "ami körülvesz, összefog". Ráadásul a főnév első írásos emléke Homérosz Iliászából származik, ami szintén elgondolkoztató, mivel Homérosz szkíta zodiákus logikával szerkesztette meg az Iliászt! [4]. Ez alapján érdemes már rögtön az elején elgondolkodni, hogy Szent ISTVÁN neve esetleg szimbolikus fölvett név lehet-e, ahogy Homéroszé, vagy éppen Péter apostolé? [5]

-  Tóth Gyula a könyvében és a honlapján igazolja az 532 évnyi (azaz egy Nagy Húsvét ciklus nagyságú) fantom, soha meg nem történt történelmi időszakot [6], ahol joggal veti fel, hogy Marcus Aurelius lehetett az utolsó nyugat római uralkodó, aki kénytelen volt szembenézni az Atilla hadaival. Épp ezért az őt követő katona császárok már csak a fantom korszak kitalált kellékei. E felvetését többször is körbejártam már a korábbi tanulmányaimban [7], ezért ennek igazolásaira most nem térek ki, de mégis szerepe van ezeknek is a további gondolatmenetben.

Pap Gábor idézetben szerepel, hogy a Szent Korona Rómába került, méghozzá Atilla halála után, Nagy Károly avarok elleni hadjárata alkalmával.

„Miután itt a Koronáról van szó, tényleg valószínűtlennek tűnt, hogy ezt valamelyik apátságba dugja be Nagy Károly, hanem elég valószínű, hogy egyenesen Rómába adta tovább. És ebben az esetben ha mi, magyarok megjelenünk a pápa előtt, az biztos, hogy nem „quero, querere” igével fogjuk „kvéregetni”, hanem – az Isten ostorára hivatkozva – hevesen visszaköveteljük.”

Ahogy már említettem az alapvető gond ezzel a feltételezéssel, hogy vélhetően nem létezett sem Nagy Károly, sem az állítólagos avar hódítás, ezek csak a kitalált középkor fantom szereplői és eseményei. Ha ez a megállapítás helyes, akkor mégis mikor és hogyan kerülhetett a Szent Koronánk Rómába?

Véleményem szerint Traianus római császár idejében, aki 101-106-ben Erdélyt kebelezte be Dácia néven, majd pár évvel később előrenyomult egész Dél-Mezopotámiáig és elfoglalta a Pártus fővárost is. E pártus érdekeltségekbe tartozó területek rövid idő alatti meghódítása nemcsak az említett császár hadászati fölényét jelzi, hanem valami belső konfliktust is a Pártus Birodalmon belül, melyet sikeresen használt ki az akkori római császár. Bár e utóbbi területszerzését alig egy évvel később fel kellett adnia, mégis, a mai napig a „dicsőséges” Római Birodalmat ezzel a hódítással ábrázolják. (Ami azért jelzés értékkel bírhat a hivatalos történetírás korrektségét illetően is.)  E Traianus császárt követi aztán a trónon az a Hadrianus, aki a limes építések révén vált ismertté. Ez viszont már a Mithrász kultusz európai elterjedésének ideje is, annak a Mithrász kultusznak, mely többek között a kereszténység szimbolikai alapját is adta [8]. De nem csak a szimbolikait [9]. Hadrianust után, egy köztes 20 évnyi időszakot követően, i.sz. 161-től már Marcus Aurelius uralkodásához érkezünk. Ahhoz a császárhoz, akit filozófus jelzővel szokás illetni, pedig ennél sokkal fontosabb dolgok is kapcsolódnak a személyéhez, melyet a hivatalos történelem oktatás nem szeret megemlíteni. Ilyen a hunok Róma elleni háborújának kezdete (mely már i.sz.168-ban megkezdődött [10]), a Római Birodalom két részre felosztása [11], valamint a keresztény üldözések kezdete is! Ezek azért olyan események, melyek külön-külön is megérdemelnének annyit, hogy a császár személyéhez kötve, azaz nevesítve, a „dicsőséges” Római Birodalom történetének oktatási tematikájában helyet kapjanak. De mégsem részei az oktatási anyagnak! Ennek vajon mi lehet az oka? Helyette ezeket az eseményeket csak Diocletianus császárhoz kapcsolják, aki jóval, száz évvel később követte Marcus Aureliust a trónon. De ténylegesen követte?

Marcus Aurelius v. Diocletianus, valamint az 532 évnyi húsvét ciklus

Tóth Gyula a Szkítiától Maghrebig, a kitalált középkoron túl könyvében részletesen foglalkozik a Herbert Illig által felvetett kitalált középkor témájának magyar vonatkozásaival. Többszörösen igazolja, hogy tudatosan iktatták be a hajdani krónika írók a fantom időszakot a történelem időszalagjára. Tóth Gyula ennek okaként Attila személyének „lejáratását” és a történelemre gyakorolt hatásának eltitkolását látja. E fantom korszak elfogadásának és elfogadtatásának legfontosabb kellékét a Dionysius Exiguus Krisztus szerinti időszámításában véli felismerni.

“… „a mi Urunk Jézus Krisztus 532. éve”. Dionysius Exiguus tehát a diocletianusi időszámítás 248. évét a Krisztus születésétől eltelt 532. évvel azonosította. Természetesen meg is magyarázta különös újításának okát: nem akarta egy keresztényüldöző tyrannus emlékét továbbvinni azáltal, hogy az éveket az ő trónra lépésétől számítja. Ehelyett úgy vélte sokkal helyénvalóbb, ha az évek számlálásának kiindulópontját Jézus Krisztus megtestesüléséhez rögzíti… A diocletianusi időszámítás 248. esztendejében felhagy a mártír kor szerinti datálással és áttér a Krisztus szerinti évek használatára. Diocletianus trónra lépésének 248. esztendejét Krisztus születésének 532. évével azonosítja. Mit tesz tehát? A 248-hoz hozzáad 284-et és így megalkotja a Krisztus szerinti 532-es dátumot.”[12] - Tóth Gyula a Szkítiától Maghrebig

Akik nem ismerik Tóth Gyula könyvét és a fantom időszakkal kapcsolatos kutatásainak eredményét, azok számára mindenképpen érdemes a további idézeteket is áttanulmányozni, hiszen ezek nemcsak az 532 évnyi időcsúsztatás okát és módját segítenek megérteni, hanem áttételesen az Attila és Szent István kapcsolatot is, melynek tisztánlátása nélkül nem lehet a Szent Korona és a fantom idő kapcsolatáról tárgyilagosan nyilatkozni.

“Miért épp a diocletianusi 248-as évnél vezette be Dionysius Exiguus a Krisztus szerinti évszámlálást? Milyen jelentősége lehetett ennek a 248-as évnek a diocletianusi időszámítás szempontjából? Vegyük észre, hogy semmi! A mártír kor szerinti évszámlálásban ez az év ugyanolyan év volt, mint az összes többi. Semmi lényeges dolog, semmi világrengető esemény nem történt ekkor. Az arszakida (pártus) időszámításban azonban már egész más a helyzet. Ott a 248-as dátumnak óriási jelentősége volt. A pártusok időszámítása szerint ugyanis ez a 248 nem más, mint Jézus Krisztus születésének éve! …

Lehetséges volna, hogy Dionysius Exiguus nem is a mártír kor éveit vette alapul húsvéttáblázatának megalkotásakor, hanem az arszakida időszámítást? Lehetséges lenne, hogy a csalást éppen ő követte el azáltal, hogy névleg ugyan a diocletianusi évekből indult ki, de valójában az arszakida évszámokat használta?... Dionysius Exiguus egy szkíta származású szerzetes volt. Scythia Minor tartományban, a későbbi Dobrudzsában született. Nyilvánvaló tehát, hogy szkíta származása révén ismerhette a pártusok időszámítását. Vegyük észre, hogy amikor mi a hunok első bejövetelét a legkorábbi általunk beazonosított idősíkon 168-ra toltuk vissza, és feltételeztük, hogy az ekkor kibontakozó szarmata, jazig, markomann, stb. támadások mögött már Attila seregeinek hőstetteit kell felismernünk, akkor kimondatlanul is megteremtettük az időrendi kapcsolatot az éppen felbomlóban lévő Pártus birodalom és Attila népe között… Ha tehát Dionysius Exiguus a diocletianusi évek helyett az arszakida dátumokat vette alapul húsvéttáblázatának szerkesztésekor, akkor szükségszerűen 532 évvel nagyobb dátumokat állított elő a kelleténél. Az arszakida és a diocletianusi évek között ugyanis éppen ennyi a különbség. Az arszakida időszámítás dátumai 248-cal nagyobbak az igazi Krisztus szerinti dátumoknál. Ha Dionysius Exiguus ezeket az arszakida éveket Krisztus szerinti évekké akarta volna alakítani, akkor minden józan számítás szerint 248-at le kellett volna vonnia belőlük. Ő azonban nem hogy nem vont le belőlük, hanem 284 év hozzáadásával még tovább növelte azokat! Így egy olyan Krisztus szerintinek nevezett fals időskálát hozott létre, amely a valódi Krisztus szerinti dátumoknál 532 évvel, vagyis éppen egy nagy húsvétciklussal mutatott többet! …

Amikor észrevettük a különös áthallást Marcus Aurelius és Diocletianus császár története között, akkor ezzel kvázi ki is mondtuk, hogy Diocletianus nem akkor élt, mint ahogy eddig gondoltuk. Ha figyelembe vesszük a korábban kimutatott párhuzamokat e két uralkodó története között, akkor abból logikusan következik, hogy e két császár egy és ugyanaz a személy volt.

Egyre világosabbá kezdett tehát válni előttem, hogy valami nagyon nagy baj, valami alapvető probléma van a mártír korral. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a mártír kor egy létező időszámítás, amely még manapság is használatban van. De vajon valóban Diocletianus trónra lépésétől indul-e? Gondolkodjunk csak! Diocletianus császár 284-ben lépett hatalomra. A trónra lépését követő első évek teljes nyugalomban teltek a keresztények számára. Aztán 292-ben Diocletianus kettéosztotta a birodalmát és bevezette a tetrarchia rendszerét. Ekkor még mindig nem kezdődtek meg az üldöztetések, a keresztények továbbra is békében gyakorolhatták hitüket. Vagyis nyoma sincs semmiféle üldöztetésnek, teljes a béke és a nyugalom, templomok épülnek, s a keresztények nem csak hogy azonos elbírálás alá esnek a nem keresztényekkel, de – úgy olvastuk: „még több kegyességet mutattak irántuk, mint mások iránt”. Miféle mártír korról beszélünk tehát? Hol vannak itt a mártírok? Persze tudjuk, hogy később, 297-ben már valóban elindultak az üldöztetések. De ekkor még mindig nem a keresztényeket üldözték, hanem a perzsák rút és visszataszító vallását, a manicheizmust! A keresztények üldözésére még ennél is tovább kellett várni: azok csak egészen későn, 303-ban, Diocletianus trónra lépésének 19. esztendejében indultak meg!.. Ezen a ponton az ember óhatatlanul elgondolkodik: ha az üldöztetések csak 303-ban indultak, akkor a mártírok időszámítása miért 284-ben veszi kezdetét? Ha ez az időszámítás 303-tól indulna, akkor valóban jogos lenne ez az elnevezés. Mivel azonban 284-től indul, így ez az éra inkább a keresztényüldöző császár emléke előtt tiszteleg, semmint a mártírok előtt. Lehetetlen, hogy ezt az ordító ellentmondást a korai keresztények figyelmen kívül hagyták volna…

A mártír kor nevét latinul így írjuk le: ANNO MARTYRUM. Vajon hogyan írnánk le latinul azt, hogy a pártusok időszámítása? Nos így: ANNO PARTHORUM, vagy még inkább: ANNO PARTHYRUM!”[13] - Tóth Gyula

Miért volt szükség Marcus Aurelius uralkodása alatt történt események elcsúsztatására egy későbbi évszázadba, és egy állítólagos Diocletianus császár uralkodásához kapcsolni mindezeket, aki ráadásul még meg sem hal, hanem csak nyugdíjba vonul egy ilyen zavaros történelmi időszakban. Ahogy állítólag ő maga indokolta: „hogy káposztát növeljek a saját kezemmel” [14]. Ezek eléggé szemet szúró csúsztatások, szinte érezni róluk, ha már hazudnom kell, akkor úgy teszem, hogy legalább észrevegyék!

Tóth Gyula válasza rá erre a felvetésre elég lényegre törő lenne: Attila személyének leválasztása a magyarokéról. Vélhetően igaza van, de egyre inkább az az érzésem, hogy valami másról is szó van. Hiszen, valami más oknak is kell lennie, ha a mi krónikás hagyományunk is igazodik e idő csúsztatáshoz! Igazodik, de mégsem úgy, ahogy a nyugati krónikák teszik.

A Korona „kvéregetés”

Ennyi kitérő után folytassuk a Szent Koronához kapcsolódó eszmefuttatást. Mi van, ha a Szent Koronánk már korábban, Traianus római császár betörését követően került Rómába? Mi van, ha a Szent Korona visszaszerzése érdekében kezdett nehezedni a nyomás a Római Birodalomra, ami miatt Hadrianusnak azonnal meg kellett kezdenie a limes vonal kiépítését? Mi van, ha tényleg már Marcus Aurelius idejében roppant meg annyira a Római Birodalom, ami végül is Nyugat Róma megsemmisüléséhez vezetett? Ha az eddigi felvetésem helyes, akkor Atillának már ekkor lehetősége lehetett RÓMÁTÓL követelni (és nem kérni!) a Szent Koronáját! Így már érthető Pap Gábor észrevétele:

„És ebben az esetben ha mi, magyarok megjelenünk a pápa előtt, az biztos, hogy nem „quero, querere” igével fogjuk „kvéregetni”, hanem – az Isten ostorára hivatkozva – hevesen visszaköveteljük.”

Pap Gábor magyarokat említ, de kinek is van igazán joga Isten ostorára hivatkozva visszakövetelni a Szent Koronát? Leginkább annak, aki maga is az Isten Ostora, azaz Atillának!

Ahogy utaltam rá, István és a KORONA egy és ugyanaz! Ahogy Péter, a kőszikla és a ráépített egyháza is. Mi van, ha Atilla is eggyé vált a Szent Koronával, az országgal a megkoronázása pillanatában? Olvassuk el újra Pap Gábor sorait:

„A pápa azonban közvetlenül a korona átadása előtt álmot lát. Ebben megjelenik neki egy angyal és közli vele, hogy ne a lengyeleknek adja a koronát. Egy másik országból majd követek jönnek, és az uralkodójuk részére koronát követelnek. Adja őnekik. Hosszú ideig azt hittem, hogy itt pusztán stílusfordulatról van szó: a magyar fordító arra törekszik, hogy elkerülje a sok kér, kér, kér igékből adódó károgást. Kiderült, hogy nem ez a helyzet. Az eredeti latin szövegben is benne van ez a kettősség, és a „követel” igének ott az a szó felel meg, hogy flagitare. Mármost ha az ember utánanéz a középkori latin nyelv szótáraiban a „flagitare” ige jelentésének, akkor a példamondatokból kiderül, hogy az eredeti jelentése: járandóság behajtása, visszakövetelése. Tehát egy járandóságról van szó, ami lehet adó, és akkor annak a behajtását jelenti, de jelentheti kölcsönadott pénznek a visszakövetelését is. Ráadásul mindezt hevesen. Ennek az igének a töve a flagelluméval, a korbácsolással közös, és így mintegy visszautal a „flagellum Dei”, „Isten ostora” kifejezésen keresztül – Atillára. Hiszen Atillát nevezték így a kortársak, illetve nevezi így az utókor, egészen napjainkig. Hát ez bizony meg kellett, hogy gondolkoztasson.”

Vállalom a későbbi kritikát, hogy esetleg kiforgatom Pap Gábor szavait. Bátran teszem, mert nem azt állítom, hogy ezeket ő mondta, hanem, hogy a soraiban sokkal több gondolat rejtőzik, mint amit első olvasatra gondolnánk. Az angyallátás, ahogy Róma falai alatt is, és áttételesen a „flagellum Dei”, azaz az Isten Ostora kifejezés –ezek árulkodó jelek! Képes Krónikának az angyallátás leírása pedig érdekes módon inkább hasonlít a pápa látomásához, mind a jóságos angyal korona ajánlatához. A Képes Krónika angyala meglehetősen határozott, fenyegetőző – inkább olyan, mint ami a Hartwik- féle legendában a pápának jelenik meg:

„Amikor Leó pápa papok sokaságával és keresztekkel Ravennához, Attila elébe érkezett, lóháton ülve, a mezőn beszélgettek; Attila király meghallgatta a rómaiak ígéreteit és szavait; magára nézve terhesnek találta ugyan, mégis teljesítette kívánságukat az apostoli szék iránt való tiszteletből, és mert megijedt egy látomástól. Mikor ugyanis a király feltekintett, feje fölött a levegőben egy lebegő embert pillantott meg, ez kezében kardot tartott, és fogát csikorgatva azzal fenyegette, hogy elcsapja a fejét.”

Pap Gábor titkos záradék lehetőséget említi a könyvében, nem is alaptalanul. Mintha erről lenne szó a Képes Krónikában is. Atilla meghallgatta a rómaiak ígéreteit, melyek magára nézve terhesnek talált. De akkor miért fogadta el a rómaiak ajánlatát, főleg, hogy ő volt győzelmi pozícióban? Miért volt kiszolgáltatva a legyőzötteknek? Talán, mert a számára legfontosabb érték még nem volt a kezében – ez pedig véleményem szerint a Szent Korona volt.

Ezek elég erős áthallások, melyek nem lehetnek véletlenek! Ha elfogadjuk, hogy beavató koronáról van szó, melynek önálló személyisége is van, akkor az Atilla-István megfeleltetésnek is lehet némi valóság alapja. Ne feledjük el, ahogy a pápák is nevet váltanak a megsüvegelésük pillanatában, úgy esetleg Atilla is ezt tette, aki viszont a pápák felett állt!

„Én apostoli vagyok, Te viszont méltán Krisztus apostola!”- ismerős mondatok, de biztosan a krónikák szerinti Szent Istvánt illeték ezzel? Szerintem ez a jelző Atillának szólt, aki képes volt Róma falai alatt az angyalt meglátni, és akinek az angyal az ígéretét tette, nem pedig Szent Istvánnak, hacsak Ö és Atilla, a magyarok két „első királya” nem egy és ugyanaz! A koronázás által vált Atilla Szent Istvánná, a magyarok első királyából, a magyarok másik „első királyává”!

Tudom, hogy ezek meglepő mondatok, melyek első olvasatra hihetetlennek tűnnek, ahogy őszintén megvallva Szent István életregénye is. Szent István pillanatok alatt bevezeti a kereszténységet a Magyar Királyságban, ami ellen senki sem emeli fel a szavát, még véletlenül sincsenek pogánylázadások, ellenkezések. Aztán a halála után mégis elkezd zúgolódni a nép.  Közben felszabdaltatja Koppányt és Ajtonyt (Köpönyeg-et és az Öltöny-t [15]) az idegen zsoldosokkal, mégis a megmaradtak, a túlélők hűen engedelmeskednek neki, sőt Szent királyának is tekintik a halála után. És ott vannak a fiú gyermekei, akik hirtelen csak eltűnnek, és már csak egyről tudhatunk Imréről, akinek halálával megszűnik a férfi ága. Ezt bárki, bárhogy is magyarázza, azért gyanús. Hiába volt már jelen a kereszténység korábban is (melyet a sir leletek is igazolnak bőségesen), azért egy másik rituáléra átállás nem is olyan könnyű folyamat.

De mit vállalt be Atilla Róma falai alatt? Talán, hogy a korábbi Mithrász kultusz helyett az egységes kereszténységre áttérést? De nem csak Atilla vállalta ezt. A Szent Korona érdekében ezt az egész nemzet egységesen vállalta. Talán ez is megmagyarázza, azt a tényt, hogy Mithrász kultusznak a szent helyei, rombolás és pusztítás mentesen váltak az enyészet martalékává. A korábbi hívek önként fordultak el a Mithrász misztérium vallástól és váltak követőivé az új vallásnak, a kereszténységnek. Ez így elég tömény megállapítás, ezért fontos, hogy további gondolatokkal is alátámasszuk minden egyes sorát, ehhez szükséges az egyes Szent István dokumentumokat és a Mithrász kultuszt is közelebbről megvizsgálni.

Szent István intelmei

Történész körökben közismert, hogy nincsenek eredeti Szent István dokumentumok. Minden csak másolat formájában maradt meg. Szántai Lajos ezt leginkább a könyvtárosok szorgos munkájának tudja be, de tényleg csak azoké, vagy pedig azért nincsenek, mert nem is létezett Szent István?! Mi van ha, Szent István kultuszt majd csak Szent László építi fel? Hogy miért? Talán azért, mert ha a nyugatnak, „Európának” nem kell Atilla, akkor kapjanak helyette egy Szent Istvánt! A lényeg számunkra ugyanaz!

Szent István az Intelmeiben [16] többszörösen is arra a római hagyományra, szokásjogra hivatkozik –melyet már csak hírből ismerhetett. Szántai Lajos ennek okát abban látja, hogy az Intelmek alap formáját még Atilla fogalmazta meg Csaba királyfi felé, mely formát Szent István is felhasznált a maga Intelmei megfogalmazásában. Ezzel az a gond, hogy bármilyen „aktualizálás” alkalmával a lehetőségekhez képest minden részletet érintenek. Mégis maradhattak benne Szent István idejében olyan a mondatok, melyeknek semmi tartalmi, semmi szakrális és semmi szimbolikus jelentése sincsen, ilyenek pl. a római hagyományra utalások. Ezek azok a mondatrészek, melyeket egy átdolgozás során először kéne kihúzni és átírni.

De nézzünk párat, hogy miről is van szó! Az állítólagos Szent István, aki új vallást erőltet a népére így szembehazudná tettét a fia előtt?

„Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra?”

Aztán a felmagasztalt Róma, mely Atilla ősellensége volt. És az a Róma, mely már csak római kereszténység, Kelet-Római Birodalom (Bizánc) és Német Római Birodalom formájában maradt fenn.

„Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá.”

Hogy kerülhettek bele ilyen mondatok? Hacsak azért nem, hogy megfeleljen a római egyház szentté avatás feltételeinek. Látszólag Rómát dicséri, valójában lenézi. A szkíta származású Aieniasz sarjai által vált szabaddá a szolga Róma. (Aienieasz története Homérosz Iliász eposzától indul, melynek napút logikája szkíta zodiákus szemléletet követ[17], és amelyben a trójaiakat (Aieniasszal együtt) joggal lehet szkíta népcsoportnak tekinteni. Aieniasz legismertebb legendája szerint ő volt a trójai háborút túlélők vezetője, aki a háború után az istenek parancsára Itáliába hajózott. Aineiaszt egyes legendák a római kultúra megalapítójának is tekintik, Vergilius Aeneis című művében írja le a trójai hős útját Itáliába, melyet Néró korától fogva oly fontosnak tartott a római eredettudat.)

Ezzel a mondattal megint az az érzésem, ha már meg kell valamiért felelni Rómának és a nyugatnak, akkor megteszem… de azért úgy, hogy mégis nekem legyen igazam. Sőt, ha nem kell nektek Atilla, akkor adok nektek Szent Istvánt.

Az intelmek, Dávidra és Salamonra hivatkozó, nagyon oda nem illő sorai pedig joggal Pap Gábornak a Hartwik-féle legendaváltozatra tett megjegyzését jutathatják az eszünkbe, ezért inkább csak ezt idézném újból:

 „… ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez a betoldás – mert ez még a Hartwik-féle legendaváltozatban is betoldás – mai szóhasználattal élve egy közös közlemény. Tehát: megkapjátok a koronátokat, ha felveszitek a kereszténységnek azt a válfaját, amelynek a játékszabályait mi diktáljuk. Azaz a judeo-krisztiánizmust. Aki pedig nem áll keresztvíz alá, lett légyen a szkíta rítus szerinti keresztény, vagy nem keresztény, az innentől pogánynak minősíttetik, és ám lássa a következményeit. Nyilván akkortájt is voltak titkos záradékok, hogy ezen kívül még mi mindent kell végrehajtanotok, de az utolsó pillanatban…”

Véleményem szerint Szent István intelmei valójában Attila intelmei, melyet utólag, csak a Szent István kép felépítése miatt hoztak létre.

Érdemes ezeken elgondolkodni, mint azon is, hogy miért kapcsolódik annyira össze Csaba királyfi és Imre herceg személye is a misztikus emlékezetben. De nemcsak ők, a német származású Aladár és Orseolo Péter [18] személye is elég erősen összecseng. (Azt már óvatosan kérdezem, hogy mi is lett István király és Atilla többi fiaival, hiszen a Képes Krónikában ez olvasható: „István király több fiakat nemzett”?)

Mithrász korona

A Képes Krónikában (és vélhetően a többi krónikáinkban is) a szimbólumoknak fontos szerepe van, mely szimbólumok leginkább a Mithrász kultuszhoz kapcsolódnak. Erre jó példa az I. András és Béla testvére közti utódlási konfliktus, Kard és Korona választás története, melyet a Mithrász kultusz beavatási szertartására lehet visszavezetni [19]. Miért fontos ezt a Szent Koronával kapcsolatban megemlíteni? Mert a Mithrász kultusz Koronája fedezhető fel István koronájában, valamint a Szent Koronánkban is!

„Ezt az értelmezést a mítosz egy további epizódja is alátámasztja, ami Mithrász és a Nap, a lángoló AEon közti harcot írja le. Az epizód végül egy megállapodással zárul. Ezután Mithrász elnyeri a Nap korlátlan hatalmát. Azt a hatalmat, amely a hvareno, az ősi mazdaikus (perzsa) hagyomány  glóriájával egyértelmű.”

Korona-glória, melyet Mithrász a Naptól, a lángoló AEon-tól kapott, az maga az ISTVÁNság, hiszen a Korona és István ugyanazt jelenti, az ami a fejet körbe veszi.

A Szent Korona készítésének időpontjáról szinte semmit sem tudhatunk csak azt, hogy Jézus halálát követően, a kereszténység első évszázadában már elkészülhetett. Épp ezért, ahogy már felvetettem, Traianus római császárnak a második század elején már lehetősége volt ezt elrabolni és Rómába szállítani. Bár ekkor még a Mithrász kultusz volt egyértelműen a meghatározó a hunoknál, de ott is létezett koronázási szertartás, amihez szükség volt koronára. Mivel a kereszténység pillanatok alatt táptalajra lelt a Pártus Birodalomban, ezért vélhetően a Korona, az Égi korona is már ekkor elkészült, sőt beavató koronává vált. 

Miért épp Hadrianusnak vált szükségessé a limes kiépítése a mai Angliától a Fekete tengerig? Miért annak a Hadrianusnak, aki a birodalmát a lehető legnagyobb méretben örökölte meg Traianustól? Mi volt az az addig nem tapasztalt nyomás a Római Birodalmon, ami a legerősebb, legnagyobb kiterjedésekor hirtelen védekezésre ösztökélte ezt a gigantikus birodalmat? A folyamatos támadás a teljes római határvonal hosszúságában a hunok/ pártusok részéről. De miért?  

Ennek megértéséhez legyen itt egy hasonlat: Amikor a méhkaptárból kiemeljük az anyakirálynét, ekkor a kaptár összes méhe nekiindul, hogy megtalálja és megvédje a méhkirálynőjüket. Mintha hasonló játszódott le volna ekkor is a történelemben. Csak emlékeztetőül: Crassus i.e. 53-as hódítási kísérletét követően, a római légiók tökéletes megsemmisítése után, Augusztus császár tilalmának eredményeként [20] -száz évre- látszólagos nyugalom állott be a két birodalom kapcsolatában. Aztán nekiindultak Traianus hadai és a Párthus főváros elfoglalásával, kifosztásával megbolygatták mindezt. De Róma hadászati sikerekben már ekkor benne volt a végső veresége is. Megbolygatták a méhkaptárt, kiemelték a méhkirálynőt (a Szent Koronát), és ezzel kirajzásra késztették azt a méhrajt, mely sokkal nagyobb erőt képviselt, mint amit el tudott viselni a gőgjére büszke Róma.

(Tudatosan használom a méhkirálynő hasonlatot, hiszen ennek is megvan a maga analógiája: Obrusánszky Borbála a Magyarok Nagyasszonya ünnepnapjára írt ismertetőjére, melyben azt írja, hogy „A Magyarok Nagyasszonya nem Mária, Jézus anyja, hanem a magyarság ősi istenasszonya, a Nagyboldogasszony, aki az ősi táltoshitben a szkíta és hun népek legfőbb oltalmazója és segítője. ... Rokonítható vele a kisázsiai Kübelé, aki számára az ókori kisázsiai sztyeppei népek felajánlották az országot.” A „rokonítható” kifejezésben némi bizonytalanság búvik meg. Talán az, hogy Graves szerint (45. oldal) Kübele (Cybele) a phrygiaiak Aphroditája, akit mint méhkirálynőt imádtak.[21]

Kübelé, akit méhkirálynőként imádtak, és akinek felajánlották az országot. Szent Istvánnak is volt egy hasonló felajánlása a Szent Koronánkkal kapcsolatban, épp ezért az István név és a Szent Korona felajánlás sokkal többet rejt szimbolikailag, mint gondolnánk.)

(KÉP: Kübelé az oroszlán vontatta szekerén a fogadalmi áldozatot felé hajt (jobbra). Fent a Napisten a Hold és Vénusz bolygókkal. Lelet: Ai Khanoum, Bactriában (Afganisztán), I.e. 2. század)

Mintha a pártus hadak átjárót, bejáratot kerestek volna a Római Birodalom szívéig, Rómáig. Keresték a gyenge pontot, amin beléphetnek, ahogy a királynőjüktől megfosztott méhek is, amint megérzik a bezárt méhkirálynőjük illatanyagát. De miért volt oly fontos a párthusok/hunok számukra bejutni a Római Birodalom belsejébe? Talán kerestek valamit?  Szántai az egyik előadásában említi, hogy számára a kutatói munkásságában az egyik legnagyobb meglepetést az jelentette, hogy a kalandozó magyarokat legtöbbször pártus néven említik. De miért pártusnak? Mert a magyarok ugyanúgy hátrafelé nyilaztak, mint a pártusok. Nehéz elhinni, hogy a kolostorok krónika írói félezer évvel később is arra emlékeznének, hogy hajdanán hogyan nyilaztak a pártusok. És ha igen, akkor honnan tudnak erről a hispániai, német vagy éppen az itáliai kolostorokban? Ezek szerint oda is elrepültek a pártusok nyilai?  Én inkább hajlok arra a véleményre, hogy amit mi kalandozó magyarokról írt feljegyzésnek vélünk, azok inkább pártus betörésekről szólnak! Esetleg az ismert szólás is így hangzott, hogy „A pártusok nyilaitól védj meg uram minket!” ?

A Pártus Birodalom fővárosát is időlegesen elfoglaló Traianust követő Hadrianus kénytelen azonnal feladni a keleti bekebelezett pártus területeket és megkezdeni egész birodalma határvonala mentén a limes kiépítését. De nemcsak a kiépített limes vonal eredményez változást a Római Birodalom életében, hanem egy új vallás megjelenése is e védelmi vonal mentén. A több ezer kilométer hosszú határvonal mentén futótűzként terjedt el az a vallás, mely pár évtizeden belül már Róma államvallásává vált, és amely látható pusztítás nyomai nélkül, békésen adta át nem sokkal később a helyét az őt követő újabb vallásnak, a kereszténységnek! Ez a vallás pedig a pártusok államvallása, a Mithrász kultusz volt.

Érdemes itt egy kis kitérőt tenni, és kicsit részletesebben megvizsgálni e Mithrász kultuszt.

Mithrász kultusz röviden

Mithrász kultusz legfontosabb kultikus ábrázolása az a Mithrász bikaküzdelme, melynek szimbolikai előzménye a minószi Krétáig nyúlig vissza az időben [22]. (A leghíresebb minószi falfestményen, a bikaugrás jeleneten a bika szarva érett búzakalász formájú, valamint a bika mellkasán, ahol majd másfélezer évvel később Mithrász kése hatol be, a manikeista fénymag ábrázolás látható. Ez annak ismeretében válik fontossá, ha tudjuk, hogy a Mithrász bikaküzdelem ábrázolásokon, minden esetben a leszúrt bika farka változik érett búzakalásszá, sőt a bika kiömlő vére is érett búzaszem alakúvá.)

Bár minden Mithrász bikaküzdelem ábrázolás némileg eltér egymástól, mégis a központi motívum, a BIKA-MITHRÁSZ-KÖPÖNYEG hármasság ábrázolása mindig azonos. Arról a bikaáldozat központi jelentről van szó, melyben a NAP-HOLD-VÉNUSZ hármasság jelenik meg [23]. Az a hármasság, mely a bronzkori kultúrák megjelenése óta része az euro-ázsiai kultúrkörnek. Arról a hármasságról van szó, melyről Berze Nagy János: Az Égig érő fa című munkájában igazolta, hogy nálunk a Nap—Hold—Szél hármasságként jelenik meg, és amely hármasság a népmeséinkben is pillanatok alatt felfedezhető. A Mithrász bikaküzdelemben a NAP isten Mithrász beazonosítása egyszerű, ő a Sol Invictus („A legyőzhetetlen Nap”). Ő az, aki megüli és leszúrja azt a Bikát, mely továbbra is kapcsolatban van a Bika csillagképpel, melyben erőben van a Hold. A MIHTRÁSZ-BIKA-KÖPÖNYEG hármasság harmadik tagjában, a köpönyegben rejtőzik a Nap-Hold-Vénusz hármasság harmadik tagja. De hogyan? Mithrász a bikát kétszeresen is megállítja: a fejét felfeszíti, azaz megállásra kényszeríti, valamint a bika hátsó patáját is a földhöz szegezi a lábával. A bika már nem halad, mégis a Napisten köpönyege lobog, nem is akárhogy! Ráadásul a köpönyege nagysága vetekszik a bika és a Napisten méretével. De mi is mozgatja Mithrász köpönyegét? A SZÉL, az a szél, mely a magyar szerves kultúrában a Vénusznak felel meg. 

A SZÉL nemcsak a szelet jelenti, hanem valami szélét is, pl. az égbolt szélét. Mivel a Vénusz folyamatosan a Nap közelében található, ezért csak az égbolt szélén lehet megfigyelni napkelte vagy éppen napnyugta környékén.[24]

Miért is volt szükséges ezt részletezni? Mert az István-Koppány (Köpönyeg)[25] állítólagos konfliktusa is ez alapján érthető meg pillanatok alatt, de erről a következő egységben bővebben.

Csaba Vérbulcsú

Tóth Gyula mondatainak megidézése révén már szó volt arról, hogy

„Egy különös áthallás van tehát Diocletianus kora és Marcus Aurelius kora között. Mindkettő megosztotta a hatalmát egy másik Augustusszal, mindkettő üldözte a keresztényeket és mindkettőnek szembe kellett néznie a sztyeppei népek megsemmisítő áradatával. Ráadásul e két császár „együtt indult a háború helyszínére”… Marcus Aurelius és Lucius Verus tehát – akárcsak krónikáink Macrinusa és Detréje –„együtt indult a háború helyszínére”. Történik pedig mindez 168-ban, vagyis pontosan egy nagy húsvétciklussal a hun bejövetel Kézai krónikájában szereplő 700-as dátuma előtt. Hát nem különös? Vannak ekkora véletlenek?” [26]

Ahogy a Kézai krónikájában, úgy a Képes Krónika lapjain is hasonló időcsúsztatást lehet felfedezni, ahol ez az 532 év a meghatározó.

Bulcsú Horka tisztsége, a Kende-Gyula-Horka hármassággal együtt a Nap-Hold-Vénusz hármasságot idézi meg. (A KÜNDŰ méltóságnév és a Nap kapcsolatát már Györffy évtizedekkel korábban igazolta, mely méltóságnévben a török KÜN – Nap kifejezés is fellelhető. Hasonlóan, az ótörök gyula- fáklya szavak kapcsolata a másodlagos fényforrást, a Holdat idézi meg, melyhez hasonló logika figyelhető meg az Mithrász születése ábrázolásoknál is [27]. A Horka tisztség Vénusz kapcsolat igazolása kicsit összetettebb, ehhez a Képes Krónikában ábrázolt Bulcsúra érdemes egy pillantást vetni. Az ábrázolásán szinte semmi különös nem tapasztalható, „csak” a mellkasán a két árulkodó NAP és a HOLD ábra! Ezek nem üres díszitő elemek, ezeknek kiemelt jeletésük van! Mintha a NAP és a HOLD sorsát viselné a lelkében. A miértekre talán Pap Gábor adja meg áttételesen az igazolást a Szűzanyaság és a Megváltói kettős értelmezésében:  „A Szűzanyaság csak e kettős, a szüzesítő -HOLD és a VÉNUSZi anyaság együtteséből valósulhat meg. Ez az egyik alappillére a kereszténységnek is, a Szűz Mária tiszteletének is. De mi a helyzet a Nappal? Ahhoz, hogy a NAP fényéből megváltó legyen, szintén a vénuszi szeretetre van szükség.”

A vénuszi tulajdonságú Bulcsú (Horka), aki a krónikáink szerint a vérszerződéskor a törzsfőnökök vérét felfogja. Mintha ő lenne a személyi felelőse annak a TEST-é és VÉR-é, azaz TESTVÉRré válás csodájának, melynek -az utolsó vacsora révén- mindannyian a részese lehetünk. Bulcsú maga a VÉNUSZ karakter- a csoda, mely e két bolygót a szeplőtelen fogantatás és a megváltói fokozatba képes emelni!  És ez a jelkép ismerős lehet számunkra a népmeséinkből is [28]. De miért van Bulcsú neve előtt a „VÉR” jelző?

“ A Bulcsu, Vérbulcsu név etimológiája nem egyszerű... A Vérbulcsu név az egyik föltételezés szerint arra vezethető vissza, hogy Vérbulcsu a krimhildi csatában a legyőzött németek vérét itta…Ez már csak azért sem lehetséges, mert Bulcsu soha krimhildi csatában nem vett részt. Sokkal inkább hihető a másik verzió, mely szerint a horka tiszte volt a vérszerződésnél, hogy a törzsfőnökök vérét egy edényben fogja fel.” [29]

De mi is a helyzet a Krimhildi csatával (Attila halálát követő hun polgárháború legismertebb csatájával), mely Herényi Istvánt is mentegetőzésre késztette? Aki ismeri Tóth Gyula írását és az 532 fantom időszak lényegét annak Herényi „elszólása” nem lehet meglepő. A tételes igazolásától most eltekintek, ami egyébként is megtalálható a honlapomon [30]. Legyen elég most csak annyi, hogy “942-ben hét törzsfő indult Hispániába” Bulcsú vezetésével, ahogy 532 évvel korábban is, 410-ben, amikor Atilla küldi el Hispániába az ispánokból (kapitányokból) álló elit alakulatát, a hun haderejének harmadát a perzsák („arabok”) kiűzetésére. Hasonlóan Bulcsú 948-as bizánci látogatása, fogadtatása és császári új rokonsági kapcsolata szintén Csaba 532 évvel korábbi bizánci száműzetésével és császár rokon vendéglátásával egyezik meg. E egyezőségekről bővebben a honlapomon[31]. Épp ezért is bizton állítom, hogy 955-ös Augsburgi vereség soha sem történt meg, valamint Bulcsú személyében Csabát lehet felismerni! Csaba és Aladár konfliktusa duplázódik újra 532 évvel később a kitalált Bulcsú történetben, melynek évszámai, eseményei egy nagy húsvét időszakkal duplázódnak a hivatalos történetírásban.

Ahogy ez a duplázódás Csaba és Bulcsú történetében felismerhető, úgy Atilla és Szent István kapcsolatában is. Ahogy a vénuszi Bulcsúnak 955-ben fel kellett áldozódnia az életét Augsburgban a Szent Korona megszerzése érdekében, úgy a vénuszi-szél-KöPöNYeg KoPPáNYnak is fel kellett negyedelődnie a Napisten-Korona-István érdekében!

Szent MáRTon-MiTRász-MáRTír

De ez a Koppány-köpönyeg „felnégyelés” nem csak itt fedezhető fel. A Mithrász vénuszi köpönyege a keresztény kultúrkörben is szintén fontos szerepet játszik. Az első nem vértanú MáRTír, Szt. MáRTon legfontosabb attribútuma a félbevágott köpönyege. Érdemes elgondolkozni azon, hogy miért kellett Szent Mártonnak szétvágnia a köpönyegét? Ezzel így, sem a koldus, sem ő nem járt jól! Egy félbevágott köpönyeg semmire sem elég! Miért nem adta inkább a teljes köpönyegét a koldusnak, hiszen az lett volna az igazi jézusi cselekedet! És miért kellett felnégyelni a KöPöNYeg Koppányt is? Talán a KöRoSZToS-KeReSZTeS KoRona formája miatt? Vélhetően a Képes Krónika írója pontosan tudta erre is a választ, hisz nem véletlenül nevezi meg aztán Koppány gyilkosának leszármazottai között a Koppány-Márton nevű testvérpárt, ráadásul párban.

„Ebben a harcban Vencellin ispán megölte Koppány vezért... Az említett Vencellin azután Rádit nemzette, Rádi pedig nemzette Miskát, Miska nemzette Koppányt és Mártont.”

Sőt a Képes Krónika szerint Szent László idejében még püspököt is neveztek Koppánynak.

„nyíllal megölték Koppány és Lőrinc püspököket is és sok más vitéz harcost.”

Ez azért elgondolkoztató. Akkor mennyire volt pogány Koppány és mennyire is volt ellensége Szent Istvánnak, a kereszténységnek és az Árpád házi uralkodóknak?

István neve nemcsak koronával, hanem a MáRTíRsággal is összefonódott. Nem hiába az első MáRTírt is Istvánnak nevezték. (Ha nem Mitrászt tekintem valójában az elsőnek, aki önként, békésen adta át helyét, létét és életét a kereszténységnek – mintha feláldozta volna önmagát a jézusi kereszténységnek. Ez azért nem is olyan magától értendő, hiszen a vele egy időben és helyen virágzó másik misztériumvallásra ez már nem teljesült: „Jupiter Dolichenus tisztelete Kr. u. 235-ben Pannonia tartományaiban szinte nyom nélkül megszűnik, más nyugati provinciákhoz hasonlóan. A Rajna- és Duna-menti tartományok területéről jelenleg ismert valamennyi Dolichenus-szentély erőszakos pusztítás áldozatává vált. A pusztulás dátumául tehát Kr. u. 235-öt, vagy közvetlenül utána következő egy-két évet kell megjelölnünk. „A Dolichenus-kultusz hirtelennek tűnő hanyatlása.”[32]. Talán ezért is, a vértanú ISTVÁN neve napja követi közvetlenül a Karácsonyt, azaz Mithrász születése ünnepét.)

MáRTiR-MiTRaS és MáRTon… Mintha a mártírok nélkül nem is lenne kereszténység[33]. Szent István az első vértanú, keresztény MáRTír, és Szent MáRTon az első nem vértanú szentje a katolikus egyháznak. Talán MáRTonnak azért nem kellett már MáRTírnak lennie, mert a neve már eleve a mártírságra utal? És hasonló logika alapján, István is azért lehetett másodszori „első királyunk” mert a neve eleve a koronára utal? Talán.

Szent István monogram

Nézzük tovább a Szent István emlékeket. Egyik legismertebb ilyen, a monogramja, melyben a Szent Mártonnal összefonódás elég feltűnő [34]. Szent Márton monostor kiváltsága érdekében, Szent Mártonnak tett fogadalom végén található ez a monogram, melyben inkább Mitrász és Márton nevét lehet felfedezni, sem mint a REX STEPHEN-t, bár ez nem zavarja a szakértőket.

De térjünk vissza újra Atilla és Szent István történetéhez és tűnődjünk el a Képes Krónikában olvasható időrendjükön.

Atilla és Szent István a Képes Krónikában

“Sokszor a LOGIKAI HIBÁK a túlmutatnak önmagukon. Hajlamosak vagyunk kérdez-felelek elv alapján, mindent a betanult reflexek alapján minősíteni. Ennek megfelelően, ha logikai hibát találunk egy műben, nem tudunk másra gondolni, csak hogy tévedett a szerzője –ezzel a saját megszokásaink és előítéleteink rabjai vagyunk!” – Kitalált Képes Kor-nika

A Képes Krónika feltűnő dátum tévesztéseinek fontos szerepe van, mely átszövi a Krónika írott időrendjét. Ezek a tévesztések leginkább a királyaink uralkodási évszámaiban [35], és a legfontosabb történelmi események kapcsolatban fordulnak elő. Pont azoknál a részeknél, aminél nem lenne szabad. Ráadásul ezek a hibák olyan méretűek, hogy az alapfokú számtan képességű kisdiák is könnyen felfedezi őket. Egyből láthatók, hogy ezek tudatos „tévesztések”, de mi is lehet ezzel a Krónika Író célja? Minek ejt például következetesen, többször is 104 évnyi „hibát” a krónikája lapjain? Attila halála és a magyarok „második bejövetele” között ugyanúgy, ahogy Könyves Kálmánytól II. András királyaink uralkodási idejében is összességében. Sőt, a Képes Krónika dátumainak a hét napjainak megfeleltetésében is szintén hasonló hibahalmozás tárul a figyelmes olvasók szeme elé. Az biztos, hogy ezeknek jelzés értéke van az utókornak, azaz számunkra. És ennek a 104 éves „hibának” Atilla és Szent István kapcsolatában is fontos szerep jut.

Vegyük észre már, hogy a Krónikáink nem mindig valós dátumokat, eseményeket és valós személyeket említenek! De ezek mégsem hazugságok, mint ami az európai krónikás hagyományt illeti! Itt másról, többről van szó, mint szigorúan vett történelem feljegyzésről.

Alaposabban megvizsgálva Atilla és Szent Istvánhoz kapcsolódó idézeteket egy meglepő érdekességnek lehetünk szemtanúi, mely talán igazolja a korábbi felvetés helyességét, hogy Atilla a megkoronázásakor eggyé vált a Szent Koronával, ahogy az országgal is. És vélhetően a koronázás pillanatban Szent Istvánnal is.

Képes Krónika konkrét évszámokat is közöl mind a két „első” királyunkkal kapcsolatban.

Szent István 969.évi születését, 1002. év előtti megkoronázását és a 46 évnyi uralkodását követő halálozási idejét. Ezek hozzávetőlegesen elfogadható dátumok, azonban a „miképpen meg van írva” hozzáfűzés számomra elgondolkoztató, mind ha jelezné, hogy itt nem a valóság, hanem a „meg vagyon írva” állapot számit.

„Az Úr megtestesülésének 969-ik évében Szent István királyt, miképpen meg van írva a boldogságos István király legendájában…

Miután Szent István méltónak találtatott és isteni rendelésből elnyerte a királyi fönség koronáját, híres és nyereséges háborút viselt Gyula nevezetű anyai nagybátyja ellen, aki amaz időben az egész Erdőntúli országot a maga hatalmával kormányozta. Az Úr 1002-ik esztendejében tehát Szent István király elfogta Gyulát, feleségével és két fiával együtt, és átküldte őket Magyarországba.’- Képes Krónika

Sajnos a Képes Krónika nem nevezi meg Szent István koronázásának időpontját, csak áttételesen utal erre. A fenti idézet alapján vélhetően 1000. év környékén lehetett. Ennek azonban ellentmond az I. Andrásnál megemlített időpozicionálás:

„…koronázta meg az Úr 1047-ik esztendejében. Megparancsolta tehát egész nemzetének, fejvesztés terhe mellett, hogy hagyják el a pogány szokást...

„Szent István király halála óta tehát tizenegy esztendő és négy hónap telt el András király uralkodásának első évéig.   Ebből a német, vagyis igazában velencei Péter első és másodízben öt és fél esztendeig uralkodott, Aba pedig három évig országolt.”

Ezek szerint Szent István halálát a Képes Krónika 1036. év környéke teszi. Van azonban még egy utalás, amit érdemes figyelembe venni:

„A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból, és a szent angyalok társaságához csatlakozott.”

Többszöri alkalommal is olvasom az idézetet és azon tűnődök, hogy az „Országlás” kifejezés mennyire azonos a megkoronázott királykodással, vagy benne van-e a vezérkedés is? Ha csak a koronás királykénti időszak, akkor Szent István koronázásának 990-es év közvetlen közelében kellett megtörténnie. Ez viszont ellentmond a Gyula megtámadásnál már említett koronázási időnek!

Szent István után nézzük Atilla dátumait, melyek már sokkal misztikusabbak és érdekesebbek számunkra. Atilla története halmozza a durva „számolási hibákat”.

„Attila negyvennégy évig királykodott, öt esztendeig vezérkedett, százhuszonnégy évig élt. Meghalt azután a magyarok pannóniai bejövetelének hetvenkettedik, az Úr megtestesülésének négyszáznegyvenötödik esztendejében” - Képes Krónika

122 évig élt Atilla és szinte 80 éves volt, amikor királlyá koronázták? Majd jönnek a további „hibás” dátumok. A 401-es koronázását követő 44 évnyi uralkodásnál, még egyezik is a 445. év halálozási éve. Aztán elszabadul a tévedések sorozata.

„Az Úr megtestesülése utáni négyszázegyedik, a magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított huszonnyolcadik esztendőben a magyarok, vagyis a hunok a rómaiak szokása szerint egyetértő akarattal királyul emelték maguk fölé Attilát, Bendegúz fiát.” - Képes Krónika

Atilla halálozásához viszonyított második bejövetel már igen erősen elgondolkodtató. Míg a szöveg 100, majd 104 évet emlí t (tudatos, hiba vétéssel), addig a hozzá társított évszám, a 677-es esztendő már jóval későbbi, kb. 230 évvel későbbi időpontnak felelnek meg. Ezek elég feltűnő tévedések.

„Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenhetedik évben, száznégy esztendővel Attila magyar király halála után, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében - miképpen meg van írva a rómaiak krónikájában - a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból…” - Képes Krónika

És a már korábban észrevételezett „meg van írva” hivatkozás olvasható újra itt is, a feltűnően hibás (455+104=677?) évszám mellett. És hogy biztosak legyünk a bizonytalanságban, pár sorral lejjebb már 104 év helyett csak 100 év szerepel, de hasonló „hibás” számtani egyenletbe foglalva, mely szerint most 455+100=677.

„Az Úr megtestesülése utáni hatszázhetvenhetedik évben, száz évvel Attila király halála után” - Képes Krónika

Ezek egyértelmű jelzések és nem hibák, csak nekünk kell megtalálni ezek jelentését. Nem is olyan nehéz, csak érdemes egybe nézni az időpontokat:

       173 év  (Atilla életére vonatkozó adatok együttesen 44+5+124 év), 

       222 év (Atilla halála és a magyarok második bejövetele közti eltelt idő                       677-455)

       104 év

       100 év kétszeres „hibázása” pár soron belül.

                   .

       599 év A hibák együttes nagysága.

Ez így nem is tűnik túlzottan érdekesnek, de ha elfogadjuk a tételt, hogy Atilla megkoronázása pillanatában, azaz 401-ben az István-Szent Korona által ő is Istvánná, pontosabban megszentelt Istvánná lényegült át, akkor ez már érdekes. Atilla 401.évi koronázásához hozzáadva az 599 évnyi „hibás” időtartamokat, az pontosan az 1000. évet teszi ki! Azt az évet, melyet előszeretettel neveznek meg Szent István koronázási évének és mely pont a kerek számossága miatt egyébként is varázserővel bír.

Csak érdekességként, Herbert Illig is e ezredfordulóhoz köti a fantom korszak létrehozásának egyik okát

A Szent Korona és a vízöntő-paradoxon

Eddig sok mindenről volt szó a Szent Koronával kapcsolatban: Égi korona, Mihtrász glória, Istvánság. Az égből angyali alászállásáról még nem volt szó. De miért fontos ez is? Mert ez a mozzanat teremti meg a kapcsolatot a fent és lent között, a mennyei és a földi királyság között. Égi kapcsolat a zodiákus égi renddel és az égi Korona csillagképpel.

A Szent Koronánk mind a zománcképeinek tematikájában, mind a készítésének időpontjával a Halak világkorszak kezdetéhez kapcsolódik, mely Jézus születésével kezdődik. De a HALAK világkorszakkal együtt a vízöntő-paradoxon időanomáliájához is köze van. Itt most nem kívánok kitérni a Szent Koronához kapcsolódó szokatlan jelenségekre, az élő minőségére, ezt nálamnál avatottabb előadók megtették már többször is. Inkább a Mithrász kultusz és a vízöntő-paradoxonnal felismerhető kapcsolatára térnék ki.

Pap Gábor személyes beszélgetések alkalmával előszeretettel hangsúlyozza, hogy a vízöntő paradoxon megértésének kulcsa az Oroszlán jegynél, az Oroszlán világkorszaknál keresendő. Tényleg, mintha a vízöntő-paradoxon alfája és ómegája ott lenne. Onnan indul ki a vízöntő-paradox hatás és ott is rendeződik. Érdemes ennek figyelembe vételével újra elolvasni a már idézett részt a Mithrász kultuszból:

„Ezt az értelmezést a mítosz egy további epizódja is alátámasztja, ami Mithrász és a Nap, a lángoló AEon közti harcot írja le. Az epizód végül egy megállapodással zárul. Ezután Mithrász elnyeri a Nap korlátlan hatalmát. Azt a hatalmat, amely a hvareno, az ősi mazdaikus (perzsa) hagyomány glóriájával egyértelmű.”

Mithrász miért kap glóriát, miért kapja meg a Nap korlátlan hatalmát, ha nem is győzte le a Napot? Mert a Napnak önmaga duplázódásához segítségre van szüksége! A vízöntő-paradoxon elmélet alapján a vízöntői időhiány az Oroszlán jegy duplázódásával rendeződik. Abban az Oroszlán jegyben, ahol a NAP otthon van! A Napnak önmaga megduplázódásához Mithrász segítségét kell igénybe vennie. Ezért koronát, hatalmat, vagy akár úgy is mondhatjuk, hogy ISTVÁNt ad neki. De miért? Hogy a vízöntői időszakadékon legyen segítsége átjutatni az életet. Ezért kellett a Szent Koronának a Halak világkorszak elején, a vízöntői ráhullámzás kezdetén testet öltenie és az angyalok szárnyán a Földre leszállnia. Pontosan annak a Szent Koronának, melyet a Napisten az Oroszlán világkorszakban ruházott át Mithrásznak!

Mivel a Szent Koronánk az égből szállt alá, ezért vélhetően ennek nyoma kell, hogy legyen a csillagos égbolton is.

A Déli (Szent) Korona az égen

Az egyes csillagok és csillagképek heliákus (Nappal egy időben) kelte rendszeresen elgondolkoztat. Ahogy a Nap-Szíriusz közös “felkelte” (Szíriusz heliákus kelése) vélhetően segít megérteni Mithrász és Jézus december 25-i születésnapját [36], úgy a Mesartim csillag specifikus kelése is Jézus és Szent László közös arcábrázolásainak csillagászati okát [37]. És talán a Szent Koronánk égi másának, a Déli Korona (Corona Australis) csillagkép Nappal együttes kelése is érdekes megállapításokhoz vezethet a Szent Koronánk égi szimbolikájának megértésében is. Természetesen mindez, a Kárpát-medence területéről és a tavaszi napéjegyenlőség pillanatában vizsgálva. Talán jelképes jelentéssel bír, de Jézus születésének évében Szeged területéről szemlélve a csillagos eget, a Nyilas csillagkép lovának mellső lábai alatt lévő Déli Korona csillagkép a NAP hajnali kelésének pillanatában szinte már teljes egészében az égbolton virít, és már csak a legalsó csillagainak horizont fölé emelkedése van csak vissza. Értelemszerűen az északiabb területeken – így a Pilis környékén, az Égi Koronának csak kisebb része van még fenn az égbolton, így több csillaga vár még felemelkedésre [38]. Viszont i.sz. 4 320 környékén, a Vízöntő világkorszak végével már annyira aláereszkedik a Déli Korona csillagkép, hogy március 21-én a hajnali napsugarak már egyetlen egy csillagát sem találják a horizonton. Budapestről nézve már nem, de Szegeden még igen, ahol a legfelső pár csillaga az égi koronának még a horizont felett található (ahogy az ábrán is látható). Mintha a vízöntő paradoxon időszakán vezetne át minket az égi Korona a Nappal együtt!

Több népmesénkben [39], valamint az Iliász napút szerkezetében [40] is, a Halak világkorszak végével két világkorszakot is átugorva, nem a Bak világkorszak elejére, hanem a BAK végére, azaz így a Nyilas világkorszak kezdetére ugrik az idő. Ez alapján a Déli Korona heliákus kelése még inkább elgondolkoztató. Bár a Kárpát-medence területén, a tavaszi napéj egyenlőség idején a Déli Korona csillagkép heliákus kelése már a Bak világkorszak elején befejeződik (a Nyitott Könyv logikájának megfelelően), de nem úgy a volt Pártus Birodalom területén. Mezopotámia déli részeinél, minden év e jeles napján a Bak világkorszak végén fejeződik be az égi korona Nappal közös kelése, úgy ahogy több mesénk és az Iliász is sugallja számunkra. Ne felejtsük el, Atilla a Pártus Birodalom területéről indult és érkezett az európai Partiába, így e kettősség érthető is! Akkor, ezek szerint mégis minden meg vagyon írva az égben is? Sőt, amikor a Déli Korona Nappal együttes kelése már bejeződik, onnantól kezdve már a NaPnak (a NéPnek, és az embereknek) már nincs szüksége az égi Szent Korona további segítségére?

A nagyévi, precessziós égi rendben, hogy is néz ki mind ez? Mithrász az Oroszlán világkorszakban kapta meg a Napistentől a Nap korlátlan hatalmát jelképező glóriát az égi korona formájában. E égi Szent Korona a Halak világkorszak elején öltött fizikai testet, hogy immár az égi Koronával közösen segítse át azokat a vízöntői időszakadékon, akik hisznek benne. Ehhez viszont az időparadoxon hullámmozgását kell meglovagolni, melynek időcsúszása végül a következő Oroszlán világkorszakban rendeződik majd.

De a Szent Koronánknak van még egy érdekes tulajdonsága, melyet a magyar nyelv és a történelmi tudat is vélhetően megőrzött. Ahogy a Nap (Nép) ruházza fel Mithrászt, a saját hatalmát is megtestesítő (Szent) Koronával, úgy a Nép (Nap) adja a Szent Koronát Atillának és Mátyás királyunknak (a második Atillának) is.  Sőt mindez ugyanúgy zajlik, ahogy a teremtő Logosz is felruházza a teremtés jogával és lehetőségével a társ-Teremtő al-Logoszait [41].