2014. október 18.

Előzmény: http://www.naput.hupont.hu/76

Dobos Csanád

A Fantom idő és a spanyol bikaviadal

Két külön téma, de mégis mi közük egymáshoz? A bikaviadal egyrészről folytatása a Mithrász tanulmánynak, hiszen a bikaviadalokat joggal tekinthetjük a Mithrász kultusz továbbélésének, másrészről a fantom időszak tisztázása pedig segít megérteni hogy kik és mikor terjesztették el Hispániában ezt a rituálét.

Sokszor a legegyszerűbb kérdésekben rejlik a legtöbb érték. Az öt éves lányaim a CARMEN operafilm kapcsán több kérdéssel bombáznak immár napok óta:

MIért ölik meg a bikát a csillogó ruhás bácsi? És miért van tele gyöngyökkel a ruhája? Valamint, hogy Carmen miért mutogatja a lábát a bácsiknak? Én csak az első két kérdés megválaszolására vállalkoztam, az utolsót meghagytam a kedvesemnek. 

Az oparafilm indító jelenete magáért beszél. A megsebbzett, felidegesített száguldó bikát az aranyszínű csillogó gyöngyökkel ékesített matador egy hatalmas lepellel, köpönyeggel ingerli, majd végül a bika nyaka alatt, a vállánál karddal leszúrja. Mintha a Mihtrász Napistent látnánk vissza az arénában. Ahogy a Mithrász tanulmány kapcsán már szó volt, a Mithrász-Bika-Köpönyeg hármasságban a népmeséink Nap-Hold-Vénusz(SZÉL) hármassága köszön vissza, úgy ezt a hármasságot tapasztaljuk a bikaviadalok utolsó felvonásában is. A Nap ruhába öltöztetett matador a lobogó lepelével a válla fölött szúrja le a száguldó bikát… Ahogy Mithrász is teszi az ábrázolásaiban. Mielőtt bárki is mondaná, hogy a vörös lepel csak a bika bosszantására, megtévesztésére szolgál, annak érdemes megnézni a linkelt kisfilmen, hogy hogyan is bánik a leplével a matador – mintha a köpönyege lenne! http://en.wikipedia.org/wiki/File:Jos%C3%A9_Ar%C3%A9valo_en_2009_%C3%A0_Beaucaire.ogg

Ha elfogadjuk az eddigi gondolatmenetet, akkor a fényes aranyszínű gyöngyök és a bika leszúrása is pillanatok alatt megérthető. Nem véletlen, hogy a matador díszöltözékét  traje de lucesnek (a fény viseletének) nevezik. A Nap isten szerepében tetszelgő matador a fénnyel elárasztott köralakú arénában Mithrász Napistent helyettesti. A bika leszúrásával, pedig életenergiákat szabadít fel.

Mielőtt belekezdtem volna a gondolatok leírásába kicsit utána néztem a bikaviadalok történetének. Néhány érdekes gondolatot találtam, melyen érdemes elindulni:

“A bikaviadalok történetében a mórokról sem szabad megfeledkezni, akik bikákkal folytatott küzdelemben trenírozták lovas harcosaikat. Az igazság viszont az, hogy a viadalok ma ismert szokásrendszere csak a 16. századra vezethető vissza: ekkor vált népszerűvé, hogy az előkelők lóhátról, hosszú lándzsával küzdjenek meg a bikákkal. Később fordult a helyzet, az uraságok a földön küzdöttek, míg alacsonyabb rangú segítőik lóhátról nyújtottak támaszt nekik.
A bikaviadal mai menetének kialakulása VII. Ferdinándhoz (1814–1833) fűződik, aki 1830-ban megalapította a sevillai bikaviadal-iskolát. Az ott felállított szabályrendszer nagy része máig sem változott.”

De vannak ennél jóval érdekesebb gondolatok is a http://elismondom.wordpress.com/2010/09/05/andaluz-nyar-20-ronda-arena-es-a-bikaviadalok/ oldalról:

A rómaiak gladiátor viadalainál az állatokkal vívott küzdelmek között már kiemelkedő szerepe van, s magában Spanyolországban az 5. században a fiatal vizigót férfiak körében kedvelt szórakozás volt a bika heccelése és provokálása, mely kezdett formalizált látványossági kereteket ölteni. A mórok akik büszkék voltak lovas tudásukra, fejlesztették ki a rejoneo-nak nevezett változatát, ahol lóhátról küzdöttek a bikával egy lándzsát (=rejón) használva...

Ennél csak a matadornak lehet elviselhetetlenebbül melege, aki, azon kívül, hogy a ringre a legritkábban esik árnyék, teljes díszöltözékét viseli, a traje de lucest (a fény viseletét) ami nehéz is, meg meleg is. A matadorok öltözéke arannyal díszített, a segédeiké, a banderillóké ezüst lehet.

A bikaviadal a spanyoloknál egy rituálé. A corrida a szigorúan meghatározott lépésrendszerben, három név szerint is elkülönített aktusban zajlik, s a főszerepet a bika és a matador játsza. A rituálé áldozatot kíván, melynek végkifejlete a halál. Hemingway ezt így fogalmazta meg, akár szakkönyvnek is beillő művében, a Halál délután-ban: “A bikaviadal nem sport a szó angolszász értelmében, azaz nem egyenlő esélyű vetélkedés a bika és az ember között, erre még csak kísérlet sem történik. Inkább tragédia, amelyben a bika halálát játssza, jól vagy kevésbé jól, a résztvevő bika és ember, és ebben a tragédiában az emberre veszély, a bikára biztos halál vár.”

Lorca a halálról írja: ” Spanyolország az egyetlen olyan ország, ahol a halál nemzeti látványosság, a tavasz érkeztekor megfújja a hosszú kürtöket.”  S ezek a kürtök nem mások, mint a húsvétkor kezdődő bikaviadalok nyitányai. Az előírás szerint ugyanis, amikor a ceremónia elnöke megadja a jelet a bikaviadal kezdetére, megszólalnak a fanfárok...

A ceremónia elnökei mindíg magasrangú kíválóságok-esetenként a király- akikkel menet közben is igen sok lépést jóvá kell hagyatni. Mindíg az elnök kell ahhoz, ha a közönség, valamely matador jó szerepléséért  kitüntetést követel, hogy megítélje azt, illetve meghatározza az elismerés mértékét: ez lehet a megölt bika 1 vagy mindkét füle, mindezekhez még a farka, illetve legvégén plusz a patája, mely az elismerésnek már a legfelsőbb foka...

Sokan ilyenkor gyávává válnak, ami minden további szereplésükre rányomja bélyegét. Ilyenkor többnyire becstelenül (mészárosként) ölnek, sokan olyan trükköket vetnek be a figurákban, ami egy laikusnak nagyon látványos lehet, de igazából olyan távol tartják közben maguktól a bikát, hogy semmi veszélyt rájuk nézve az ne jelentsen, vagy a bika közeledtekor némelyik nem tugja egy helyben,  zárva tartani a lábát, mert a félelemtől beremeg, elugrál. Mert nincs annál keményebb dolog a világon, ha fél valaki, mint úrrá lenni a lábon, amikor a bika támadni készül...

A lényeg, hogy a bikát támadásra bírja, s a támadás menetét levezényelve olyan közel engedje magához, amennyire testi épsége megtartása mellett még lehet. Antonio Ordoñez ebben volt felülmúlhatatlan, s egyben elegáns. Mondják a bika szarva olyan közel súrolta mellét, hogy lepattogtak díszmellényén a gombok, s még ekkor is mozdulatlan lábakkal állva hajolt el az 500-800 kg felé zúduló testtömegtől. A matadornak tudással és ismerettel kell uralkodnia a bikákon. Amilyen mértékben könnyed ez az uralkodás, olyan mértékben lesz szép a szemnek. Az erőnek nem sok hasznát veszi az ember, kivéve az ölés pillanatát.

…

Már csak a viadal másik főszereplőjéről, a bikáról nem beszéltünk.

A harci bika úgy viszonylik a házibikához, mint a farkas a kutyához. A ringnek tenyésztett bika vadállat. A bikáknak az emberrel való találkozása abszolút minimumra van csökkentve. Ringet megjárt bika pedig semmi körülmények között nem kerülhet újra “bevetésre”. A bika ugyanis olyan gyorsan tanul, ha már harcolt emberrel, állandóan az emberre fog menni, s nem alkalmas már a viadalra. Többek között ezért is van a viadal ideje 15 percben meghatározva, s ha az valami miatt elhúzodna, mert pl. rosszul csinálják, 10 perc már végzetes lehet.

Még egy utolsó, fontos testrészéről kell a bikának beszélni, ami bizony a fő fegyvere: a szarva. A szarv mérete, amely hatalmas vastagságával és élességével – megcsúcsozva a bika erejével, lendületével – a legnagyobb veszélyt jelenti a torerora, ma már tenyésztéssel befolyásolható. Gyakorlatilag az igényeket követve, ma már igen ritka az igazán hosszú és felfelé meredő szarv, mert az ilyen bikákkal csak a legjobb matadorok tudnak és mernek kiállni, de ezeknél is megakadályozza a kellő közelségű muleta – munkát. Ami sok helyütt elterjedt trükk a viadaloknál, hogy megreszelik a bika szarvát, és bekenik fáradt olajjal, ezért az éppoly feketének és csillogónak tűnik a laikusok számára mint az igazi, de ezek azok a mutatványok, amik már se nem igazi veszélyről, se nem igazi küzdelemről nem szólnak, hiszen ezek a bikák nem is merik használni a szarvukat, mert olyan érzékennyé válnak azok még az érintésre is.

Érdekes gondolatok, melyek nemcsak az érzelmekre hatnak. De nézzük sorban az érdekes mondatokat: Miért a használhatatlan bika farok, vagy éppen a bika patája a legértékesebb trófea a matador számára?

Furcsa, de ezen senki sem gondolkodott még el? Emlékszünk még, a Mithrász-Bika-Köpönyeg tanulmányban idéztem már az alábbi sorokat: Buddhista legenda szerint a véda bikája a négy világkorszak végén visszahúzza a földről egy-egy patáját; ennek következménye a világ vége.

És hasonlóan a bika érett búzakalász formában végződő farkáról is többször volt már szó. A képírás szabályai alapján joggal feltételezhetjük, hogy Mihtrász célja a világvége megakadályozása, ezért is lép a bika patájára. Hasonlóan a bikának búzakalásszá változott farok vége utal arra, hogy a Bika feláldozása nem volt céltalan, hiszen halálával Mithrász életet (tejút energiákat) szabadított fel. Ezért is lehet akkora dicsőség a matadornak megkapni a leszúrt bika farkát és patáját!

Mintha a bika leszúrása a feltámadást idézné meg: Ahogy az is, arra utal, miszerint a  „leszúrt bika oldalából szivárgó vér búzává változik, s ahogy a szemek a földre hullanak, vegetációt sarjasztanak.”

Talán ezért is húsvétkor, a feltámadáskor kezdődnek a bikaviadalok.

 

 A legtöbb bikaviadal történetével foglalkozó írás a bikaküzdelmeket a minószi kultúra bikaugratásával, a római gladiátor küzdelmével és a mórok „ló trenirozásával” kapcsolják össze. Az első kettőt azonnal kizárhatjuk, hiszen a bika ugrás, nem azonos a bika leöléssel, de ennek asztrálmitoszi kapcsolatába nem kívánok mélyebben belemenni, ahogy abba sem, hogy a gladiátorok állatküzdelmei sem tévesztendők össze a bikaviadallal. A gladiátor küzdelmekben másabbak voltak a szabályok, sőt a bika, a lemészárolt állatok között legfeljebb csak mellékszereplő lehetett. A „lovak edzésére” is vannak sokkal inkább hatékony és kevésbé veszélyes módszerek, mint a bikaviadalok. Akkor hol érdemes a bikaviadalok múltjának vizsgálatát kezdeni? Természetesen a Mithrász kultusznál, de ehhez egy fontos kérdést kell tisztázni:

Valójában a vizigótok és mórok hozták a Mithrász kultuszt Ibériába?

Ez az ártatlannak tűnő kérdés rögtön átvezet minket a Fantom korszak témaköréhez, amit eddig is már többször érintettem korábban is: Elég legyen csak ezekre az alapkérdésre utalni: Hogyan válhatott a II. század legelején, alig két generáció alatt a párthus Mithrász vallás a Római Birodalom államvallásává? Arról a Párthus Birodalomról, mely egyedül volt csak képes megállítani az agresszív Róma terjeszkedését kelet felé. És arról a Párthiáról van szó melynek mindig is az államvallása volt ez eddig is tárgyalt Mithrász kultusz és melynek bölcsei elsőként érkeztek a kisded Jézus jászolához.

Továbbá a Mithrász vallás mitől terjedt el oly gyorsan Európa nyugati felén a második században, majd mitől tűnt is el oly hirtelen? – Pedig már államvallás volt a Római Birodalomban is! Ez nem logikus, ahogy az sem, mi köze a Móroknak, vagy éppen a németnek tartott vizigótoknak ehhez a valláshoz, sőt a lovakhoz is? Hiszen a bikaküzdelmek és a lovas tudomány nagyon is összekapcsolódtak a már idézet forrás szerint.

Kik is voltak e kor igazi lovas népei? A szkíták, a párthusok, majd a hunok és a magyarok. A mi lovas tudásunk volt oly félelmetes az európaiak számára, hogy csak rettegést váltott ki belőlük. Talán nem árt felidézni, hogy csak e népcsoportokra volt jellemző a nyeregben hátraforduló nyilazás és nem a gyalogos harcmodort művelő gótoké. Ezt végiggondolva már most közelebb járhatunk az igazsághoz...

 

A Fantom Korszak

Sajnos bátran kijelenthetjük, hogy a hivatalos történetírás, krónikás forrás legnagyobb része soha meg nem történt eseményeket említ. Itt nemcsak a tényeg elferdítéséről van szó, hanem annál sokkal komolyabb gondról: Az idő torzításról – annak minden szintjén.

Pár hónapja az egyik barátom vetette fel, hogy úgy érzi engem az idő izgat. És igaza van, bár sosem fogalmaztam meg ezt így magamnak. Az idő fogalma és annak mérése, melyen keresztül elrejtett kapcsolódási pontokat lehet felfedezni események között, valamint a hamisság is könnyebben igazolható.

Az idő az egyik legnehezebben értelmezhető fogalom. Nem véletlenül a kisgyerekek számára a „tegnap”, „tavaly”, „jövő héten” fogalmak nagyon nehezen értelmezhetők, ahogy az óra és perc jelentése is. De az idő méréséhez nekünk is támpontokra van szükségünk, ebben az órán és a naptáron kívül a NAP és a csillagok tudnak a segítségünkre lenni. Míg az előbbieket könnyen lehet manipulálni, addig a csillagok járását az égen már nem.

De milyen manipulálásokról is van szó? Szinte észre sem vesszük, pedig minden pillanatban a részesei vagyunk.

Óraátállítás időszakában vagyunk újra, ezért éredemes ezzel kezdeni: A „dél” és az „éjfél”, azaz a „delelő nap” és az „éjjel fele” kifejezésünk pontosan utal a Nap égi poziciójára. Azon időpontokra, amikor a Nap időben azonos távolságra van a napkelte és a napnyugta pillanatától. Ennek a csillagászati ténynek fontos szerepe van minden szakrális eseménynél. De mindez érvényeshet a mindennapok gyakorlatában is? Nem! Az időzónák és főleg a „nyári” időszámítás alkalmazásával ez a szakralítás alapjaiban törik meg. Bár már nagyon sok helyen megkérdőjelezik ennek a mesterséges időeltolásnak, a „nyári időszámításnak” a gazdasági „előnyeit”, és a jogosultságát is, mégis oly mértékben ragaszkodnak hozzá egyes körök, hogy képesek az év több mint felében is eltorzítva működtetni az időt. Nem is gondolunk bele, hogy az év hosszabbik „felében” van kitéritve az idő a saját menetéből (Az utóbbi évek gyakorlata alapján március végétől október végéig, azaz 7 hónapon át tart az eltérített órák időszaka, és csak 5 hónapig van ténylegesen délben a dél és éjfélkor az éjfél!) Sőt ennél voltak jóval hosszabban tartó „nyári időszámítások” sokkal vadabb időtartamokkal.

Ahogy az órak, úgy az évek számításával is gond van. „Időszámításunk szerint” kifejezést Jézus születéséhez kötjük. Mégis a legtöbb nyelvben mást említünk: „Krisztus” előtt és után. A teológiai képzéseken fontos tananyag, hogy Jézus csak a Jordán folyóban megkersztelkedése után vált Krisztussá. Azaz akkor Jézus keresztségétől, vagy pedig Jézus születésétől számítjuk az időt? Azaz egy újabb 30 éves csúszás minden egyes kimondott évszámban... De ez a 30 évnyi csúsztatás mégis eltörpül egy több száz éves időcsaláshoz képest.

Heribert Illig, Uwe Topper és több más kutató is már évtizedekkel ezelőtt felvetették, hogy gond van az időszámításunkkal. Ők kb. 300 évnyi, soha meg nem történt fantom időszakkal létét igazolták... Tóth Gyula az ő észrevételeiket folytatva döbbent rá, a különféle krónikákban ismétlődő események tucatjaira. Nagyszerű könyvében igazolta, hogy a történelem írásban tapasztalható feltűnő ismétlődések okaként a különféle időszámítások, naptárrendszerek közti eltérő dátumozásokat lehet okként meghatározni.

A http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_ii_arszakida_evek tanulmányában, végül is igazolja e fantom időszak keletkezésének pontos okát és mértékét is. Ez az 532 évnyi fantom időszak oka a Jézus szerinti időszámítás téves (vagy éppen tudatosan) 532 évvel módosított bevezetésében rejlik. Ez nem csekély időkülönbség: 532 évnyi, azaz több mint fél évezrednyi soha meg nem történt időről van szó!

Mivel ennek a fantom korszaknak megértése fontos, ezért a továbbiakban Tóth Gyulától idéznék:

Dionysius Exiguus a pápa kérésének eleget téve 95 évvel továbbvezette Alexandriai Szent Cirill húsvéttáblázatát, s e táblázatban egy óriási jelentőségű újítással állt elő. Felhagyott a korábban használt diocletianusi évekkel és bevezette a Krisztus szerinti datálást. E művelet kapcsán általában el szokták mondani, hogy Dionysius Exiguus hosszú időn át nem talált követőkre és további évszázadokat kellett várni, míg egy Beda Venerabilis nevű angolszász szerzetes átvette Dionysius újítását és a Krisztus szerinti évek használatát ténylegesen átültette a gyakorlatba. A legfontosabb kérdés azonban, amely most bennünket leginkább foglalkoztat, így szól: milyen kalkulációt végzett el Dionysius Exiguus a Krisztus szerinti évek bevezetésekor?

Dionysius Exiguus táblázata a Diocletianus császár trónra lépésétől induló mártír kort veszi alapul. Egyik évet veszi a másik után, minden esztendőnél feljegyezve annak különböző jellemzőit, mint pl. az adott év indictio, epacta és concurrens számait, amelyek a húsvét napjának megállapításához elengedhetetlenek voltak. Így halad tehát előre, a diocletianusi 244-es esztendő után veszi a 245-ös, aztán a 246-os majd a 247-es dátumot. Ekkor azonban egy különös fordulat következik! A mártír kor 247. éve után következő 248. évnél felhagy a diocletianusi datálással, és a 248-as évszám helyett a következő bejegyzést teszi:

ANNI DOMINI NOSTRI JESU CHRISTI DXXXII.

Vagyis „a mi Urunk Jézus Krisztus 532. éve”. Dionysius Exiguus tehát a diocletianusi időszámítás 248. évét a Krisztus születésétől eltelt 532. évvel azonosította.

Mit tesz tehát? A 248-hoz hozzáad 284-et és így megalkotja a Krisztus szerinti 532-es dátumot. Miért épp a diocletianusi 248-as évnél vezette be Dionysius Exiguus a Krisztus szerinti évszámlálást? Milyen jelentősége lehetett ennek a 248-as évnek a diocletianusi időszámítás szempontjából? Vegyük észre, hogy semmi! A mártír kor szerinti évszámlálásban ez az év ugyanolyan év volt, mint az összes többi. Semmi lényeges dolog, semmi világrengető esemény nem történt ekkor.  Az arszakida időszámításban azonban már egész más a helyzet. Ott a 248-as dátumnak óriási jelentősége volt. A pártusok időszámítása szerint ugyanis ez a 248 nem más, mint Jézus Krisztus születésének éve!

Megint ide érkeztünk a rejtélyes párthusokhoz, kiket a Mithrász tanulmány kapcsán rendszeresen emlegetek.

Ha tehát Dionysius Exiguus a diocletianusi évek helyett az arszakida dátumokat vette alapul húsvéttáblázatának szerkesztésekor, akkor szükségszerűen 532 évvel nagyobb dátumokat állított elő a kelleténél. Az arszakida és a diocletianusi évek között ugyanis éppen ennyi a különbség. Az arszakida időszámítás dátumai 248-cal nagyobbak az igazi Krisztus szerinti dátumoknál. Ha Dionysius Exiguus ezeket az arszakida éveket Krisztus szerinti évekké akarta volna alakítani, akkor minden józan számítás szerint 248-at le kellett volna vonnia belőlük. Ő azonban nem hogy nem vont le belőlük, hanem 284 év hozzáadásával még tovább növelte azokat! Így egy olyan Krisztus szerintinek nevezett fals időskálát hozott létre, amely a valódi Krisztus szerinti dátumoknál 532 évvel, vagyis éppen egy nagy húsvétciklussal mutatott többet! Tehát az általa bevezetett időszámítás valójában egy 284 évvel megnövelt számértékű arszakida időszámítás volt.

Az így kalkulált, majd évszázadokkal később bevezetére került Jézusi időszámítás nem más, mint 284 évvel megnövelt párthus időszámítás! Első hallásra megdöbbentő tények, hiszen oly mértékű az idő hamisítás, hogy azt józan ésszel fel sem lehet fogni. Bobkó Csaba (Kitalált Újkor) blogján is joggal kérdezett rá, hogy hogyan nem tűnt fel senkinek egy ilyen mértékű időcsalás.

Tóth Gyula válasza pontosan megmagyarázza ezt is:  Ön azt kérdezi, hogy hogyan lehetséges, hogy ez a csalás senkinek nem tűnt fel. Nos, igazából azon kellene csodálkoznunk, ha bárkinek feltűnt volna. Tudniillik Dionysius Exiguus előtt Krisztus szerinti évszámlálás egyszerűen nem létezett. Azt ő maga vezette be, amikor I. János pápa felkérésére húsvéttáblázatot készített. Ekkor azonban (feltételezésem szerint) két jelentős ókori időszámítás összekeverése következtében 532 évnyi (vagyis éppen egy nagy húsvétciklusnyi) hibát vétett. Így amikor a Krisztus szerinti évek bevezetésre kerültek és szélesebb körben is ismertté váltak, már eleve tartalmazták ezt az 532 évnyi többletet! Vagyis nem volt olyan, hogy egyik nap még 532 évvel kevesebbet írunk, másik nap meg már arra ébredünk, hogy eltelt több mint fél évezred. Azt nyilván mindenki észrevette volna. A hiba azonban rögtön a bevezetéskor keletkezett, így nem volt mit észrevenni.

http://maghreb.blog.hu/2012/08/06/a_nagy_ciklus
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_ii_arszakida_evek
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_iii_dionysius_exiguus
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_iv_martir_kor

Tehát ahogy a nyári időszámítás miatt a dél és éjfél időpontjában sem lehetünk biztosak, úgy a Jézus születése óta eltelt évek számában sem! 532 év hatalmas idő! Hatalmas, soha meg nem történt idő, amit aztán olyan fantom eseményekkel tölt fel a krónika írás és a történelem oktatás amit nem szégyel.

De miért is fontos ennek az 532 évnyi fantom időszak tisztázásának?

Mert csak így érthetjük meg a világot mozgató spirituális és az ördögi erők működését, ahogy a Mithrász kultusz európai elterjedésének és hirtelen eltűnésének okait és a MAGYAROK EREDETÉT ÉS HELYÉT IS A VILÁGBAN!

 

Hispánia és a bikaviadalok:

De térjünk vissza a bikaviadalokhoz és Hispániához, de ne csak a Picasso rajzaival. Érdemes megnézni mit is gondolnak a fantom korszakkal foglalkozó kutatók Hispániáról, az állítólagos mórokról és a vizigótokról:

A mórok nem arabok, hanem perzsák és hogy a gótok sem németek, hanem hunok.

Így aztán rögtön érthetővé válik a Mithrász kultusz elterjedése Hispániában. Hiszen a Mihtrász vallás a párthusok és részben a perzsák vallása is volt. A hunok pedig a párthiát elhagyó népcsoportok gyűjtőneve és mindkettőnek volt kapcsolata a Mithrász kultusszal.

Egy olyan kép kezd tehát kibontakozni előttünk, ahol a hunok és a pártusok (perzsák) egyszerre, egyidejűleg indítottak egy összehangolt kétfrontos támadást Róma ellen. Attila seregei a birodalom Földközi tengertől északra fekvő területeit szabadították fel, míg a pártus-perzsa seregek a Földközi tengertől délre elterülő tartományokat. A perzsák azonban útközben megismerkedtek az ariánus-iszlám tanokkal és onnantól kezdve teljesen más szellemiséget képviseltek és terjesztettek. Egy olyan eszmeiséget, amellyel az Európában harcoló hunok nem tudtak azonosulni. Emlékezzünk vissza, hogy krónikáink leírása szerint Attila a pápával való találkozása után hogyan fordult vissza Ravennába és hogyan távolította el annak ariánus érsekét! Ez lehetett hát az oka annak, hogy a perzsa haderő előrenyomulását éppen az Attila által odaküldött hun csapatok állították meg Hispániában. E két Róma ellen harcoló és kezdetben még szövetséges entitás között egy olyan vallási szakadás keletkezett, amely végül szembefordította és ellenségekké tette őket.

De itt érthetjük meg azt is, hogy Attila élete vége felé miért tervezgette, hogy átkel a tengeren, és meghódítja Egyiptomot, Asszíriát és Afrikát. Azért, mert pontosan tudta, hogy az eredeti terv Egyiptom elfoglalása után félresiklott. Tudta, hogy a kezdetben még vele szövetséges perzsák az iszlám befolyása alá kerülve az antikrisztusi (ariánus, antitrinitárius) eszmeiség agresszív terjesztőjévé váltak. Ezt szerette volna megfordítani, ezt a félresiklást akarta korrigálni…   Tóth Gyula

Azaz Attila a szövetséges perzsa-párthus hadsereggel minden oldalról támadta a gigantikus Római Birodalmat. Az északi, az európai részeken Attila, míg a déli részeken Szíriától Egyiptomon át Gibrealtárig a szövetséges perzsa hadak. De a perzsa hadak az előrenyumolásuk közben az iszlám hitre tértek át. Ezért is már mint mohamedánok keltek át a Gibrealtár szoroson és hódították meg Hispániát. Attila ezért is volt kénytelen a hadának harmadát, az elit, a kapitányokból (ispánokból) álló alakulatát a korábbi szövetségeseinek megfékezésére átküldeni Hispániába.

Az ISPÁNOKból álló haderő ki is szorította Európából az immár mohamedán perzsákat. Ezt követően egy kisebb része szintén átkelt a szoroson és letelepedett Észak-Afrikában, míg a többség ottragadt Hispánia és dél Fro részein, kiket azóta is baszk nemzetként ismerünk. Sokak számára mindez hihetetlen mesének tűnik, annak ellenére, hogy mind a krónikás hagyományunk, mind a csillagászati adatok és régészeti leletek is ezt igazolják.

A hivatalos tudomány több témát jobban szeret a szőnyeg alá söpörni. Ilyen a baszk kérdés is. Pontosabban, hogy a baszkoknak miért meglepően azonos a vércsoportja a magyarokéval, sőt a nyelvük ragozása is miért mutat meglepő hasonlóságot a magyar nyelvvel. Erről bővebben: http://maghreb.blog.hu/2011/02/14/a_baszkok

De nézzük mit is írt a fantom korszak felismerője, Heribert Illig a Kitalált középkor c. könyvében:

„Világossá válik a művészettudomány azon rejtélye, hogy Spanyolországban miért található az arabnál jóval több perzsa-szír elem. (…) Már nem kell azon csodálkoznunk, hogy miként sikerülhetett a néhány oázisból származó kisszámú arabnak ilyen eredményesen megtámadnia Spanyolországtól az Indusig koruk valamennyi nagy birodalmát; ez a perzsa seregekről inkább feltételezhető.”

De továbbiakban továbbra is Tóth Gyula könyvéből idézek:

A nyugati történelemhamisítás háromszáz évvel későbbre csúsztatta el az iszlám kezdetét, s ezzel együtt a spanyol félsziget arabok általi elfoglalását is, miközben Attilát meghagyta a Krisztus utáni (korábbi…) években. Időrendi okokból eddig egyetlen komoly történész sem állíthatott olyat a nevetségessé válás veszélye nélkül, hogy a hun Attila állította volna meg a mórokat, noha erre mindkét középkori krónikánk (a Képes Krónika és Kézai Simon krónikája is) félreérthetetlen utalásokat tesz! A hispániai arab terjeszkedés tehát időben elszakadt Attila korától, s a nyugati krónikások ezt azonnal ki is használták! Kitaláltak egy újabb fiktív nyugati uralkodót, név szerint Martell Károlyt, s megírták, hogy ő állította meg az arabok előrenyomulását, miután a 733-as poitiers-i csatában fényes győzelmet aratott Abd-er Rahman seregei fölött! Ez a Martell Károly pedig nem más, mint annak a Nagy Károlynak a nagyapja, akiről éppen Illig elmélete kapcsán kezd kiderülni, hogy valójában sohasem létezett.

De miért volt szükség erre az időrendi hamisításra? A miértre Uwe Topper az alábbi választ adja:
„Mert éppen ez volt a spanyol hamisítási akció célja: egy keresztény előtörténelem felépítése, amely megadja a jogot Ibéria ezen területeinek „visszahódítására".

Egyszóval fel akartak építeni egy arab hódításokat megelőző Hispániai keresztény előtörténetet, amely jogalapot teremtett a félsziget visszafoglalásához, s a mórok elleni küzdelemhez! Ehhez azonban valahogy be kellett vonultatni Hispániába a nyugati gótokat, lehetőleg azelőtt, mielőtt még megérkeztek volna az arabok! Na de hogyan lehet ezt megtenni, ha egyszer sohasem jártak nyugati gótok Hispániában? Nos nem sokat teketóriáztak: Ha nem voltak nyugati gótok Hispániában, hát akkor odahazudták őket!
Topper új megállapításainak az ismeretében egy csapásra talpra áll a korábban feje tetejére állított időrend, s minden a helyére kerül! Kiderül, hogy középkori krónikáink e tekintetben is megbízhatónak bizonyulnak, s nem tévednek, amikor az arabok feltartóztatását Attila nyugat-európai hadjáratához kötik!

Ahogy Attilából megalkották Martell Károlyt, pontosan úgy alkották meg a Hispániába bevonuló nyugati gótokat is! De kikből? Nos Attila hunjaiból! Azokból a hunokból, akiket Miramammona szultán ellen küldött Hispániába! Tudjuk, hogy ezek a hunok lekésték a catalaunumi ütköztet, s Attilától való féltükben sohasem tértek vissza Pannóniába! Ott maradtak Spanyolhonban, annak az országnak a lakosaivá lettek.

Olvassuk csak Kézai Simont:
„A húnok spanyolországi hadjáratáról.A sereg harmadik csapata pedig, melly Miramammona ellen volt rendelve, a késedelem miatt a csatában nem vehetvén részt, Ethele haláláig a katalaunok közt maradt s végre Katalaunia lakosaivá lett. Mert csupán a húnok, az idegen nemzeteken kívül, háromszázharminczezeren és harminczketten voltak. Ezen húnok közzűl többen voltak a seregben kapitányokká téve, kiket a húnok nyelvén spán-oknak hívnak vala s kiknek nevéről nevezték később egész Ispániá-t, holott előbb katalaunoknak hívták őket.

Ugyanakkor a Képes Krónikában ez áll:
„Kimenvén innen (Attila), levonult a Rhone mentén Catalaunumba, ahol is megosztotta seregét, és egyharmadát válogatott kapitányokkal a nagy hatalmú Miramammona szultán ellen küldte; ennek hallatára ez a hunok elől Sevilla városából átkelvén az úgynevezett sevillai tengerszoroson Marokkóba menekült. (...) Attila király seregének harmadik része pedig, mely nem vehetett részt ebben a csatában, késedelme miatt rettegett Attilától, s Katalóniában maradt Attila egész élete folyamán; ama haza lakosai lettek, és nem akartak visszatérni Pannóniába. A Miramammona ellen küldöttekből maguk a hunok hatvanötezren voltak, nem szólva az idegen népről. E hunok közül többeket kapitánynak rendeltek, ezeket a maguk nyelvén spánoknak nevezték, róluk kapta nevét azután egész Ispánia.

…

Láthatjuk tehát, hogy itt nem egy csekély számú haderőről van szó! Háromszázharmincezer hispániai hun letelepedő az bizony már egy komplett honfoglalással egyenértékű! Itt van tehát ez a nagyszámú Hispániában rekedt és ott megtelepedett hun. Belőlük kéne valahogy gótokat gyártani! Hogy hogyan? ... Tessenek jó erősen megfogódzkodni! A hivatalos történelemtudomány szerint Honorius nem kelet-római, hanem nyugat-római császár volt, akinek az idején Galliában feltűnt egy trónbitorló, név szerint Constantinus. Kitört tehát a belháború Honorius és Constantinus között. Olvassuk csak az eseményeket Nagy Képes Világtörténetből…
Figyeljük csak meg: 409-ben járunk, amikor a Honorius tiszteletére HONORIÁNOK-nak (!!!) nevezett „barbár" (vélhetőleg gót?!) csapatok betörnek Hispániába, és elárasztják a tartományt! - Tóth Gyula

Nem árt újra elismételni: A Rómát támadó barbár törzsek betőrnek Hispániába, de ezek annyira tisztelik az ellenségüket, a rómaiak császárát, hogy önmagukat az ő tiszteletére Honoriánnak nevezik! (Ez a badarság veri a KOPASZ KÁROLY nevének magyarázatát is, akit állítólag azért neveztek “kopasz”-nak, mert hosszú dús haja volt. Lásd http://www.naput.hupont.hu/68/nibelung-enek-es-burgundia-i

Feltételezhető, hogy a Hispániában letelepedő háromszázharmincezer hun még sokáig emlékezett arra, hogy ők valójában hunok, Nimród fiának, Hunornak a leszármazottjai. Ezért aztán valahogy, szépen finoman és óvatosan meg kellett magyarázni nekik, hogy rosszul emlékeznek! Ördögi rafinériával le kellett kommunikálni feléjük, hogy ők valójában nem is Hunor leszármazottjai, hanem Honorius császárról „honoriánoknak" elnevezett gótok! Értjük már miért kellett Honorius görög császárból nyugat-római császárt csinálni? Hát ezért! Nagyon nehezen lehetett volna megmagyarázni, hogy egy kelet-római császárról miért neveznek el egy olyan sereget, amely a távoli nyugaton, a Pireneusokban harcol! Egy nyugat-római császárról ez már sokkal inkább elhihető! Honoriusból tehát nyugati császár lett, a tét pedig Hispánia arab hódítások előtti gót történelmének megteremtése! Az a tény azonban, hogy Honorius mellett megjelenik egy még nálánál is nyugatabbi császár, nevezetesen Constantinus, mint Hispánia, Gallia és Britannia ura, azt jelzi, hogy azért mégsem lehetett teljesen eltussolni, hogy Honorius valójában keleten uralkodott!

Még mielőtt bárki félreértené: nem azt mondom, hogy ne lettek volna gótok, mert gótok történetesen voltak! De az a hősi gót múlt, ami a háromszázas évek végén és négyszázas évek elején itt állítólag lezajlott, valójában Attila korának átköltött és gótok által kisajátított duplikációja! - Tóth Gyula

És, hogy még érthetőbb legyen ez a kisajátítás, Tóth Gyula konkrét példákat is hoz e “dicső gót” múlt igazolására. Hiszen a gót ALARIK története Attila történetének teljes mértékben koppintása, csak a nevek vannak átírva és hunok helyet gót jelző szerepel:

Fölbukkan tehát Alarik, a baltok nemzetségéből származó vezér, akit a gótok megválasztottak királyuknak, s akinek nem kisebb ambíciói vannak, mint szembe szállni a hatalmas Római Birodalommal!

Figyeljük meg a párhuzamokat: A hunok, akárcsak a gótok, a Balkánt pusztítják. A kelet-rómaiak segítségére itt is egy nyugat-római hadvezér siet, ezúttal nem Stilicho, hanem Detre. Érdekes, hogy amint a gót Alarik seregei vereséget szenvednek Stilicho seregeitől, úgy a hunok is vereséget szenvednek Detre seregeitől a tárnokvölgyi csatában! S mint ahogy „Alarich egérútra talált s elmenekült", úgy „a hunok maradékai is átfutottak a Tiszán"! De a párhuzamok még nem érnek véget: „A császár még azt is megtette, hogy Alarichot kinevezte Illyricum főparancsnokává." - olvassuk a Nagy Képes Világtörténetben. A Képes Krónika szerint ugyanekkor Detre, akit a rómaiak királlyá emeltek maguk fölé, rábeszélte Attilát, hogy „induljon személyesen a nyugati tájak ellen" s Attila megfogadva Detre tanácsát „először - mondják - Illíriába rontott." Illíriát tehát mind Alarik, mind pedig Attila uralma alá hajtja. Míg Alarikot a császár nevezi ki Illíria főparancsnokává, addig Attilát maga a római király… De a párhuzam folytatódik:  Érdekes, Alarik már Róma meghódítására gondol! Épp, mint Attila! Továbbá Alarik épp a 401. évben gyűjti össze seregét! A Képes Krónika szerint Attilát a hunok éppen 401-ben emelték királyul maguk fölé, s Attila, Detre tanácsára még abban az évben, vagyis 401-ben „hadba szólította seregét"! Érdekes, hogy ekkor Alarikot is fel akarta tartóztatni egy római sereg:
Aztán mintha a catalaunumi csata egyes momentumai is fölsejlenének a gót történelem lapjain:
Alarik tehát Róma felé tör, s a rémült rómaiak követséget küldenek hozzá, méltányos feltételeket ajánlva! Történik mindez kevéssel Alarik halála előtt!  Majd: Alarik szintén Ravenna ellen indul…Ezután a gót Alarik már Afrika meghódítását tervezi… És a halála is azonos: Akárcsak Attila, teljesen váratlanul orrvérzés (vagy mérgezés?) által! S most tessék jó erősen megkapaszkodni, ugyanis Alarikot „a gótok nagy pompával temették el a calabriai Costenza mellett a kis Busentus folyó medrébe."!!!

A gót Alarik valójában nem más, mint a hun Attila germán másodpéldánya. Láthatjuk tehát, hogy a hatalmas képzelőerővel megáldott nyugati krónikások hogyan gyártottak hősi germán múltat a hun korszak eseményeiből! Eleink dicső tetteit gátlástalanul kisajátították a maguk számára, miközben Attilát „lekutyafülüzték", s minket pedig megajándékoztak a finnugorelmélettel!

Láthatjuk tehát, hogyan gyártottak Ethele királyunk nevéből Athalarik nevű gót királyt, kinek neve olykor Athanarik formában is felbukkan. Attila fiának, Aladárnak a nevéből pedig Aldarikot gyártottak, mely olykor Ardarik formában is megjelenik! Később persze rájöttek, hogy nem túl szerencsés, ha a másodpéldány neve túlságosan hasonlít az eredetire, ezért köztes kompromisszumként megalkották Alarikot, mely átmenetet képez Athalarik és Aldarik között. Variációk egy témára! Ha nem vigyázunk rövidesen kiderülhet, hogy Attila valójában germán volt! Ez olyannyira nem vicc, hogy Volker Friedrich nemrég magyarra fordított „Dunamenti Niebelung-ének és kitalált középkor" c. tanulmányában már a „félgepida" Attiláról értekezik! Sőt a magyar utónévtárak egyenesen azt írják, hogy az Attila név germán, közelebbről gót eredetű, jelentése pedig „Atyácska"! Egyszerűen fölfoghatatlan, hogy Attila nevének ilyetén magyarázatáért miért kellett a germánokhoz fordulnunk! Hiszen az "Atta" a török népek nyelvében is apát, atyát jelent! De hogy ne menjünk túlságosan messzire, az "Atya" érdekes módon még magyarul is atyát jelent! - Tóth Gyula

… de legyen ennyi a "dicsőséges" gót múltból. Láthattuk, hogy ez a dicsőséges GÓT történelem inkább HUN történelem, ahogy a móroké sem arab, hanem perzsa. Így már érthető miért is volt fontos számukra a lovak trenirozása és az is, hogy mi úton érkezett a Mithrász kultusz Hispániába - Attila hunjai és a perzsák által!

Ezek után érdemes egy pillantást vetni a térképre, hogy kétszáz évvel ezelőtt még mely részeken volt népszerű a bikaviadal Hispániában. Azokon a részeken, ahol vagy a perzsák, vagy a hun ispánok telepedtek le nagyobb számban!

 

Következő:

http://www.naput.hupont.hu/79/a-fantom-ido-es-a-spanyol

 

Oldal: A Fantom idő és a spanyol bikaviadal I.
Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár - © 2008 - 2024 - naput.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat