Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár

“Krónikákat, történelmet lehet hamisítani, de a Nap járását az égen nem!” Iliász a napúton? Odüsszeia, mint vízöntő-paradoxon tanulmány? Kitatált-e a Képes Kor-nika? Bronzkori szupernaptár?Nap-Hold-Vénusz:Toldi trio, MINÓSZ Kréta és MITHRÁSZ kultusz.

2016. július 18.

Dobos Csanád

A JOBB és BAL(gább) oldal jelzése a Szent Korona Pantokrátor ikonján

pantokrator_fejek.pngA Szent Korona alsó részén, az abroncson található ikonok elrendezése a tengelyes tükrözést logikáját követi. A homlok felett, a trónuson ülő világbíró Krisztus (Pantokrátor) teljes alakos képétől jobb és bal irányba „áradnak szét” a szentek ikonjai, kik tematikusan párba állíthatók. Jézus ikon közvetlen bal és jobb oldalán Gábriel és Mihály arkangyalok, kiknek neve napja is az évkörben is utal e tengely kapcsolatra, majd ő mellettük Demeter (Dimitrisz) és Szent György alakja, kiket az ortodox ikon festészet szinte megegyező módon ábrázol, és kiknek személyét sokszor csak a melléjük felírt nevük alapján lehet eldönteni. Majd az orvosszent testvérpár, Damján és Kozma következik. A Szent Korona hátsó részén a lecserélt ikonok helyén is vélhetően hasonló testvérpár foglalt helyett, Attila és Buddha (Buda) személyében[1].

szent_korona_ikonok_helye.jpgE tengelyesen szimmetrikus elhelyezés kiinduló pontja, a trónusán ülő Pantokrátor, kinek a központi ikonjában is megjelenik ez a kettősség. Jelen van, de nem is akárhogy, a jó (jobb), vagy éppen a bal(ga) választás lehetőségeként.

De ne szaladjunk ennyire gyorsan előre, hanem keressünk egy biztos pontot e gondolatmenet kifejtéséhez Csontváry festészetében!

 

Csontváry Öreg halász

oreg_halasz.jpg

Mára már közismert, hogy Csontváry e festményén a tengely tükrözésnek alapvető szerepe van. A jó és a bal(ga) oldal tükrözéses megduplázása alapjaiban többlet jelentéssel ruházza fel a festményét. Meglepő, de mégsem egyedül álló technikai megoldás ez, aminek vélhetően előzménye is van, nem is akárhol.

 0000000_reklam_0000_honlapra_3.png

A sínai Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolása[2]

Az egyiptomi Sínai-félsziget Szent Katalin kolostor[3] Jézus ikonját tartják az egyik legkorábbi Jézus ábrázolásnak. E ikonon ugyanaz a tengelytükrözési logika fedezhető fel, amelye Csontváry Öreg halász festményén már megismertünk.

10372143_679794912142200_1214617068707386012_n.jpg

Mintha a jobb oldali ártatlanabb, tisztább és a bal oldali, sötétebb én küzdelme lenne elrejtve e Krisztus ábrázoláson. E tudatos tükrözésre utalnak az újonnan kapott Jézus ábrázolásoknál, a gégéken (a torkokon) és a mellkas felett kirajzolódó meglepő ábrák is.

pantokr_1.png

De ugyanezt a képszerkesztési logikát lehet felismerni a magyarság számára legfontosabb tárgyi emléken, szakrális tárgyon, a Szent Koronánk Pantokrátor ikonján is.

 

Szent Korona Pantokrátor ikon

pantokrator_egyben.png„Mi van, ha a számunkra még fontosabb Jézus ábrázoláson, a Szent Korona Pantokrátor ikonján is hasonlót lehetne felfedezni?” [4]

Meglepő feltételezés és még meglepőbb a hozzá mellékelt kép. Valóban, egymás mellé tükrözve a Pantokrátor ikonjának két jobb-jobb, illetve bal-bal „féltekéjét”, meglepő részletek kelnek önálló életre…

 

 

 

 

 

 

Pantokrátor ábrázolások a jobb- és a baloldal tükrözése által[5]:

13511448_1058625877524450_2104326001_n.jpg 

13514362_1058626254191079_1034898559_n_1.jpg

Sok mindent lehetne ezekből a tükrözésekből kiolvasni: Kelyhet tartó kezeket, Szarvas BIKA agancsból kinövő Pantokrátort, a fenyő ágai közt megbúvó baglyot… és még megannyi egyéb érdekességet, ahogy az eltérő szemek, szemöldökök szerepéről is hosszabban el lehetne gondolkozni.

De a legérdekesebb, a meditatív szemtartású Jézus feje fölötti TURUL madár, illetve a másiknál, a két kőtáblát (a rajta lévő 5-5 ábrával/parancsolattal) tartó személynél a fejtetőn lévő kockaforma.

pantokrator_fejek.png

608303.jpgArról a kockáról van szó, mely a zsidó rituálé fontos tárgyi eszköze, és melyet a homlok felett, a fejtetőre szorítanak – ahogy a Pantokrátor zománcikon bal oldalának tükrözésén is látható. Ez meredek kijelentés! De ezt támassza alá a Sors Könyvének e fajta megduplázódása is, mely immár a 10 parancsolat kőtáblájaként duplázódik meg, a rajta lévő 5-5 ábra/parancsolattal.

Miért van szükség a Pantokrátor ikon ilyesfajta megfelezésére? A szabad akarat jogának érvényesítése miatt? Hiszen a mi döntésünk, hogy mit is választunk: JOBBikat, a TURUL, a sólyom útvonalát, az igazi jézusi szeretet útját, amikor a szeretet mások felé irányul, vagy a szemita hagyományt, vagy BAL(gább) módot, ahol mások szeretete helyett önmagunk imádata van minden döntésünk középpontjában. Ennek érdekében, ha kell másokon is átgázolunk, miközben ezt az adott istenség parancsolatjának tüntetjük fel.[6]

És e térmegosztási logika nem is olyan ritka az árpád kori régészeti leleteink között sem. Elég legyen csak a pécsi székesegyház altemplomi lejárójában megfigyelhető Sámson domborműsorozatra utalni:

pantokrator_5.png„az altemplom lejárónál is kétfelé hullámzás tapasztalható a háromkirályok történetében, mely megszakítás nélkül fut végig a kapunyílás felett. Mindkettő irányba hullámzik egyszerre a háromkirályok története a kapu szimmetria tengelyétől kiindulva. Jobbra (a jobbik, a helyesebb) irányba az újszülött Jézus felé és balra (a rosszabbik irányba) a világi uralkodó, Heródes elé.” [7]

Kétfajta döntés lehetősége, és e döntés a mi, és a nemeztünk kezében van. De csak ott?


[1] Pap Gábor felvetését elfogadva. Pap Gábor Szent Korona vázrajza.

[3] (Christ the Saviour (Pantokrator), a 6th-century encaustic icon from Saint Catherine's Monastery, Mount Sinai). https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/86/St_CatherinesPanorama.JPG

[4] Kérdés Jancsó Máriától

[5] Fotók: Jancsó Mária

[6] Ré az Egység Törvénye: „… ha egy entitás 51% fö lé megy mások szolgálatával és 50%-nál kisebb mértékig szolgálja csak önmagát, akkor az entitás szüretelhető, … amennyiben a kérdéses szüret a pozitív negyedik denzitásé.

Az önmaga szolgálatának ösvényét követni kívánó entitásnak egy ötös mértéket kell megütnie, azaz öt százalék másokért való szolgálatot, kilencvenöt százalék önös szolgálatot. A totalitásra kell törekedjen. A negatív ösvényen elég nehéz, és nagy elszántságot követel a szüretelhetőséget elérni.   http://www.naput.hupont.hu/51

[7] Dobos Csanád: Sámson, a kőbe merevedett Mithrász Napisten,a pécsi székesegyház altemplomi lejárójában www.naput.hupont.hu/52

 

KIEGÉSZITÉS   2016. szeptember 13.

A JOBB és BAL(gább) oldal jelzése a Szent Korona Pantokrátor ikonján  www.naput.hupont.hu/15 és a Balga balgasága a Csongor és Tündében, valamint a Szent Koronán www.naput.hupont.hu/97 tanulmányaimban  a jézusi jobb és a szemita bal-gább út választási lehetőségét. Ez érdekes hatást váltott ki az olvasóknál. Szinte menetrendszerinti döbbent kérdés fogadott: „Mit kereshet az ószövetségi szemlélet a Pantokrátor ikonjában?”

A kérdés jogos, amire a mai nap kaptam egy érdekes választ Pap Gábor előadásából. De mielőtt az előadásának idevágó részét megosztom, inkább egy kérdést teszek fel: Mit keres a Szent László templomi festményeken a leányrabló kun zsidó viseletben? Sőt ezt meg is toldanám egy újabb kérdéssel: Ha elfogadjuk, hogy a KUN beszélő név, akkor van-e kapcsolat a HUN-KUN-KOHN között? De innentől inkább olvassuk el Pap Gábor idevágó gondolatait:

Pap Gábor előadása a Baranta völgyben https://www.youtube.com/watch?v=7AZV-nDjRSI

53. perc

„(Az árpádkori Szent László ábrázolásokon) Így jelenítik meg a besenyőknek a sisakját. Ezt a fejfedő típust mi ismerjük, de nem a kunok révén. Ezzel a kalappal egy bizonyos néptípust (zsidókat) jelöltek meg a középkorban! Nem egyedül itt jelenik meg, hanem pl. Türjén is. Ez figyelmeztet, a kun ebben az esetben beszélő név, mint ahogy a László név is…”

II. rész https://www.youtube.com/watch?v=VgeU2tDYD2A

1.perc „A fej szellemiséget jelent, ami rajta van, az annak a megnyilvánulása. Ha én azt mondom KUN, abból két felé lehet tájékozódni. Az hogy a HUN és a KUN azonos, azt régen kimutatták már. Egy Gyárfás István egyértelműen leírta az 1800 évek második felében. Ő mutatta ki, hogy nincs külön HUN és KUN.

De van még valami. Kun Bélának mi volt az eredeti neve? Kohn… A lényeg az, vigyázzunk, el lehet fajulni az összes nép rovására, csak a saját érdekét fogja mindenen keresztül gátlástalanul. Ezt azért érdemes tudnunk, mert különben nem értjük meg, hogy a hun, a Hunor-Magyar kettősből miért ilyen kalapban, ilyen bestiálisan van ábrázolva. A szkítáknál igen is megvolt a jogrendje a nőknek, a nő egyáltalán nem volt elnyomva, ami a Kohnéknál megvan! El tud csúszni mind a két irányban.

Azt is kell tudni, amikor Hunról és Magról beszélek, akkor ugyanannak a kétféle olvasatát kapom. MAG, ha vissza olvasom a megfelelő hangtani megfeleltetésekkel, akkor HÁM. Egyik a Magnak a felelőse, ezek vagyunk mi, a másik a HÁMnak, a keretnek. Ez nagyon jól megosztott kettős szerep, de a HÁM nagyon könnyen el tud „kunbélásodni”, nagyobb a kísértés, aminek ki van téve. De a Magnak van felelőssége a Hun-ért. Magnak kell képviselni és mederben tartani a Hunt. Ezért Szent Lászlónak is önmaga vérmességével kell megharcolnia. Ez az Önnön várunkban is testet ölt, amit önmagunkkal szemben kell megvédenünk.”

  

Kapcsolódó tanulmány: 

      Szent Korona és a fantom idő   www.naput.hupont.hu/48

 

KIEGÉSZITÉS:  2017. március 26.  RÉ, az EGYSÉG TÖRVÉNYE párbeszéde alapján:

44.3 Kérdező: Elmondhatod nekem, mi volt az a hang, amit a bal fülemben hallottam akkor, amikor megkezdted a kommunikációdat?

Ré: Ré vagyok. Ez egy negatív irányultságú jelzés volt.

44.4 Kérdező: Elárulnád, hogyan hallhatnék pozitív irányultságú jelzést?

Ré: Ré vagyok. Két fajtája van a pozitív jelzésnek. Ré: Először is a jobb fül környéki jelzés egy olyan jelre utal, hogy épp egy szavak nélküli üzenetet kapsz, mely azt mondja, hogy „Figyelj. Légy óvatos.” A másik pozitív jel egy fej fölötti hang, mely kiegyensúlyozott megerősítése egy gondolatnak.

44.6 Kérdező: Van valami oka, hogy nyitott vagyok ezekre a negatív természetű jelzésekre?

Ré: Ré vagyok. Nem te vagy minden dolog?

44.15 Kérdező: Lássuk csak, ennek a bal oldali ösvénye jelenti jobbára az önmagát szolgáló ösvényt, a jobb oldali ösvénye pedig a másokat szolgáló ösvényt?

Ré: Ré vagyok… Ez téves. Ezek az állomások kapcsolatok. Mindkét ösvény számára felajánlódnak ezek a kapcsolatok. A munka irányulását a praktikát űző, ezen erőteljes fogalmakkal dolgozó személy szándéka határozza meg. Az eszközök azok eszközök.

45.10 Kérdező: Miért a bal fülemé az önmagát szolgáló kontaktus és miért a jobbé a másokat szolgáló kontaktus?

Ré: Ré vagyok. Fizikai hordozód természete olyan, hogy hordozód héjairól komplex mintákban egy pozitív és egy negatív mágneses mező van. A legtöbb entitásnál a fej tájék bal oldala, az idő/tér folytonosság szintjén, negatív polaritású.

http://www.llresearch.org/library/the_law_of_one_hungarian/hungarian_translation.aspx

 

KIEGÉSZITÉS 2017. július 11.

Egy ideje rendszeresen vadászok a Mózes ábrázolásokra az ortodox görög templomokban. Amit elmondhatok, hogy e Mózes ábrázolásoknak van egy sajátossága, a fejtetőn, a korona c csakrát lefedő kockaforma. Ez kizárólag csak a Mózes ábrázolások sajátossága, egyetlen egy másik ótestamentumi szereplőt sem illetnek e kockával. És ugyanezt találjuk a Szent Korona Pantokrátor ikonjának tengelytükrözésében is. Ahol a TURUL sem lehet "anyaggyűrődés" eredménye és ahol Mózes alakjára a két kőtábla mellett pont e koronacsakrát lefedő kocka utal. A tengelytükrözött két fajta arcon is érdemes elgondolkodni, hisz ezek is többlet jelentéssel bírnak... A mózesi fejtetőn szereplő kockáról Pap Gábor a szkíta ővcsat révén több helyen is beszél az előadásaiban, melynek egy rövid mondatban a szerepe: a közvetlen isteni szellemi kapcsolat lezárása.

 aa9f0d2f437e7aa29993e2d36ebf7b32--byzantine-art-jesus.jpg pr-moysis-2010-nef.png



Read more: http://www.naput.hupont.hu/102/ujszovetseg-es-az-egyseg-torvenye-jezus#ixzz4mbogwgkE

HOZZÁSZÓLÁSOK:

 

Vajnai Mária Magdaléna (facebook 2016. július 21.)

Minek erőltetik ezt a tengelytükrözést? Ez valami új mánia? Erről a sztori jut eszembe, amikor egy író versét elemezte valaki, miközben a maga az író is ott ült a hallgatóság között. Hallgatta az elemzőt: "Az író ezt gondolta, az író azt gondolta..., mire az író egyszer csak felállt és azt mondta: Gondolta a fene!" A Napútfestészet az égboltot képezi le, az asztrológiai jegyek szerint A Napút nem tükröződik, hanem minden egyes momentuma önmagában és a környezetével összefüggésben létezik és aszerint értelmezhető. A tükrözésnek semmi értelme.

Csanád Dobos „1877-ben jelent meg Greguss Ágost, a nagyhírű irodalomkritikus tanulmánya, amelyben Arany János balladáit elemezve, értelmezve kifejtette az olvasóknak, mit is akart elmondani egyik-másik balladában a nagy költő.
Amikor elmesélték Aranynak, hogy ő – Greguss szerint – voltaképp mit is gondolt, legyintett egyet, és csupán ennyit válaszolt rá:
- Gondolta a fene!”

“Joggal lehet felvetni, hogy az interneten található anekdótához hasonlóan én is így próbálok némi csillagászati, asztrológiai összefüggéseket belemagyarázni a Toldi trilógiába.
Hiába a meglepő csillagászati összefüggések a Toldi trilógia első két részében, mégis csak a Toldi szerelme és a Nap mozgása közötti kapcsolat kimutatása esetén mondhatjuk biztosan, hogy a Toldi esetében nem a „fene”, hanem maga Arany gondolta mindezt.”

http://www.naput.hupont.hu/66

Erre egy korábbi válaszom bemásolásával válaszolnék: "Mielőtt a Szent Korona Pantokrátor ikonjáról lenne szó közvetlenül érdemes a sínai Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolásra tekinteni. Az ottani Jézus arc egy stroke-on átesett ember arcát idézi meg, kinek a fél arca lebénult! A bal oldali arcfél beesett, a szem elvesztette a rugalmasságát… Ilyen agyvérzésről viszont sem a hivatalos, sem az apokrif iratok nem tudnak! Akkor, hogy lehet, hogy mégis igy ábrázolták Jézust? Hogy lehet, hogy az egyház évszázadokon át fel sem emelte a szavát ezen ábrázolás ellen? És ha a tengelyes tükrözést végrehajtjuk ezen az ikonon, akkor a két félarc kibontja a többlet jelentését. A gégén, a torkon … ahol az ige megfogalmazódik és a lélek helyén, a mellkason olyan ábrák élednek meg, melyek tudatos szerkesztés termékei. Inkább ezeken lenne célszerű elgondolkodni. Van-e jelentése a jobb oldali duplázódásnak az egyiptomi és főleg a kopt szimbolikában. És a bal oldal duplázódásánál az ördög arc megjelenésének. EZ TUDATOS KÉPSZERKESZTÉS EREDMÉNYE.
És ha ezen a Jézus ikonon merték ezt a technikát alkalmazni, akkor miért ne merték volna más Jézust ábrázoló ikonon is? 
Szent Korona Pantokrátor ikonjának a glóriájának felső részében olyan „hiba” van, ami elképzelhetetlen még egy kontár zománckészítőtől is. Mégis ez az ikon szerepel a központi helyen, ráadásul Jézust ábrázolja. Miért nem készítettek egy „hibátlan” változatot? Azért mert ez nem hiba!!! Ennek szerepe van, ami szervesen kapcsolódik a korona abroncs képrendjéhez is. De itt nem ismétlem magam. Érdemes a hozzá kapcsolódó tanulmányt is elolvasni.
A kereszténység két fő irányzatát érdemes megkülönböztetni, aszerint hogy viszonyul az ószövetséghez. Az egyik kizárólagosnak tekinti a zsidó „hagyományt” és üldözi azokat akik ezt nem fogadják el – így a manicheista szemléletet is. Azt már mindenki maga döntse el melyik a jobb út. Ha az egyik a jobb, akkor a másik csak rosszabb lehet. Nem biztos, hogy rossz, csak éppen roszabb, nehezebb. Az, aki a fölöslegesen a nehezebb utat választja, annak a döntését hogy szokás nevezni? Az egyik megnevezése: BALga választás.
Ahogy a sinai Jézus ábrázolásnál fontos volt látni – nemcsak nézni, hanem látni is – úgy vélhetően itt is. Újra alaposabban megnézve e ikon tükrözést, mi látható Jézus feje felett? És ennek mi lehet az oka? Biztos, hogy véletlen? Ráadásul ilyen mértékben?

Vajnai Mária Magdaléna (facebook 2016. július 22.) Az, hogy a Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolását tengelytükrözéssel voltak csak képesek kielemezni, annak mi köze van a Napúthoz? Semmi! Ez az elemzési stratégia az egyik műben működik, Csontváry festészetében nem. Dilettáns okoskodás az ő műveit tengelytükröztetni.

Csanád Dobos „Csontváry festészetében... dilettáns okoskodás az ő műveit tengelytükröztetni.”. Ezzel azért nem tudok egyet érteni, de mindjárt ki is fejtem.
A tegnapi hozzászólások között volt egy, ami pont az ellentéte volt ennek a véleményének. A tegnapi hozzászóló Jézus esetében tartotta megbotránkoztatónak az ilyesfajta „játékot”, miközben Csontváry esetében az emberi kettősség megnyilvánulását látta e tengelytükrözésben. 
Érdekes ellentétes vélemények, aminek az okairól bővebben lehetne eszmét cserélni. Én viszont maradnék most a „Tengelytükrözésnek mi köze van a Napúthoz?” felvetésénél. Szerintem nagyon is sok. 
Szerintem abban egyetértünk, hogy Csontváry, az a Napút festő, aki tudatosan alkalmazta a 12 állatövi jegy szimbolikát a festményeiben. Aztán kakukktojás módjára itt van egy olyan festmény, ahol a tengelytükrözésnek elég egyértelmű jele van. Ebből adódik egy kérdés, hogy Csontváry az Öreg halász esetében is tudatosan ragaszkodott a NAPÚT logikához, vagy a tengelytükrözés önálló kísérleti játék volt-e számára? Mivel ez a festménye már az érett Napút festészetének a terméke (1902-ből), így ez már nem tekinthetjük kísérleti, tanonc alkotásnak. Itt is tudatos napút logikát kell feltételeznünk, ahogy a többi festményénél is ezen időszakból. Hogy e Napút logika egyéb részleteiben is megvan-e e festményben, vagy sem-, arra tudtommal nem készült publikus napút elemzés. Viszont a tengely tükrözéséről annál inkább. Mi van, ha ez a tengelytükrözés tölt be egyfajta napút logikát?
A klasszikus napút a Nap égi útját jelzi a kis- és nagyévi körben. De e körpálya két fő részből áll – a fénytöbbletes és fényhiányos időszakból. Azaz a nappalból és az éjszakából. Ezt a két időszakot napi szinten a hajnal és a naplemente választja el egymástól. Kisévi rendszerben a viszont a KOS-MÉRLEG, a 26.000 éves rendszerben a Bika-Skorpió tengely határozza meg e határvonalat. 
De ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a sötét és a világos évköri időszak mégsem azonosak egymással, nem lehetnek egymás tükörképei, akkor érdemes egy másik tengelyt választani. (Bár ez ellentmondana a tanulmányban hivatkozott ikonok és az Öreg halász festmény tükrözésének) Ekkor a tükrözés tengelyét a fény maximum és minimum időpontok, a dél-éjfél, a RÁK-Bak tengely, vagy a precessziós gondolkodásban az Oroszlán-Vizöntő tengely határozná meg. 
És e két rendszer együtt a zodiákus-keresztekben lelhető fel, ami nemcsak az asztrológiai alapfogalom, hanem a napút logika szerves része is.

És egy befelyező gondolat Csontváry tükrözéséhez. Közismert, hogy több festményén a hengertükrözés sperpektiva hatásával is játszott, mely a korai festményeitől kezdve kimutatható. Ezek már amolyan,story szinten is több képénél rendszeresen előkerül a posztolások között is. (Egyébként Pap Gábor a Csontváry előadásaiban többet is be szokott mutatni ezek közül). Van azonban egy másik érdekesség, mely a korábbi válaszom alkalmával elkerülte a figyelmem, pedig fontos lehet. A buddhizmus szakrális művészetében is fellelhető ugyanez a logika – csak épp forditva, ott a tengely szimetriának van rögtön szerepe:

http://www.kethollos.hu/_upload/newspapers/pdf/62/2012.pdf  50.old

 „Azoknak, kik a (két) „új” Csontváry kép létjogosultságában kételkednek, és úgy vélik merő spekuláció a vágásvonal mentén való tükröztetés, továbbá nem adnak hitelt olvasatuknak, ajánljuk figyelmükbe egy mai japán buddhista meditációs-tér két képét.17 (7/a-b. kép)” 

Gizella Gizus Gobbi (facebook) 2016. július 19. 

Butaság ez a bal-gább dolog...balkezesekre mondják általában vagy a ügyifogyikra....egyáltalán nem balga a bal integráltságó ember sőt való szinü nagyobb téren használja eggyüttesen a két agyféltekét több a hid nála a két agyfélteke között. 

Tóth-Kurucz Gabriella (facebook) 2016. július 20.

 És mi van akkor, ha ez a balos kép az Ószövetségnél sokkal, de sokkal régebbi dologra utal és az égegyvilágon semmi köze nincs a zsidókhoz, csak valamikor régen ellopták és beépítették a maguk biznicébe? 
Szerintem a korona készítői semmiképp nem vették figyelembe a zsidók által átformált Ószövetséget, még rejtjelezve sem. Nem voltak ezek akkor még senkik és semmik, nemhogy választott nép... 

Csanád Dobos (facebook)  2016. július 20.

 Igen, erre utaltam a linkben, majd tegnap bővebben egy másik észrevételénél is:

"A lélek célja a fejlődés, az előrelépés a magasabb entitásba, dimenzióba, azaz az eredményes szüreten, aratáson részvétel. Ehhez a mostani létében csakegy út vezet, ez pedig a SZER-ELEM. (Lásd ötödik elem filmet, amiben a négy –tűz,víz,levegő,föld- elemeket a SZER elem rendezi össze és varázsolja élő minőséggé) Meglepő, de ez a SZER-elem, Szeretet kétfajta lehet. Erre utaltam a tanulmány hivatkozásában is. 
„… ha egy entitás 51% fölé megy mások szolgálatával és 50%-nál kisebb mértékig szolgálja csak önmagát, akkor az entitás szüretelhető, … amennyiben a kérdéses szüret a pozitív negyedik denzitásé.
Az önmaga szolgálatának ösvényét követni kívánó entitásnak egy ötös mértéket kell megütnie, azaz öt százalék másokért való szolgálatot, kilencvenöt százalék önös szolgálatot. A totalitásra kell törekedjen. A negatív ösvényen elég nehéz, és nagy elszántságot követel a szüretelhetőséget elérni."
Lehet pozitív és negatív a lelkek szürete. A SZER-ELEM irányulhat másokért és csak saját maga irányába. Egyik sem könnyű, de mégis az első, a mások szolgálata felé irányuló az egyszerűbb, mert ott csak egy hajszállal kell, hogy erősebb legyen, mint az önzés érzése. A negatív orientáció viszont kizárólagosságot követel meg, ahol a családnak, barátoknak, nemzetnek, könyörületnek nincs helye, ahol csak az ego számit.
Két út van, a könnyebb és a nehezebb, másképp mondva a jobb és a nehézkesebb (a bal-gább). Az utóbbi út a nehezebb, de ezt az utat járóknak tényleg kivételes személyiségnek kell lenniük, hogy teljesüljön a céljuk. Voltak ilyen egyének a történelemben, de ezek földi ténykedéséhez tényleg sok szenvedés, kin és gyötrelem tapadt. 
Az már megint más kérdés, hogy a következő dimenziós szinten mi vár a lelkekre. Ha jogos a Ré, az Egység Törvénye könyvben megfogalmazott gondolat, akkor a negatív orientációs előrejutás pár százezer évnyi újabb szenvedést jelent az e utat választók számára, ami a jézusi útnál egy békés szeretetteljes időszakként jelenik meg… Ezért is merek beszélni jó és bal („balga”) választásról."
És ez a pozitiv, vagy negative orientáció túlmutat az ószövetség és Jézus személyén is, hiszen ezek csak állomások ebben a döntés helyzetben.
 

S. Krisztina (facebook) 2016. július 19.

Egy korabbi masik ikonnal irtam, hogy ott sem talalom ezt a modszert helyenvalonak. Szimbolika. Csontvary volt a pelda. Csontcary az oreg halaszban az emberi kettosseget mutatja....egy Jezust abrazolo ikonnal en nem jatszanek. Akkor azt irtam, hogy szerintem az az ikon azert lehet annyira kettos mert az " En es az Ur egyek vagyunk" allapotot akarja megjeleniteni. Es hivatkoztam a Szent Korona ket pantokrator zomanc kepere, ahol latszolag megegyezik a ket arc...hat nem gondoltam, hogy ez olyan messzemeno gondolatokat ebreszt hogy Jezusban bal-gasagot" vel felfedezni valaki. 

D.Cs. (facebook) 2016. július 19.

“Jezusban " bal-gasagot" vel felfedezni valaki”.. A kísértés ott volt Jézusnál is mindig. Jézusnak is meg kellett küzdeni a kísértésekkel, akár a sátánnal, akár a saját félelmével a Gecsemáné kertben. 
Mielőtt a Szent Korona Pantokrátor ikonjáról lenne szó közvetlenül érdemes a sínai Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolásra tekinteni. Az ottani Jézus arc egy stroke-on átesett ember arcát idézi meg, kinek a fél arca lebénult! A bal oldali arcfél beesett, a szem elvesztette a rugalmasságát… Ilyen agyvérzésről viszont sem a hivatalos, sem az apokrif iratok nem tudnak! Akkor, hogy lehet, hogy mégis igy ábrázolták Jézust? Hogy lehet, hogy az egyház évszázadokon át fel sem emelte a szavát ezen ábrázolás ellen? És ha a tengelyes tükrözést végrehajtjuk ezen az ikonon, akkor a két félarc kibontja a többlet jelentését. A gégén, a torkon … ahol az ige megfogalmazódik és a lélek helyén, a mellkason olyan ábrák élednek meg, melyek tudatos szerkesztés termékei. Inkább ezeken lenne célszerű elgondolkodni. Van-e jelentése a jobb oldali duplázódásnak az egyiptomi és főleg a kopt szimbolikában. És a bal oldal duplázódásánál az ördög arc megjelenésének. EZ TUDATOS KÉPSZERKESZTÉS EREDMÉNYE.
És ha ezen a Jézus ikonon merték ezt a technikát alkalmazni, akkor miért ne merték volna más Jézust ábrázoló ikonon is? 
Szent Korona Pantokrátor ikonjának a glóriájának felső részében olyan „hiba” van, ami elképzelhetetlen még egy kontár zománckészítőtől is. Mégis ez az ikon szerepel a központi helyen, ráadásul Jézust ábrázolja. Miért nem készítettek egy „hibátlan” változatot? Azért mert ez nem hiba!!! Ennek szerepe van, ami szervesen kapcsolódik a korona abroncs képrendjéhez is. De itt nem ismétlem magam. Érdemes a hozzá kapcsolódó tanulmányt is elolvasni.
A kereszténység két fő irányzatát érdemes megkülönböztetni, aszerint hogy viszonyul az ószövetséghez. Az egyik kizárólagosnak tekinti a zsidó „hagyományt” és üldözi azokat akik ezt nem fogadják el – így a manicheista szemléletet is. Azt már mindenki maga döntse el melyik a jobb út. Ha az egyik a jobb, akkor a másik csak rosszabb lehet. Nem biztos, hogy rossz, csak éppen roszabb, nehezebb. Az, aki a fölöslegesen a nehezebb utat választja, annak a döntését hogy szokás nevezni? Az egyik megnevezése: BALga választás.
Ahogy a sinai Jézus ábrázolásnál fontos volt látni – nemcsak nézni, hanem látni is – úgy vélhetően itt is. Újra alaposabban megnézve e ikon tükrözést, mi látható Jézus feje felett? És ennek mi lehet az oka? Biztos, hogy véletlen? Ráadásul ilyen mértékben?

 

                                         FOLYTATÁS: Balga balgasága a Csongor és Tündében, valamint a Szent Koronán  

    www.naput.hupont.hu/97



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 83
Tegnapi: 243
Heti: 326
Havi: 767
Össz.: 1 473 632

Látogatottság növelés
Oldal: A JOBB és BAL(gább) oldal jelzése a Szent Korona Pantokrátor ikonján
Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár - © 2008 - 2024 - naput.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »