Az ókori görög színház és színjátszás –Pap Gábor gondolatainak szabad kijegyzetelése alapján
31. perctől...
Az ókori görögök a színház kialakításánál mindig megkeresték a megfelelő terepformákat, ahol minél nagyobb körívet alkothattak a leendő színház részére. A kiválasztott terepen csak azt egészítették ki minimális ráfordítással, mely elkerülhetetlen volt: a padok részére a színteket.
A kör alakú görög színház ¾-e a nézőtérből és ¼ rész színpadból áll. A kör negyedét kitöltő színpad az egyedüli épített tere a színháznak. Miért is ez a megosztás, mihez igazodik? A Nap égi útvonalához.
A mérsékelt égövön a Nap maximális útvonala az égbolt peremének ¾-ét érinti. Nyáron a Nap Észak-Keleten kel fel és Észak –Nyugaton szentül el, így az égi pályája ténylegesen az égbolt ¾-t érinti. Az égi horizont 4. negyedét sose érinti a Nap, sosincs felette, mégis a fény erre negyedre is vetül ahogy a nézők szemei is színpadra...
A színház, ahol szimbolikusan testet öltenek a dolgok. Ezért a színházban (ebben a szűk térbeli és időbeli keretben, amiben egy színházi előadás zajlik) minden fontos égi (évköri) eseményt a színpadi játékkal kell megjeleníteni, ráadásul mindezt az emberi sorsokban kifejezve.
Korai görög időkben a színház kultuszhely volt. Ugyanaz az alapelv érvényesült a színháznál mint a templomokban. Ugyanolyan kultuszcselekmény zajlott mindkettőben, csak más módszerekkel dolgoztak és más volt a közönséghez való viszonyuk.
De miről is van szó? Az ókorban a templomba nem mehetett be a be nem avatott, az átlag ember. A templomi gyakorlat csak a szakrális vezetők, a beavatottak magánügye, kiváltsága volt. A tömeg, a beavatatlanok számára a templom helyett maradt a templom körüli tér és a színház! A beavatatlanok kizárása a templomi gyakorlatból a kereszténység megjelenéséig közismert volt, elég csak az újszövetségben leírtakra gondolni. Tehát azok számára akik a szakralitást, mint be nem avatottak akarták átélni, azoknak ott volt a színház. Ezért nem volt mindegy milyen volt a színház alaprajza, tájolása és a szertartás rendje.
A színházak szertartás rendje is kötött volt, mely szintén a 3+1-es rendszert tükrözi vissza. A színházi bemutató, szent időhöz volt kötve, tehát az év csak meghatározott időszakában lehetett előadásokat tartani a színházban. Továbbá minden színre vitt darabot egy 3+1-es rendszerben adták elő. Három összefüggő tragédia és egy szatír játék keretében kellett ugyanazon szerzőnek helyt állni, ha azt szerette hogy a műve bemutatásra kerüljön.
Tehát a színházi szertartásrend és a színház területi alapfelosztása igazodik az égi rendhez, a Nap égi útjához, a fényhatásaihoz.
Tragédia kifejezésben ott rejlik a τράγος (trágosz)- kecskeBAK alapszó, az a Bak jelző, mely a fényhiányos BAK-capricorn éves időszakra utal. Hasonlóan a szatíria (Η σάτιρα, ή σάτυρα) szóban is ott jelen van a BAK tulajdonság, elég csak a Szatir (Σάτυροι) kecskelábára utalni.
A történelemben a szatírok (szatüroszok) görög mitológiai alakok, a fák és a hegyek istenei, Hermész fiai. A római mitológiában Pán, Silvanus, Faun vagy faunok néven említették őket. A festett vázákon erős testfelépítésű, lapos orrú, nagy hegyes fülű, hosszú göndör hajú, szakállas érett férfiakként ábrázolták, túlméretezett, felállópénisszel. A későbbiekben szőrös kecskelábbal ábrázolták. A szatírok ábrázolása hatott a középkori ördögképre is. A szatírok kecskeszerű jellege Pánistentől ered, akivel később a szatírokat azonosították.
Forrás: wikipedia
A színházi előadás célja tehát a téli napfordulóba bevetülő teljes fényjelenség bemutatása volt. A három tragédiával a bevetülő fény jó oldalának és a veszélyeinek fennséges módon történő bemutatása volt a cél. Ezt követően a szatíriával mindezek visszájának, karikatúrájának megjelenítése került sor. Ezeket nem lehet elkülöníteni egymástól, és mind a négy művet azonos szerzőnek kellett megírnia.
Például Szophoklésznak ezért nem volt elég „csak” megírni az Antigonét, ha azt akarta, hogy be is mutassák másik két tragédiával és egy szatíriával kellett együtt színpadra állítania a művét.
KÖVETKEZŐ OLDAL:
http://www.naput.hupont.hu/9/szophoklesz-antigone-i-szereplok-bolygo-tulajdonsagai