2016. április 7.

Dobos Csanád

Sámson, a kőbe merevedett Mithrász Napisten,

a pécsi székesegyház altemplomi lejárójában

 

Hogy kerülhetett egymás mellé a pécsi székesegyház legismertebb dombormű sorozatán a Mithrász kultusz szimbolikája valamint a „Szent László küzdelme a kunnal” falfestménysorozattal megfeleltethető képrend, ha ezeket –a hivatalos művészettörténet szerint- legalább félezer év választja el egymástól?

Kitalált középkor, fantom korszak… egyre ismerősebbek ezek a kifejezések, melyek nyomai a magyar krónikás hagyományainkban éppen úgy tetten érhetők, ahogy a templomaink legősibb rétegeiben is. Szerencsére ezt a tényt még kevesen ismerték fel, így e tárgyi emlékek nem kerültek (kerülnek) a nyilvánosság kizárását jelentő „hétlakat” alá, és az újabb évtizedek tudatos pusztításának sem estek áldozatul. Bár ezek a leletek a török és Habsburg dúlást megszenvedve töredékeikben megmaradtak, de mégsem tudják átadni számunkra az eredeti üzeneteiket. A hivatalos „szakmai” és egyházi ismertetők alapján ezekre már nem mint manicheista, vagy éppen Mithrász kultusz szimbolikára tekintünk, hanem ószövetségi párhuzamokat erőltetünk rájuk. Ószövetséginek kell tekintenünk őket, még akkor is, ha sokszor a legcsekélyebb szemita hagyomány sem jogosítja fel ennek kimondására az akadémista szemléletben nevelkedett „szakértőket”. De ez nem volt mindig így. Még a hatvanas években is szabadabban jelenhettek meg a mindent „ószövetségizáló” szemlélettel szembeni tanulmányok, melyek mára már szinte teljesen kiszorultak a „szakmai” publikációkból. Kiszorultak, de nem tűntek el teljesen.

Kamaszkorom óta éreztem, hogy valami nem stimmel a pécsi székesegyház sokat hivatkozott altemplom lejárójával, melynek varázsa minden látogatásom alkalommal magához láncolt. Ezért is örültem kifejezetten Miklósvölgyi János tanulmányának, melyben igazolta, hogy az ószövetséginek minősített Sámson ábrázolás „fakitépés” jelenetének előzménye egyáltalán nem lelhető fel sem a Tórában, sem az egyéb zsidó legendákban. Míg a zsidó hagyományban nem található ilyen szimbólum, addig a manicheista kopt hagyományban annál inkább. Amit Miklósvölgyi a fakitépő Sámson domborműre megállapít, az az altemplom lejáró további faragványára is érvényes – ráadásul nem csak elkülönítve az egyes jelenetekben, hanem egységben, teljes kompozíciójában is! Ez viszont olyan szerkesztési elvre utal, mely messze túlmutat mindenféle ószövetségi szemléleten, és amely közvetlen kapcsolatot teremt egy feltételezett fantom korszak két szélső időszakának uralkodó vallási szemlélete között, mely a Mithrász kultuszhoz és Szent László legendáriumhoz is köthető egyszerre.

 

Miklósvölgyi János A fakitépő „Sámson” passiójárása [1] tanulmánya

Miklósvölgyi a tanulmányát Cs. Tompos Erzsébet soraival indítja, mely az „Archeológiai értesítő” 1963-as 90. számában jelent meg:

 „Óriási fejtörést a kutatók számára mégsem a leletanyag (erősen megrongálódott) állapota, hanem a kompozíció sorozat egy szinte tökéletesen fennmaradt képjele, az ún. „fanyüvő” Sámson szimbolikája okozza. Ennek a motívumnak ugyanis egész egyszerűen nem létezik ószövetségi előképe. …

A kopt szövegkönyvben a fakitépés gondolata mellett ugyancsak többször szerepel a madár és a háló kapcsolt motívuma. A zsoltárok megfogalmazása szerint Krisztus széttépte a lelkek – a lélekmadarak – hálóját, amely a „halottak Hadese”. Majd a szövegíró saját magáról, bűnös emberről úgy ír, mint akit a „Halál”, a „Sötétség” csapdájába csalt, „hálójába vont és elzárt a szép madarak szabadságának egétől”. Avagy: „miként a madár a kelepcében, úgy vagyok én is, mert a halál testében vagyok”. Könyörög, hogy mielőbb szabadulhasson a test hálójából. A „Megszabadultakról”, az üdvözült lelkekről szólva dicsőíti a madarakat, amelyek felszállnak, s a lélek szülőhazájába térnek. A „fanyüvő Sámson pécsi domborművének ikonográfiai viszonylatában egyértelműen meghatározható tehát a hálószerűen összefonódó faágakról felröppenő madarak szimbolikus jelentéstartalma: a „Megváltó” a „Halál” fáját kitépve, diadalt arat a „Gonoszon”, s ugyanakkor a „Halál testéből-hálójából” kiszabadítja a lelket.”

Miklósvölgyi a fenti idézetet az alábbi soraival egészíti ki:

„A fent nevezett manicheista zsoltárban tehát egészen egyértelmű, részletekbe menő analógiáját látjuk a pécsi dombormű fakitépő „Sámson” motívumának, ami viszont azt is jelenti, hogy a manicheista zsoltárral összefüggésbe hozva a képjelet (amely egyértelműen a Világ Világosságának szerepvállalásáról beszél) nem feltétlen Sámson, hanem legalább akkora jogalappal az Egyetemes Megváltó, Jézus Krisztus is szerepelhet a dombormű képrendje által megfogalmazott történetben.”

E gondolatok alátámasztására, az egy évvel korábbi, 1962-es Archeológiai értesítő 89.-es számából is idéz:

„Scheibert Sándor irodalomtörténésznek, a pesti Rabbiképző Intézet igazgatójának is kutatási területét jelentette a kérdéses szimbólum eredetének analizálása. Cs. Tompos Erzsébethez hasonlóan ő is előképek után kutatott, és a következő megállapításra jutott.. „…A pécsi székesegyház XII. századi domborművei között ikonográfiai szempontból a fakitépő Sámson az egyik nagyon problematikus (…) A Biblia Sámson ilyen erőmutatványáról nem tud, párhuzamait és forrását ezért a kutatók máig keresik. (…)”

 

Pécsi Székesegyház és az altemplomi lejáratának rövid –idevágó- története

Az altemplomi lejárat közvetlen közelében található ismertető szerint: „A pécsi székesegyház eredete a Római Birodalom korába vezet vissza. A IV. század végén rakják le a mai altemplom alapfalait. A VIII-IX. században nyugat felé megnagyobbították. Az eredeti templom Szent István király idejében az által alakult át altemplommá, hogy fölé építették a mai szentélyt. Valószínűleg ebből a korból származik a két keleti torony is.”

A római birodalmi előzmények és Szent István kori altemplom kialakítás közti túl hosszú időtávra már most érdemes felfigyelni és eltűnődni, hogy esetleg itt is a Szent Korona története kapcsán felvázolt fantom korszak [2] lehetőségével állunk-e szemben. Ez túl hosszú idő, hogy ne történjen semmi! Ha ténylegesen nem is telt el ennyi idő, akkor vélhetően lehet találni olyan szimbólumokat a nagyjából egységesnek tekinthetők a kőfaragványokban, és melyre érvényes a késő római birodalmi Napisten kultusz szimbolikája ugyanúgy, ahogy a kora középkori magyar templomfestészet alapszemlélete is.  Azaz igazolható, hogy a kőfaragások mestere sajátjának tekintette mindkettő szemléletet annak ellenére, hogy a hivatalos történettudomány több, mint félezer évre el is tolja ezeket egymástól.  És bármi meglepő több ilyen jel is felfedezhető a pécsi székesegyház lépcsőlejáratnál!

A templomi ismertető a IV. századra hivatkozik, ezért érdemes felvázolni, hogy mi is kapcsolódik ehhez az évszázadhoz a hivatalos történtet tudomány szerint. Attila és a hunjainak európai megjelenése, majd a Nyugat Római Birodalom bukása. Ráadásul a hunokkal a Mithrász Napisten kultusz európai elterjedése a római limes határvonalak mentén, mely alig egy emberöltő alatt államvallássá is vált a Római Birodalomban.

Arról a Mithrász kultuszról van szó, mely a manicheista kereszténységnek is egyik fontos pillérét is alkotta, és amelyet Miklósvölgyi a tanulmányában is megemlít. Ha tudjuk, hogy a Mithrász kultusz a Róma által legyőzhetetlen Párthus birodalom kultusza volt eredetileg, mely később a kereszténység több alap szimbolikájának is alkotó elemét adta[3], akkor ez még inkább elgondolkoztató. De ugyanerről a Mithrász kultuszról az is kijelenthető, hogy pillanatok alatt, pusztítás mentesen tűnt el és adta át kultikus szerepét az őt követő vallásnak, a kereszténységnek. És ennek az átmenetnek egyik érdekes kőbe merevedett emlékét láthatjuk a pécsi székesegyház altemplom lejárójában.

Miért is érdemes ezt már a tanulmány elején kihangsúlyozni? Mert e Napisten kultusznak legfontosabb ábrázolása, a Mithrász bikaáldozat kísérteties hasonlóságot mutat a pécsi székesegyház Sámson ábrázolások első képmezejével, a Sámson oroszlánküzdelmével.  

 

A pécsi Kőtár

A török hódoltság hatalmas pusztítást eredményezett a pécsi székesegyház eredeti faragványaiban, szinte alig maradt sértetlen emberfej ábrázolás. Ami megmaradt a hajdani székesegyház kőfaragásaiból, az ma a Bazilika melletti Kőtárban található. Érdemes itt is körbenézni, hiszen az itt talált kőemlékek nagyban segíthetnek ráhangolódni a hajdani templom és az eredeti kőfaragványok hangulatára.

Páthus üdvözléssel köszöntő angyal, Haltestű szűz oszlopfő, szkíta logikát követő ember állat összenövés… hogy csak az érdekesebbeket említsem.

Ami átsugárzik e kőmaradványokból az a békesség, harmónia és egy egyáltalán nem ószövetségi világszemlélet. Az ótestamentumra jellemző öldöklésből, erőszakból semmit sem érezni a kőtár maradványai között, ahogy a Sámson dombormű sorozatnál sem.

A kőtár anyagában több oroszlán ábrázolás is található. Ezek sajátossága, hogy az oroszlán farok legtöbbször megfogja az oroszlán hátsó lábát, akadályozza annak szabad mozgását. Szintén feltűnő az oroszlánfarkok különleges növényszerű végződése is, mely a nőstény oroszlánok ábrázolása esetében még inkább feltűnő.

 

 

Az altemplom déli lejárata

A székesegyház déli oldalán (a mai főbejárat közvetlen közelében) található a Miklósvölgyi által is tanulmányozott altemplomi lejárat. Jelenlegi állapotában három sorban futnak rajta végig a különböző jelenetek. A legfelső sor nem volt része az eredeti lejárónak, ezzel csak a restaurálás alkalmával bővült, ezért nem is érdemes komolyabb figyelmet szentelni e bővítésnek (hacsak azért nem, hogy eltűnődjünk azon, hogy az utolsó vacsora jelenetnél Judást miért illeti meg a glória, valamint, hogy Szűz Mária glóriájába hogy kerül bele a Jézust megillető kereszt.)

A továbbiakban lehetőség szerint külön mellékelek képet az eredeti, a Kőtárban készült megcsonkított maradványokról, valamint a bazilikában található, restaurált változatról is.

Altemplomi lejárat, vagy éppen feljárat- melyik a helyes kifejezés? Nehéz eldönteni, de mindenesetre két világot elválasztó kapunak is lehet tekinteni. Egy tényleges Kapu, melynek terébe belépve részesei lehetünk a téridő ugrásnak, ha megfelelően nyitottak vagyunk rá, és megvan hozzá a szükséges tárgyi és spirituális tudásunk is ennek felismeréséhez. Tudatosan említek Tér-Idő ugrást, mely a sokat emlegetett vízöntő-paradoxonhoz [4] is kapcsolódik, melynek legismertebb megközelítése Pap Gábor „nyitott könyv” hasonlata. Ahogy a „nyitott könyvben” úgy az altemplom lejárónál is kétfelé hullámzás tapasztalható a háromkirályok történetében, mely megszakítás nélkül fut végig a kapunyílás felett. Mindkettő irányba hullámzik egyszerre a háromkirályok története a kapu szimmetria tengelyétől kiindulva. Jobbra (a jobbik, a helyesebb) irányba az újszülött Jézus felé és balra (a rosszabbik irányba) a világi uralkodó, Heródes elé.

A Három királyok itt is három különböző életkort testesítenek meg, ahogy ez a Veleméri templomból már ismerős lehet számunkra. Három király, akik talán egy királynak a három életciklusát is magukba foglalják. Tehát nemcsak térben halad a cselekmény, hanem többszörösen az időben is, így a fiatal királytól a legidősebbig. A két irányba szétáramló cselekmény aztán tovább folytatódik a lépcsőlejárattal párhuzamosan is. Míg a jobbik irányban, az időben visszafelé haladva élhetjük meg az evangélium sorait,

 

addig a bal, a rosszabbik oldalon az időben előre haladva láthatjuk az ismert történetet, mely a betlehemi gyermekgyilkosságba és az egyiptomi menekülésbe torkollik. De e jelenetsor előtt megakad a szemünk az ágyban heverő három királyok ábrázolásán és a közös takarójukon, mely a manicheista fénymagokkal van teleszőve. (Fotók: Kőtár)

Gyermek áldozatok, de ezek a gyerekek valamiben többek az átlagnál. Fej nélküli gyermek továbbra is áll a lábán, ami a fej nélküli emberektől azért szokatlan. A felvidéki Vitfalva áprád kori templomában látható levágott fejű kun juthat erről az eszünkbe, aki ahelyett, hogy összerogyna, elkezd lebegni, majd a következő stációban már új fejjel (Szent László fejével) békésen meditálva (élve!) pihenteti fejét a korábbi SZŰZ gyilkosának ölében.[5] És hasonló jelenet figyelhető meg itt is, a pécsi katedrális altemplom lejáratában egy sorral lejjebb, de a Sámson történetében.

Mivel a jelenet elég hiányosan maradt fel, ezért nehéz eldönteni mennyire megalapozott Zala György restaurátor kiegészítése. Ami mégis elgondolkoztató, hogy az eredeti kőmaradványokon, a felső sor közepén álló szemlélődő arcán semmiféle erőszak, bosszúvágy nem érezhető. Itt mintha tényleg valami szakrális beavatásról lenne szó! Ezzel az ugrással már ide is érkeztünk, ahhoz a Sámson történetéhez, amivel Miklósvölgyi is foglalkozott, és amely Sámsonról joggal feltételezhető, hogy a képi története nem az ószövetségi logikát követi. Ha nem az ószövetségit, akkor mégis mely vallásét? Csak a manicheista kopt kereszténységét, amit Miklósvölgyi is megemlít, vagy talán egy ősibbet is? A választ Sámson induló jelenete rögtön meg is adhatja számunkra. Az oroszlán hátán térdelő alak, kinek a szél szinte felemelve lobogtatja az összefogott haját, és aki a hordozó állatának a fejét is hátrafeszíti – ezek a szimbólumok ismerősek lehetnek számunkra. Ez maga a Mithrász Napisten módosult ábrázolása! Míg Mithrász a BIKÁN térdel, addig Sámson az Oroszlánon. E különbség fő oka, hogy a Mithrász kultusz idején még fontos szerep jutott a Bika világkorszakhoz viszonyításnak, addig ez a kereszténységben már elvesztette a fontosságát. A minószi, krétai időben kialakult szimbolikában még a Bika világkorszakba lépés előtt jártak az időben, éppen ezért a bika szarvának növényi átváltozásán (érett búzakalásszá válásán) volt a hangsúly. A Mithrász időszaknál, e Bika világkorszak elhagyásánál már a Bika, „feláldozása” volt a fő szempont. Ennek megfelelően a Bika szarv helyett már a Bika farka változott a szakrális feláldozás pillanatában érett búzakalásszá. Bár a minószi és a hun korszak között 2-3 ezer év is eltelt, mégis e Bikához viszonyítási szempont fontos szereppel bírt évezredeken át, mely többek között csak a kereszténységgel együtt tűnt el. Krétán, a Bikaugrás falfestményen a bika szarva, a Mithrász kultusz idején a Bika farka alakul át élő növényi formává[6], de ugyanez az átalakulás figyelhető meg Sámson oroszlánjának farkában is.

A Napisten Mithrász még a Hold karakterű Bikát áldozza fel. A Bika hátára térdel, a Bika fejét feszíti hátra, valamint a bika hátsó lábának mozgását gátolja, annak a patájára taposásával. Sámson ugyanezt teszi az Oroszlánnal, rátérdel a hátára, hátrafeszíti az állat fejét, miközben az oroszlán hátsó lába szintén akadályozva van a szabad mozgásban a farka révén, melyről már szó volt. (A Kőtár legtöbb Oroszlán faragásán következetes az oroszlán hátsó lábába gabalyodó farok ábrázolás. Ennek ellenére a Sámson történet nyitó ábrájának restaurálásán az oroszlán farka mégsem akadályozza az oroszlánt a mozgásban. Esetleg tévedett a restaurátor?)

Miért fontos a térdelő mozdulat és miért vált a bika oroszlánná Sámson alatt? Mithrász kultusz idején a térdelő testtartás a térd-lábszár-lábfej kihangsúlyozására szolgált. Ez hármasság az emberi mikro zodiákusban a Bak-Vízöntő-Halak hármasságnak felel meg. Ha e három jegy együtt van, akkor vélhetően a Vízöntő-paradoxon működésére utalás a cél.[7] Mithrász bikaküzdelem Nap-Hold-Vénusz hármasság ábrázolásoknál a hatalmas lobogó köpönyeg szolgált a Vénusz jelzésére, a Vénusz-Szél szimbolikai cserével. E Nap-Hold-Szél hármasságról igazolta Diószegi Vilmos, hogy a magyar szerves műveltség sajátossága, mely a Nap-Hold-Vénusz hármasságot viszi tovább. A szél ábrázolása képi úton csak közvetve tehető meg, erre szolgál többek között a lobogó köpönyeg is, vagy Sámson esetében a lobogó hajfonata. Elnézve Sámson küzdelmét, mekkora szélnek/szeretetnek kell működni, hogy a megállított Oroszlán hátán térdeplő Sámson Napistennek fel tudja emelni az összefogott vastag, erős hajfonatát!?

Amíg Mithrász a bikát térdelte meg, addig Sámsonnak miért éppen az Oroszlánra kellett lecserélnie a hordozó állatát? Mert a Nap az Oroszlán jegyben van otthon, és mert a Vízöntő-paradoxon az Oroszlán jegyből indul és ott is záródik le. Az Oroszlán világkorszak az eredője és a lezárója annak a vízöntő-paradoxonnak, ahol a megmaradás a tét! Ráadásul Sámson oroszlán térdelésében a vizöntő-paradoxonra utalás hangsúlyosan jelen van!

Miklósvölgyi a tanulmányában 9 csoportba osztja a Sámson jeleneteket, melynek indokát pontosan részletezi is:

„Ennek értelmében a következő ritmusra és témákra épül a vizsgálat alá vonandó XII. századi reliefrendszer képi programja:

– Sámson küzdelme az oroszlánnal (eredeti)

– Sámson ezer Filiszteust öl meg egy szamárállkapoccsal (feltételezett-rekonstruált)

– Sámson haját levágják (rekonstruált)

– Sámson szemeit kiszúrják (rekonstruált)

– A vak Sámsont egy ember vezeti (eredeti)

– Sámson gyökerestől tép ki egy fát, melyről madarak szállnak fel (eredeti)

– Sámson egy oszlopba kapaszkodik (eredeti)

– Sámson ledönti az oszlopokat (eredeti)

– Sámson az égre tekint (eredeti)”

Véleményem szerint e dombormű sorozatnak van egy másik logikája is, mely a Napút logikához igazodik, ráadásul a vízöntő paradoxon működésének elve szerint. Fontos már most kihangsúlyozni, hogy egy képrendnek nem csak egyetlen egy helyes logikai rendje létezik, így egyik napút rend sem zárja ki a másikat, egyik megközelítés sem helyesebb, mint a másik.

A Sámson oroszlán térdelése után haladjunk tovább a sámsoni képrenden. A domborműsorozat következő jelenete, a szamár álkapocs verekedés, amit feltételezett restaurálásnak lehet tekinteni. Bár a rekonstrukció erősen feltételezett, mégis érdekes, hiszen a szellemiség megnyitását idézi meg inkább, sem mint az ószövetségi véres küzdelmek, gyilkosságok világát. Miért éppen szamár álkapocs Sámson fegyvere, hiszen nem éppen a legideálisabb eszköz a küzdelemre? Elnézve a restaurálás jelenetét, egy csomó kérdés adódik: Tényleg lehet vágott sebet ejteni egy szamár állkapoccsal?  Valamint miért nem akarja leteríteni a fegyvertelen Sámsont a fegyveres csoport? Láthatóan tényleg nem akarnak harcolni, ők csak kíváncsian szemlélik, hogy mi történik a koponyalékelés eredményeként a Sámson mellett állóval! Ahogy a Mithrásszal azonos napon, (ráadásul barlangban) született Világosság Istene említi: „Legyetek olyanok, mint a gyermekek” (Máté 18.3). Ezzel Jézus esetleg az összeforrt kutacs újbóli megnyitására is gondolt?

Miért szamár álkapocs kell e művelethez? Talán mert ez illik legjobban a Napút menethez? Északi és Déli szamár a Rák csillagkép két fő csillaga, mely zodiákus jegy közvetlenül az Oroszlán jegyet követi a precessziós menetben.

Sámson hajvágásáról és a női ölbe hajtott fejről már szó volt. Ez talán az Ikrek jegyhez tartozik, ahogy Szent László küzdelme is? Talán a Szűz kezében lévő hatalmas ol-LÓ-nak is nyelvi szerepe van az élettengely megidézésben? Ha igen, akkor értelemszerűen a SZŰZnek is fontos szerep jut.

A jobb oldal utolsó jelenetét Miklósvölgyi szemkiszúrásnak tekinti. De a mozdulat mégis másról szól. Megkötözött Sámson, a kezeivel a nemi szervét takarja el. A látás, mint legfontosabb érzékelés a Bika jegyhez is illik, a nemi szervek pedig a Skorpió területe a mikro zodiákusban. E kettő együtt a precessziós napéjegyenlőségi tengelyt adja ki.

Az ajtónyílást követő két képmezőt érdemes egyben vizsgálni. Bár Miklósvölgyi külön választotta őket, szerintem mégis összetartoznak. A kitépett fa ágai és a kirepülő madarak (melyről a tanulmány elején már bőven volt szó) nem véletlenül lógnak át az előző jelenet képmezejébe is.

Bár nem vagyok ornitológus, mégis a kirepülő madarak nagyon emlékeztetnek a repülő fácánKAKAS-ok reptére. A Kakas, (mint keleti zodiákus jegy), a vakság (mely Sámson mozgásából már egyértelműen látható), a sötétség, az alámerülés ezek mind illenek a Halak jegyre. Ezt a felvetést erősíti meg a vak Sámson, és az őt vezető fiú túlhangsúlyozottan hosszú (Halak jegyben otthon lévő) jupiteri nagyujja is.

Sámson oszlopba kapaszkodása a Bak jegyhez társítható. A zárt, épített térbe menekült élet évköri helye ez, ezért is lógnak a toronyablakokban kíváncsian az emberfejek. Ennek ledöntése viszont már a Vízöntő jegyre utal! Nem véletlenül látható az összedőlő ablakból kirepülő vizes korsó is, hogy az vízöntő paradoxonra utalás még határozottabb legyen.

A Sámson képsorozat bal oldalán ezek szerint Halak-Bak és Vízöntő jegyek sorrendje fedezhető fel. De miért cserélődtek fel a Napút jegyek itt? Miért követi a Halak jegyet a Bak, és csak aztán a Vízöntő? Talán ezzel is utal a hajdani mester a megkavarodott időrendre, vagy pedig egy még érdekesebb idő ugrásra?

Miklósvölgyi a képsorozat legutolsó képéhez az alábbi gondolatot fűzte, amivel teljes mértékben egyetérthetünk:

„– Sámson az égre tekint (eredeti) Ez utóbbi szereplő egyetlen elemzés kapcsán sem szerepel külön motívumként, hanem személyét annak ellenére az oszlopdöntés filiszteus áldozataként határozzák meg, hogy teljesen sértetlenül, az oszlopdöntő ószövetségi bírától független egységként jelenik meg a dombormű-együttes utolsó „szelvényén”, miközben az oszlopok jól láthatóan (és ez nem szubjektív megítélés kérdése) kizárólag az azt ledöntő Sámsonra, nem pedig őrá omlanak. Hogyan lehetne tehát egy sértetlen szereplő az oszlopdöntés filiszteus áldozata? Pontosan ezen ellentmondás okán tartottam indokoltnak kilencedik egységként külön értelmezni e motívumot.”

Folytatva az eddigi logikát, akkor mi lehet ennek a magányos szereplőnek a Napút szerepe? Egy sértetlen, királyi méltóságában pompázó, ráadásul országalmát, azaz királyi jelképet a kezében tartó alaknak fontos üzenete kell, hogy legyen. A megkavarodott Bak-Vízöntő jegyeket a precessziós menetrendben a Nyilas jegynek kell követni, mely a magyarságnak és az elődnépeinek a hazatalálást jelenti. Az Oroszlán jegyből kiindult vízöntő paradoxont átvészelve a Nyilas jegybe kívánatos megérkezni és láthatóan a Mithrász/Sámson oda is érkezik meg! A vízöntő (és ezzel együtt talán az azt követő Bak) világkorszakot is átvészelve a Nyilas világkorszakba, úgy ahogy ez a Péter és Pál népmese[8] és az Iliász Napút szerkezetében[9] megfigyelhető, valamint ahogy az elméleti fizika is igazolta[10].

A Sámson ábrázolás (és ezzel együtt a vízöntő-paradoxon is) az Oroszlán jegyből indul. Az alsó világ kapu nyílásának jobb oldalán elérkezik a Bika jegyig, majd a másik oldalon a Halak jegytől a Nyilasig. De egy jegy kimaradt így a felsorolásból: a KOS jegy, a feltámadás jegye! Az a jegy, melyben a turul/griffmadár a Fehérlófiát felrepíti az alvilágból és az a jegy, mely a kereszténység értelmét is adja a Feltámadás reménye által. Ne felejtsük el, a hiányzó KOS jegy helyén ott az az átjáró, ahol az alsó világból, az altemplomból fel lehet jutni. Bár az elemzésben rendszeresen Mithrász kultuszról beszéltem, ez akkor is keresztény templom, ahol a FELTÁMADÁS a lényeg. A feltámadás, ami révén nekünk is van esélyünk, hogy fel tudjunk emelkedni a halálból, az alsó világból.

Ennyi részletekbe menő értekezés után érdemes újra egységében szemlélni az altemplom átjárót.

Két sorban fut a cselekmény. Felül Jézus története, alul azé a Sámsoné, aki inkább manicheista és Mithrász szemléletű, sem mint ószövetségi gyilkoló gép. Ez a kétsoros megosztás ismerős lehet számunkra több árpád kori templomunk képszerkesztési logikájából is, akár Velemért, akár Bögözt megemlítve. A különbség, hogy ezen templomainkban Sámson és Mithrász szerepét az a Szent László tölti be, aki szintén magában hordozza a vízöntő-paradoxon időanomáliáját [11], hiszen annak a nagyváradi püspöknek a lányát menti meg fiatal hercegként, mely püspökséget majd ő maga fog öreg korában alapítani, és az a Szent László, akit az árpád kori templomainkban rendszeresen azonos arccal ábrázolnak Jézussal[12].

A tanulmány első sorában Kitalált középkort és fantom korszakot említettem. Érdemes eltűnődni, hogyan lehetséges, hogy a Jézus követő két évszázadban oly népszerű Mithrász kultusz (még ha Sámson alakjában is) képes volt tovább élni közel 7-800 évet? Esetleg nem is múlt el annyi idő a hun Mithrász kultusz virágzása és e keresztény székesegyház domborművének kifaragása között, ahogy Attila és Szent István között sem?[13] Én mindenesetre nagyon hajlok e felvetésre…

 

Oldal: Sámson, a kőbe merevedett Mithrász
Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár - © 2008 - 2024 - naput.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat