2018. február 19.

Dobos Csanád:

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Napút elemzés

II. rész

Az első 21 fejezet napút elemzése itt találahtó: 

 www.naput.hupont.hu/110 

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Gyertyafényben

SZŰZ / Oroszlán

- Az a hagyomány alakult ki - folytatta Korovjov -, hogy a bál háziasszonyát először Margaritának kell hívni, másodszor pedig okvetlen a bál színhelyén kellett születnie. Nos, amint tetszik látni, mi sokat utazgatunk, és jelenleg éppen Moszkvában tartózkodunk. Száz­huszonegy Margaritát találtunk Moszkvában, és tessék elképzelni (Korovjov kétségbeesetten a combjára csapott): egyetlenegy se megfelelő! Végül a szerencsés véletlen...

Margarita boszorkány karaktere átváltozik a bál háziasszonyává, vagy inkább a bál királynőjévé.

 Nagy sokára Woland elmosolyodott, aranyszikrás szeme fellángolt. Megszólalt:

- Üdvözlöm, királynőm, és kérem, bocsássa meg házias öltözékemet.

E szín a kandúr nagy játéka. Azé a macskáé, mely egyébként is a Szűz keleti holdházának tekitendő.

Woland pedig Margaritához fordulva így folytatta: - Bemutatom udvartartá­somat, donna. Ez a bolondos fecsegő itten, Behemót, a kandúr! Azazellóval és Korovjovval már megismerkedett, bemutatom még Hellát, a szobalányomat: ügyes, szolgálatkész, nincs olyan szívesség, amelyet megtagadna.

Donna, Madonna… SZűz Mária.

És a sakktábla királya pedig az Oroszlán jegyhez méltó:

A sakktáblán ezenközben zűrzavar támadt. A fehér palástos király tanácstalanul topogott kockáján, és kétségbeesetten emelte égnek két kezét. Három alabárdos fehér zsoldos gyalogos zavartan pillogott egy tisztre, aki kardjával hadonászott, és előremutatott, ahol a szomszédos fehér meg fekete kockákon Woland fekete lovasai táncoltatták tüzes paripájukat; a lovak a mező földjét túrták patáikkal… Mihelyt Korovjov meg Azazello elhagyták a szobát, a Behemót olyan vadul fintorgott a kis fehér királyra, hogy az már minden elképzelést felülmúlt. A király végre megértette, hogy mit kívánnak tőle. Lerántotta magáról köpönyegét, odadobta a kockájára, és lerohant a sakk­tábláról. A tiszt magára kapta a ledobott palástot, és gyorsan odaállt a király helyére…- Sakk a királynak…

A következő fejezet, a Sátán bálja, talán a napút logika alapján a regény egyik legfontosabb része. 

 

HUSZONHARMADIK FEJEZET

Bál a sátánnál

OROSZLÁN / Oroszlán

- Királynőm... - mormolta zavartan.

- A királynő el van ragadtatva! - recsegte Korovjov.

- Királynőm... - szólt halkan a délceg Jacques úr.

A könyvben közel félszáz alkalommal hangzik el a “királynő” kifejezés, de ennek háromnegyede ebben a fejezetben. Hasonlóan, egy tucat alkalommal elhangzó “király” kifejezésből kettő kivételével az összes e két, Oroszlán jegyhez kapcsolódó (XXII. , XXIII.) fejezetben olvasható, ahogy ezt az előző fejezet elemzésének a végénél is láthattuk.

Oroszlán jegy sajátossága a jegy duplázódás. Duplázódás az időben, és a történet ezen részén a térben is – ahogy az előző fejezetben el is hangzik:

- Ó, mi sem egyszerűbb! - felelte. - Aki jártas az ötödik dimenzióban, annak nem kerül fáradságába bármely helyiséget a kívánt méretekre kitágítani. Többet mondok, hölgyem: ördöngös méretekre!  

 Az Oroszlán és a Vízöntő jegyek összetartoznak. A Vízöntőben fellépő időhiány az Oroszlán jegy duplázódásában rendeződik. De ez a vízöntői időhiány a Halak és a  Bak jegyekhez is kapcsolódik, hisz azokra hullámzik rá. És e szomszéd jegyekre ráhullámzásnál annak a térdnek, mely az emberi mikrozodiákusban a Bak területéhez kapcsolódik - fontos szerep jut.

- Erre rátámaszkodhat, ha nagyon elfárad - súgta Korovjov.

Egy fekete bőrű lakáj bársonypárnát tolt Margarita lába…  és Margarita, ismeretlen kezek nyomásának engedve, a vánkosra tette térdben behajlított jobb lábát… egymás után meghajoltak előtte, és megcsókolták térdét, kezét… Margarita másodpercenként érezte az elébe járulók ajkának érintését a térdén, másodpercenként nyújtotta csókra a kezét, arcára ráfagyott a szívélyes mosoly… Térde rogyadozott, attól félt, egyszer csak sírva fakad. A legnagyobb szenvedést a jobb térde okozta, azt csókolta meg minden érkező, és térde feldagadt, bőre megkékült annak ellenére, hogy Natasa illatos folyadékba mártott szivaccsal többször is megdörzsölte.

Ahogy a Mithrász kultusz ábrázolásaiban is fontos szerep jut a térd „mutogatásnak”[1], úgy e fejezetben szintúgy, hiszen ugyanaz a zodiákus logika mely áthatja mindkettőt.

Az Oroszlán jegyben a meleget és fényt adó NAP otthon, míg a MARS (és a vele járó erőszak) rejtett erőben van[2]. A hatalmas kandallóban ez a két planéta fejti ki a hatását:

Margarita hihetetlenül hosszúnak érezte ezt a tíz másodpercet. Nyilván már réges-rég elmúlt, de semmi sem történt. Ekkor hirtelen valami reccsent odalenn az óriási kandallóban, és kipenderült belőle egy akasztófa; félig már szétomló földi porhüvely függött rajta. A por­hüvely leszakadt a kötélről, a padlóhoz ütődött, és délceg, fekete hajú férfi ugrott ki belőle, frakkban, lakkcipőben. Azután félig elrohadt kisebbfajta koporsó bújt elő a kandallóból, födele leesett, és másik porhüvely ugrott ki belőle… Ezalatt odalenn a kandallóból előbújt egy fejetlen, kar nélküli csontváz, földhöz vágta magát, és frakkos férfivá változott… A kandallóból most egymás hegyén-hátán három koporsó bukott ki, kinyílva és széthullva, azután egy fekete köpönyeges férfi, akit a kandalló fekete torkából utánasiető férfi hátba szúrt tőrével. Elfojtott kiáltás hallatszott. Ekkor a kandallóból úgyszólván teljesen feloszlott hulla bújt elő… És lenn csak áradt a folyam. Táplálta forrása: a hatalmas kandalló. Elmúlt egy óra, majd a második.

Vajon az Oroszlán időduplázának a forrása a Vízöntő paradoxon, vagy éppen fordítva, azaz a Vízöntő időparadoxon hatalmas folyamának tápláló forrása inkább az Oroszlán? Ez az a kérdés, amit Pap Gábor is többször szóvá tesz négyszemközti beszélgetéseiben. És íme, itt ez a mondat:

És lenn csak áradt a folyam. Táplálta forrása: a hatalmas kandalló.

(HALAK) halottak – VIZÖNTŐi hullámzása zúdúl Margarita BAK térdéhez … a hatalmas (OROSZLÁN) kandalóból. Nem nehéz felismerni, hogy ez bíz a Vízöntő paradoxon működésének alap képlete! Szinte másról nem is szól e bál jelenet, csak a különféle gonosz, megtévedt lelkelnek az Oroszlán-Vízöntő tengelyen áramlásáról.  A bál egyéb eseményéről, a táncról, mulatozásról szinte alig olvashatunk, de amit mégis, arra is érdemes felfigyelnünk:

A tulipános emelvényen, ahol a bál elején a keringőkirály zenekara játszott, most majomjazz őrjöngött. Bozontos pofaszakállú, hatalmas gorilla vezényelt nehézkesen táncikálva, kezében jókora kürt. Egy sorban orangutánok ültek, csillogó réztrombitákat fújva. Vállukon vidám csimpánzok lovagoltak, ők a harmonikát nyaggatták. Két oroszlánsörényes galléros pávián zongorázott, de a zongora nem is hallatszott, túlharsogta a szaxofon, hegedű, dob, amelyet gibbonok, mandrillok és selyem­majmok fújtak, cincogtattak, pergettek. A tükörfényes padlón számtalan pár siklott, hallatlanul ügyes, hibát­lanul tökéletes mozdulatokkal, mindig egy irányba; közeledve, mint a fal, szinte elsöpörtek mindent, ami útjukat állta.  

A vízöntői mindent elsöprő, mindent magával ragadó, megállíthatatlan majom tömege. Gorillák, orangutánok, páviánok és mindenféle egyéb majmok – akár a mai kor arctalan, tömegember hada. Döbbenetes kép és döbbenetes tudás. De honnan tudhatta mindezt a szimbolikát, nyelvezetet Bulgakov?

 És még nincs vége a fejezetnek!

A medencéből pezsgő mámorító illata áradt. Ebben a teremben fesztelen vidámság uralkodott. A hölgyek gavallérjuknak vagy a törülközőkkel ide-oda futkosó négereknek adták át retiküljüket, és sikoltva, kacagva ugrottak fejest a medencébe, gyöngyöző pezsgőoszlop csapott fel a nyomukban. A medence kristályfeneke alulról volt megvilágítva, a fény áthatolt a folyadékon, s a benne úszkáló női testek ezüstösen csillogtak. Teljesen lerészegedve kapaszkodtak ki a medencéből… Az egész tébolyodott zűrzavarból Margarita csupán egyetlen holtrészeg női arcra emlékezett, teljesen elhülyült, de hülyeségében is esdeklő tekintetére - meg egyetlen névre: „Frida”. Margarita már szédült a pezsgőszagtól, és el akart menni, amikor a kandúr valamit mes­ter­kedett a medencénél, és mutatványával felhívta magára Margarita figyelmét. Halk bűvszava­kat mormolt Neptunus ábrázata előtt, és a pezsgő abban a minutában fröcskölve, tajtékozva kiáradt a medencéből… - Konyak! Konyak! - sikoltoztak, visítottak a hölgyek…

A Vízöntő szimbólumoknak is ott a helye e bálban. Ennek megfelelően az Oroszlán kandallótól az út a végül a vízöntői medencéhez vezet.

Margarita utóbb már nem emlékezett rá, ki segített neki felkapaszkodni a terem közepén emelt dobo­gó­ra, de amikor felállt rá, meglepetten hallotta, hogy valahol éjfelet kongatnak - holott számítása szerint az éjfélnek már réges-régen el kellett múlnia. A láthatatlan óra utolsó ütésével némaság szállt a vendégseregre.

Tér és idő anomália, ahol eddig a tér-anomáliáról volt csak szó. De az időduplázódás is jelen van. Az éjféli óraütéssel indult e sátáni party, ahogy a Kandalló kapuja megnyilt az érkező vendégek számára… és ugyanezen láthatatlan óra ugyanazon éjféli kongatásával is zárul – miközben hosszú órák teltek el – de egy másik tér-idő dimenzióban!

E láthatatlan óra utolsó ütésével nemcsak némaság szállt a vendégseregre, hanem el is jött az ítélet pillanata. Nemcsak az anyagi világ fő szószólójának, Berlioz számára – hanem nekünk is, kik szentül meg vagyunk győződve, hogy nincs spiritualítás, sem lélek, hanem csak az anyagi világ és a test.

- Mihail Alekszandrovics! - szólította Woland halkan a fejet, és a megölt férfi szemhéja felnyílt, a halott arcában Margarita elborzadva eleven, értelemmel és szenvedéssel teli szemeket pillantott meg.

- Minden beteljesült, igaz-e? - folytatta Woland, a fej szemébe nézve. - A fejét egy nő vágta le, az ülést nem tartották meg, és a lakásában lakom. Mindez tény. A tény pedig a legmaka­csabb dolog ezen a világon. Most azonban a távolabbi jövő érdekel bennünket, nem a betel­jesült tények. Ön mindig lelkes terjesztője volt annak az elméletnek, hogy a fő levágásával az élet megszűnik, az ember hamuvá válik, és a nemlétbe távozik. Nagy örömömre szolgál, hogy itt, vendégeim jelenlétében, noha ők, mármint vendégeim, egészen más elmélet igazolásául szolgálnak, közölhetem önnel: elmélete szellemes és egyúttal helytálló. Egyébként egyik elmélet sem különb a másiknál, és nem is rosszabb. Van olyan felfogás is, miszerint min­denkinek az ő hite szerint adatik. Hadd legyen így! Ön a nemlétbe távozik, én pedig örömmel iszom a létre, az életre, abból a serlegből, amellyé az ön koponyája változik!

Ekkor új, magányos vendég jelent meg a teremben…

Ekkor új, magányos vendég jelent meg a teremben, Woland felé tartva. Külsőleg semmi sem különböztette meg a többi férfi vendégtől, csak egyetlenegy: valósággal tántorgott izgalmá­ban, s ez már messziről feltűnt. Orcáján vörös folt égett, szeme riadtan járt ide-oda. Fejbe volt kólintva, és ez nem csoda; minden megdöbbentette itt, s legelsősorban Woland öltözéke…

- Erről jut eszembe, báró úr - folytatta Woland, s bizalmasan lehalkította hangját. - Híre terjedt az ön rendkívül kíváncsi természetének, s azt mondják, hogy ez párosulva nem kevésbé fejlett fecsegőkészségével, máris felhívta magára a közfigyelmet. Mi több: alapos gyanú van rá, hogy mindez legkésőbb egy hónapon belül gyászos véget vet életének. Nos, hogy megóvjuk önt e gyötrelmes várakozástól, elhatároztuk, hogy segítségére sietünk, megragadván az alkalmat, hogy úgyis azért kéredzkedett hozzánk vendégségbe, hogy minél többet kiszaglásszon, kifürkésszen.

A báró elsápadt - sápadtabb lett, mint a lényegénél fogva rendkívül sápadt Abadonna -, és azután valami különös történt. Abadonna a báró elé lépett, és egy pillanatra levette szem­üvegét. Abban a pillanatban valami villant Azazello kezében, halk csattanás hallatszott, mint amikor valaki összeüti a tenyerét, és a báró összeesett, a melléből kifröccsenő piros vér megfestette fehér mellényét, ingmellét. Korovjov a serleget a lüktető vérsugár alá tartotta, s amikor megtelt, átadta Wolandnak. A báró élettelen teste elnyúlt a padlón.

- Egészségükre, uraim - mondta Woland, fölemelte a serleget, és ajkához érintette.

Ekkor történt a metamorfózis. Eltűnt a foltozott ing, a rongyos papucs. Woland fekete köntös­ben állt a terem közepén, derekára övezett damaszkuszi karddal. Gyorsan odalépett Margaritá­hoz, elébe tartotta a serleget, és rászólt, parancsolóan:

- Igyál!

Margarita elszédült, megtántorodott, de a serleg már ajkát érintette, és valaki - hogy kinek a hangja volt, nem tudta pontosan - ezt súgta egyszerre mind a két fülébe:

- Ne féljen, királynő! Ne féljen, királynő... a vért réges-rég felitta a föld. És ahová kiömlött, édes szőlőfürtök teremnek.

Margarita behunyt szemmel ivott egy kortyot, és édes bódulat szaladt végig erein, füle zúgott. Úgy rémlett, valahol kakas kukorít, valahol messze induló harsog. A vendégek elvesztették szilárd alakjukat, frakkosok, meztelenek, nők porrá omlottak. Az enyészet Margarita szeme láttára lett úrrá a termen; dohos kriptaszag ütötte meg orrát. Az oszlopok eltűntek, a fény ki­aludt, minden összezsugorodott, híre-hamva sem volt már szökőkútnak, kaméliának, tulipán­nak. Csak az maradt, ami volt: az ékszerészné szerény szalonja és a félig nyitott ajtó hasadékából kivetődő fénypászma. És Margarita belépett ezen a félig nyitott ajtón.

Áljunk meg egy mondatánál. A térd mutogatás és csókolgatásnál már szóbakerült a Mithrász-kultusz szimbóluma. E szimbólum fontos része, az anyagi világot szimbolizáló BIKA feláldozásakor a bika kicsurranó vére érett búzaszemeké változnak, hogy lehúlva a földre új élet teremjen belőlük[3]. És mit olvashatunk itt, szinte ugyanezt a logikát: “…a vért réges-rég felitta a föld. És ahová kiömlött, édes szőlőfürtök teremnek.”

 

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

A Mester kiszabadítása

RÁK

Woland hálószobájában minden ugyanúgy volt, mint a bál előtt. Woland egy szál ingben ült az ágyon, csak éppen Hella nem kenegette a lábát, hanem a kisasztalon, ahol az imént sakkoztak, vacsorához terített.

Az újabb fejezett kezdő sora, mintha ráerősítene az előző megállapításunkra – miszerint a mi tér-idő dimenziónk szerinti idő valóban megállt, miközben e sátáni party hosszú órákon át zajlott. De egyszer ennek is vége let és Margarita csalódottan készült távozni:

- Hova siet? - kérdezte Woland udvariasan, de ridegen. A többiek hallgattak, úgy tettek, mintha figyelmüket teljesen lefoglalnák a füstkarikák.

- Igen, haza kell mennem... - ismételte Margarita, a nagy hallgatástól még jobban elbátorta­lanodva, és körülnézett, mintha valamiféle köpenyt vagy felöltőt keresne. Meztelensége egyszer csak feszélyezni kezdte. Felállt az asztaltól. Woland szótlanul fölvette az ágyról kopott, zsíros háziköntösét, Korovjov pedig Margarita vállára borította.

Egy olyan részlet, mely mindig elkerülte a figyelmem. Milyen meztelenségről van szó? Biztos, hogy csak fizikairól? És mi történik Margaritával, abban a pillanatban, amikor Woland kopott, zsíros háziköntöse a vállára borult? Merjük észrevenni, hogy abban a pillanatban KÖPÖNYEGES MÁRIÁVÁ szellemült át![4]. Köpönyeges Máriává, kinek az ingyen kegyelme valóban a fénnyel teli Rák havához kapcsolódik. Ennek ismeretében már érthető, ami ez után következik:

- Köszönöm a meghívást, Messire - lehelte Margarita alig hallhatóan, és kérdőn nézett Wolandra, ki közönyös udvariassággal mosolygott válaszul. Margarita szívére fekete búbánat borult. Megcsaltnak, kijátszottnak érezte magát. Úgy látszik, senki sem kínál semmiféle jutalmat báli szerepléséért, mint ahogy senki sem marasztalja. Azt pedig világosan látta, hogy innét már nincs hová mennie. Hazamenni? - már a puszta gondolatra is kétségbeesés fogta el. Vagy talán maga hozakodjék elő kérésével, ahogy Azazello ott a parkban sugalmazta? „Nem, semmi áron” - döntötte el magában.

- Minden jót, Messire - mondta tehát fennhangon, és magában ezt gondolta: „Csak kijussak innét, lemegyek a folyóhoz, és a vízbe ölöm magam.”

- Üljön csak vissza! - szólt rá Woland hirtelen, parancsolóan.

Margarita elsápadt, visszaült.

- Nem akar valamit mondani búcsúzóul? - kérdezte Woland.

- Nem, semmit, Messire - válaszolta Margarita büszkén. - Legföljebb azt az egyet, hogy amennyiben még szükség van rám, szívesen elvállalok mindent, amit rám bíz. Egy cseppet sem vagyok fáradt, és nagyon jól mulattam a bálon. Ha még tovább tartana, készségesen odatartanám a térdem, hogy ezrével csókolják meg a gyilkosok, akasztófavirágok. - Ránézett Wolandra, de mintegy ködön át látta, szemét elfutotta a könny.

- Helyes! Nagyszerű! Így kell viselkedni - rivallta Woland mennydörgő hangon.

- Így kell viselkedni! - visszhangozták kíséretének tagjai.

- Próbára tettük - folytatta Woland. - Soha nem kér semmit. Ne is kérjen,  kivált olyanoktól, akik erősebbek magánál. Akkor majd maguk fogják felajánlani, önként megadnak mindent. Üljön le, büszke asszony! - Woland lehúzta róla a nehéz köntöst, és Margarita ismét leült melléje az ágyra. - Nos, Margó - folytatta Woland lágyan, kedvesen -, mit kíván cserébe azért, hogy ma háziasszony volt nálam? Milyen kártérítést kíván azért, hogy meztelenül csinálta végig ezt a bált? Mennyire értékeli a térdét? Milyen kárt szenvedett vendégeimtől, akiket az imént akasztófavirágoknak titulált? Szóljon, beszéljen nyíltan, most már megteheti: én szólítottam fel!

Margarita szíve feldobogott. Nagyot sóhajtott, töprengésbe merült.

- Bátrabban, bátrabban! - buzdította Woland. - Sarkantyúzza meg a fantázi­áját! A puszta tény, hogy végignézte annak a mihaszna bárónak a kivégzését, jutalmat érdemel, kivált, ha a megjutalmazandó: nő. Nos?

Margarita lélegzete zihált, már ki akarta ejteni a lelkében előkészített sorsdöntő szavakat, amikor egyszer csak elsápadt, szeme kimeredt, szája eltorzult. Tolakodó, esdeklő hang kiáltott a fülébe: „Frida! Frida! Fridának hívnak!” - és Margarita botladozó nyelvvel megszólalt:

- Tehát... kérhetek... valamit?

- Követelhet, követelhet, asszonyom! - felelte Woland megértő mosollyal. - Egy követelését teljesítem.

Ó, milyen ügyesen és ravaszul válaszolt Woland: erősen megnyomta az „egy” szócskát.

Margarita nekifohászkodott, és azt mondta:

- Azt akarom, hogy Fridának ne tegyék többé az ágya mellé a zsebkendőt, amelyikkel a gyer­mekét megfojtotta.

Rák jegy a nyári napforduló időpontja. A fény maximumot követően elkezd lassan csökkeni a nappali fény hossza. Ilyet várhatnánk itt is – de itt valami sokkal többről van szó. Az ingyen kegyelem időpontja is a RÁK. És mi is Margaritának a kívánsága, mi az az egyetlen egy kérése, melyet Woland biztosan teljesít neki? Nem a Mesterrel találkozása, nem a hőn áhított kézírat újrateremtése – hanem egy gyermekgyilkosnak a megbocsátás! Fridának megbocsátás minden ellenszolgáltatás nélkül. Ingyen kegyelem igénylése de  nem magának, nem is a Mester részére, hanem egy számára valójában idegen csecsemőgyilkos asszony részére!

Margarita ebben a pillanatban válik méltóvá a nevéhez. A tiszta, szűzi Gyöngy (μαργαριτάρι) tisztasága sugárzik át rajta, ahogy a köpönyeges Szűz Márián is!

- Tekintettel arra, hogy ki kell zárnunk annak a lehetőségét, hogy az a szamár Frida meg­vesztegette volna magát... hiszen ez összeegyeztethetetlen volna királynői méltóságával... igazán nem tudom, mitévő legyek. Az egyetlen megol­dás talán, hogy rongyokat szerezzünk, és gondosan betömködjük hálószobám minden hasadékát…- Az irgalmasságról beszélek - magyarázta Woland, és villogó szemét egy pillanatra sem vette le Margaritáról. - Az irgalmasság néha álnokul, váratlanul behatol a legkisebb résen is. Azért említettem a rongyokat...

Woland, és Margaritához fordulva, megkérdezte: - A jelekből ítélve, maga kivételesen jószívű, nemes lelkű teremtés. Így van-e?

- Nem - válaszolta Margarita határozottan. - Tudom, magával csak őszintén szabad beszél­nem, és őszintén megvallom: léha, könnyelmű nő vagyok. Csak azért szóltam Frida érdeké­ben, mert könnyelműségemben hiú reményeket támasztottam benne. Hisz nekem, Messire, bízik hatalmamban. És ha csalatkozik reményeiben, akkor én szörnyű helyzetbe kerülök. Soha többé nem lesz egy nyugodt pillanatom. Mit csináljunk, így adódott…

- Egy szó, mint száz, nem én fogom elintézni, hanem maga.[5]

- És az én szavam elég ehhez?...

- Hívja Fridát - tanácsolta Korovjov.

- Frida! - kiáltotta Margarita, ahogy csak a torkán kifért.

Nyílt az ajtó, és megjelent Frida, borzasan, meztelenül, de már kijózanodva; beszaladt a szobába, és esdeklő, szinte tébolyult pillantással Margarita felé nyújtotta karját. Margarita méltóságteljesen megszólalt:

- Bűnöd meg van bocsátva. Többé nem teszik melléd a zsebkendőt.

Frida nagyot sikoltott, a földre zuhant, és szétterjesztett karokkal feküdt Margarita előtt a padlón. Woland intett - és Frida úgy eltűnt, mintha elnyelte volna a föld.

Köpönyeges Mária, a “gyémántos donna”, kinek a csillogó gyémántjai talán éppen a csillagok?

Ez a kérése nem számít, hiszen én semmit sem csináltam. Mit kíván saját magának?

A feszült hallgatást Korovjov törte meg, a következőt súgta Margarita fülébe:

- Gyémántos donna, ezúttal legyen okosabb! Hiszen a szerencse könnyen kisiklik a markából!

- Azt kívánom, hogy azonnal, ebben a pillanatban adják vissza szerelmemet, a Mestert - mondta Margarita, és arca megvonaglott.

Szélroham tört be a szobába, hogy a gyertyák lángja elfeküdt a kandeláberekben, és a nehéz ablakfüggöny félrehúzódott; az ablak kitárult, és az ég magasán megjelent a telihold, de nem hajnali, hanem éjféli helyzetben. Zöldes holdfényszőnyeg vetődött a padlóra, és a fényfoltban megjelent Ivanuska éjszakai vendége, aki magát Mesternek nevezte. Kórházi gúnyáját viselte - papucsot, köntöst -, s a fején a kis fekete sapkát, amelytől sosem vált meg. Borostás arca torz grimaszba rándult, riadtan, tébolyultan nézett a gyertyalángba, alakját körülnyaldosta a hold­fény.

A Vénusz-szél-szeretet kapcsolat alapján betört az Ördög szobájába a szeretet és vele együtt megjelent a Mester is a kórházi gúnyájában.

A Rák jegy sajátossága, hogy visszájára fordulnak az események. És ez történik az elveszettnek hitt kézirattal is:

- Sajnos, nem tudom megmutatni - válaszolta a Mester. - Elégettem a kéziratot.

- Már engedje meg, ezt nem hiszem el - mondta Woland. - Ilyesmi nem létezik: kézirat sosem ég el. - A Behemóthoz fordult: - Gyerünk, Behemót, add csak ide azt a regényt!

A kandúr leugrott a székről, s ekkor mindenki meglátta, hogy vaskos kéziratkötegen ült. A legfelső példányt mély meghajlással nyújtotta Wolandnak. Margarita izgatottan felkiáltott, és szemét újra elfutotta a könny:

- Itt a kézirat! Megvan a kézirat!

Ahogy a kézirat sorsa megfordul, úgy a Mester lakásának tulajdonjoga vagy éppen a kórházi kórlapjának sorsa is. Hiszen, a mi Halak-Szűz haláltengelyünkben az számít, ami “meg van írva”.

- Ugyan, dehogyis fogják keresni! - nyugtatta meg Korovjov, és a kezében egyszer csak holmi könyvek, nyilvántartási lapok jelentek meg. - Ez a kórlapja?...

Korovjov az egész köteget a kandallóba dobta.

- Nincs dokument, tehát ember sincs! - magyarázta Korovjov elégedetten.

- És ez a lakónyilvántartó könyv a régi lakásából?...

- Ki van ide bevezetve? Alojzij Mogarics? - Korovjov ráfújt a lapra. - Volt, nincs! És vegye tudomásul: nem is volt! És ha a szállásadója csodálkozni meré­szel, mondja, hogy csak álmodta azt a Mogaricsot. Mogarics? Ki az a Mogarics? Sose volt semmiféle Mogarics! - És a madzaggal átkötött könyv elpárolgott a kezéből. - Máris ott fekszik az építőmester polgártárs asztalán.

És egy meglepő felismerés, bár már a RÁK jegyben járunk, mégis az idő továbbra sem a halad a maga kerékvágásában!

- Sehogy se értem, hogy lehetséges ez: folyton éjfél van, és még mindig csak éjfél van, holott már réges-rég hajnalodnia kellene!

- Az ünnepi éjfelet szívesen meghosszabbítja az ember - felelte Woland. - Most pedig sok boldogságot kívánok maguknak.

Margarita esdeklő mozdulattal nyújtotta Woland felé mind a két kezét, de nem mert közelebb lépni hozzá; halkan búcsúzott:

- Minden jót! A viszontlátásra!

 

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Hogyan próbálta a helytartó megmenteni a Keriáth-béli Júdást

 

HUSZONHATODIK FEJEZET

A temetés

Két újabb Jézus/Pilátusi történet, melyhez külön napút logika kapcsolódik. Ezek elemzésére később kerül sor.

 

HUSZONHETEDIK FEJEZET

Az 50-es számú lakás pusztulása

IKREK

Mire Margarita eljutott a fejezet utolsó szavaihoz - „Így érte Niszán hó tizenötödik napjának virradata Ponczius Pilátust, Judea ötödik prokurátorát” -, addigra elérkezett a reggel.

Végre elindult az idő és reggel lett!

- Miféle lépések ezek odakinn a lépcsőn? - kérdezte Korovjov, feketekávéját kevergetve.

- Jönnek minket letartóztatni - válaszolta Azazello, és felhajtott egy kupica konyakot.

- Úgy... ejnye-bejnye! - hümmögött Korovjov.

A hatos lépcsőházban felfelé tartó csapat ezenközben már a második emeleti pihenőhöz érkezett. Ott két amolyan vízvezetékszerelő-féle a gőzfűtés fűtőtestével bíbelődött. A felfelé jövők sokatmondó pillantást váltottak a szerelőkkel.

- Mind otthon vannak - súgta az egyik szerelő, kalapácsával ütögetve a csővezetéket.

Akkor az, aki legelöl haladt, fekete Mauser-pisztolyt húzott elő kabátja alól, a második ember pedig tolvajkulcsot. Általában elmondható, hogy az 50-es számú lakás meghódítására indulók annak rendje-módja szerint felszerelkeztek. Kettejük zsebében könnyen nyíló, vékony selyem­háló lapult, egy másiknál lasszó volt, az utolsónál pedig gázálarc és kloroformos ampulla…

Ahogy az IKREK levegős jegy, úgy a lakásba betóduló egységgel a levegőben zajlik a mókázás, de csak addig,  amíg meg nem szólal a hang:

És egy harmadik, recsegő hang:

- Messire! Szombat van! A nap leáldozóban. Ideje indulnunk!

- Bocsánat, nem érek rá tovább beszélgetni - szólt le a kandúr a tükör tetejéről. - Indulunk. - Revolverét elhajította, s kitörte vele a kettős ablakot. Aztán benzint loccsantott szét a szobában, és ez a benzin magától meggyulladt, mennyezetig érő lángot vetve.

Hogy hova? Az IKREK kaput figyelembe véve – majd egy másik dimenzióba…

 

 HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

Korovjov és a Behemót utolsó kalandjai

BIKA

Szmolenszkaja téri diplomatabolt üvegajtós bejáratában pepita öltönyös, nyurga egyén jelent meg, hatalmas fekete kandúr kíséretében.

Diplomata bolt, az anyagi világ jelképe. Csinos ruhák, finom falatok… az átlag mokszvai számára, ez maga a földi paradicsom. 

Behemót pedig otthagyván a cukrászat csábító remekeit, mancsát a „Minőségi kercsi hering” feliratú hordóba mélyesztette, kiemelt két heringet, és elnyelte, csak a farkát köpte ki.

Kezdetben csak a finom falatok rongálódtak meg Behemót mancsaitól, majd az egész bolt lobbant tűzre általa…

Annyit azonban bizonyosan tudunk, hogy egy perccel a diplomataboltbeli események után Korovjov meg a Behemót a bulvár járdáján álltak, mégpedig pontosan Gribojedov nénikéjé­nek háza előtt. Korovjov megállt a rácsos kerítésnél, és megszólalt:

- Nini, hiszen ez az írók háza! Tudod, Behemót, nagyon sok szépet, jót hallottam erről a ház­ról. Nézd meg jól, drága barátom! Jóleső gondolat, hogy e födél alatt garmadával tenyészik a tehetség…

- Mit csinálnak azok ott a verandán?

- Ebédelnek - felelte Korovjov. - És ehhez hozzátehetem, édes barátom, hogy ez igen jó, és nem is drága étterem. Jómagam pedig, mint minden turista, a továbbutazás előtt szívesen harapnék valamit, s meginnék hozzá egy korsó jégbe hűtött sört.

- Én is - bólintott rá a Behemót, és a két mákvirág az aszfaltozott hársfasoron megindult befelé a mit sem sejtő Gribojedov étterem kerthelyisége felé.

De itt sem tartott sokáig az ebédjük, az étterem itt is lángokba borult.

Ahogy a Mithrász kultusz részeként Mithrász Napisten a kését a feláldozandó Bikába mártva, ezzel feláldozza a földi érzékelés szimbólumát, ugyanezt teszi Behemót és társa a moszkvai ateista elit jóléti intézményeivel is – természetesen ők is a BIKA jegyében! Ezzel ők is lehetőséget teremtenek az új vegetáció kisarjadásának, ahogy Mithrász esetében a szakirodalom el is fogadja.

 

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

A Mester és Margarita sorsa beteljesül

KOS

- Ejha! - kiáltott fel Woland, és csúfondárosan tekintett a jövevényre. - Téged aztán igazán nem vártalak! Mi járatban vagy, hívatlan vendég?

- Hozzád jöttem, gonoszság szelleme, árnyak fejedelme - válaszolta az érkező, és összevont szemöldöke alól dühösen méregette Wolandot.

- Ha hozzám jöttél, miért nem kívánsz jó napot, valaha-volt vámszedő? - rivallt rá Woland.

- Mert azt szeretném, ha leáldozna a napod - válaszolta a jövevény orcátlanul… - Nem óhajtok veled vitatkozni, vén szofista - felelte Lévi Máté.

- Nem is volnál rá képes, hogy velem vitatkozzál, mert, amint már említettem, ostoba vagy - torkolta le Woland, majd megkérdezte: - Nos, miért jöttél? Mondd el röviden, ne untass.

- Ő küldött… Elolvasta a Mester regényét - mondta Lévi Máté. - És arra kér, vedd magadhoz a Mestert, Margaritájával együtt, és jutalmazd őket örök nyugalommal. Nem túlságosan nehéz feladat ez neked, gonoszság szelleme?

- Nekem semmi sem nehéz, ezt jól tudod - válaszolta Woland, s rövid szünet után meg­kérdezte: - De miért nem veszitek őt magatokhoz, a fénybe?

- Mert nem érdemli meg a fényt. Nyugodalmat érdemel - válaszolta Lévi csüggedten.

- Mondd meg, hogy meglesz - felelte Woland, és felvillanó szemmel ráförmedt Lévire: - Most pedig hagyjál magunkra.

- Uram kéreti, hogy az asszonyt, aki szereti a Mestert, és érette szenvedett, szintén vegyétek magatokhoz - fordult Lévi Máté Wolandhoz, s most először könyörgőre vált a hangja.

Egy ilyen beszélgetés nagyon is illik a Feltámadás jegyéhez.

Nyugat felől fekete felhő támadt, és félbevágta a napot. Csakhamar egészen eltakarta. A teraszon hűvös szellő söpört végig. Elfeketült az ég. A nyugatról érkező sötétség egészen eltakarta az óriási várost. Eltűn­tek a hidak, a paloták. Minden elveszett, mintha soha nem is létezett volna. Tüzes fonal sza­ladt végig az égen. Azután óriási mennydörgés rázta meg a várost. A dörgés megismétlődött, és megindult a zivatar, melynek sötétjében Wolandnak nyoma veszett.

 

HARMINCADIK FEJEZET

Itt az idő!

HALAK

- Amikor tegnap este elaludtál - mondta Margarita -, a Földközi-tenger felől közeledő sötét­ségről olvastam... meg a szobrokról. Ó, ezek az aranyszobrok! Azóta sem hagynak nyugodni. Úgy érzem, most is zivatar közeledik. Máris meghűvösödött a levegő…. Ez a beszélgetés napszálltakor folyt, éppen ugyanakkor, amikor Wolandnál a tetőteraszon megjelent Lévi Máté.

Azonban valami másról kéne szólni e fejezetnek, a HALAK-HALÁL-ról:

- Jaj, már megint elfelejtettem valamit! - kiáltott fel Azazello, homlokára csapva. - Egészen elvesztettem a fejem! Messire ajándékot küld önnek (itt a Mesterhez fordult személy szerint): egy üveg bort. Figyelje meg: ez ugyanaz a bor, amelyet Judea helytartója ivott: Falernum.

Margarita és a Mester természetesen kíváncsi érdeklődéssel várták ezt a ritka nedűt. Azazello penészes, pókhálós flaskót csomagolt ki a szemfedőnek való sötét színű brokátból. Meg­szagolták a bort, pohárba töltötték, a zivatartól elsötétülő ablak felé tartották, és átnéztek rajta: látták, hogy mindent vérszínűre fest.

- Woland egészségére! - kiáltott fel Margarita, poharát magasra emelve.

Azután mindhárman ajkukhoz emelték poharukat, és jót húztak belőle. A Mester szemében megtört az esteli fény, lélegzete akadozott, érezte, hogy itt a vég. Még látta, hogy Margarita halálra sápadva, segélykérően nyújtja feléje kezét, aztán feje az asztalra csuklik, és teste lassan a földre siklik.

- Méregkeverő... - kiáltott végső erejével a Mester. Fel akart kapni egy kést az asztalról, hogy agyonszúrja vele Azazellót, de keze erőtlenül csúszott le az abroszról, a világ elfeketült körülötte, s aztán egészen eltűnt. Hanyatt vágódott, és estében az íróasztal éles sarka felhasította halántéka bőrét.

Amikor a mérgezettek nem mozdultak többé, Azazello működésbe lépett.

Halak- halál…

Azazello ekkor szétfeszítette hófehér fogait, s néhány cseppet töltött a szájába ugyanabból a borból, amellyel megmérgezte. Margarita felsóhajtott. Azazello segítsége nélkül felült, és gyenge hangon lehelte:

- Miért tette ezt velem, Azazello?

Meglátta a földön fekvő Mestert, megrezzent, és rémülten suttogta:

- Ezt nem vártam... gyilkos!

- Dehogy, dehogy - csitította Azazello. - Mindjárt feltámad. Jaj, miért olyan ideges?

És a vörös démon hangja olyan meggyőzően csengett, hogy Margarita nyomban elhitte neki, amint mond. Felugrott frissen, életerősen, és segített megitatni a földön fekvő férfit a borral. A Mester felnyitotta szemét, gyűlölködve nézett Azazellóra, és megismételte utolsó szavát:

- Méregkeverő!...

Ami egy új élet kezdete is…

Azzal élesen füttyentett, a három ló fölemelkedett, s a hársak ágait tördelve, behatolt az alacsonyan szálló fekete felhőbe. Az alagsori lakás ablakából ezalatt dőlt a füst. Még hallották lentről a szakácsnő panaszos, gyenge sikoltását:

- Ég a ház!

A lovak már Moszkva háztetői felett száguldottak.

- Szeretnék elbúcsúzni a várostól! - kiáltott oda a Mester az előtte szálló Azazellónak. Mondatának vége mennydörgés robajába fúlt. Azazello bólintott, és lovát vágtába ugratta. Felleg száguldott velük egyenest szembe, de az eső még nem indult meg.

És a hajdani ateista Hontalan költő, immár meglepő tudások birtokában tudja, hogy mit is kell kérdeznie az ápolónőtől:

Ne féljen, most már jobban tisztában vagyok a dolgokkal. Mondja meg inkább, mi történt odaát a szomszédban, a száztizennyolcasban?

- A tizennyolcasban? - ismételte Praszkovja Fjodo­rovna, és tekintete nyugtalanul siklott ide-oda. - Semmi se történt. - De hangja hamisan csengett. Ivanuska nyomban észrevette, és tovább könyörgött:

- Ugyan, ugyan, Praszkovja Fjodorovna! Maga máskor olyan igazmondó... Csak nem hiszi, hogy dühöngeni kezdek? Szó sincs róla, Praszkovja Fjodorovna, ettől nem kell tartania. Mondja meg inkább az igazat, hisz én úgyis megérzek mindent a falon át. - Praszkovja Fjodorovnának nem volt ereje, hogy féken tartsa igazmondását és jóságos szívét.

- Az imént meghalt a szobaszomszédja... - suttogta, és a villámfényben riadtan kémlelte Ivanuska arcát. De Ivanuskával nem történt semmi rettenetes. Csupán intőn fölemelte mutatóujját, és így szólt:

- Tudtam! És azt is elhiheti nekem, Praszkovja Fjodorovna, hogy még valaki meghalt most odakinn a városban. Azt is tudom, hogy ki: egy asszony! - fejezte be Ivanuska titokzatos, sokatmondó mosollyal.

 

HARMINCEGYEDIK FEJEZET

A Verébhegyen

VíZÖNTŐ / Bak

A zivatar elvonult, hétszín szivárvány ívelt át egész Moszkva felett, vizet ivott a Moszkva folyóból.

Zivatar, ami vízfolyás csak éppen függőleges irányból, akár az ég sírása. Ugyanúgy lehet akár vízöntői jegynek tekinteni, ahogy azt a szivárvány kifejezést is, mely háromszor jelenik meg a regényben, és mindig csak az Oroszlán-Vízöntő tengelyhez kapcsolódóan. (Kétszer a XXI. fejezetben, és egyszer itt az idézetben)

A szivárvány hét színe és az emberi csakra színei közötti kapcsolat közismert, bár nem szeretünk kapcsolatot felfedezni köztük. Hasonlóan az ószövetség- ember/isten kapcsoalt szivárvány kifejezésén sem szeretünk elgondolkodni, ahogy azon sem, miért kellett ezt a szenvedés, félelmet okozó körülmetéléssel felváltani. Meggyőződésem, hogy ennek oka, a korábbi ószövetségi istenkép lecserélésében rejlik, ahol az ugyanazon név alatt futó újabb Isten immár a korábbi egyetemleges ember-isten kapcsolatot lecserélte a negatívan orientált, általa kiválasztott népcsoport  és a közte lévő szövetségre[6]. Ezért maradt a két, teljesen eltérő ember-isten szövetség jelkép benne az iratokban, mely közül az első, a szivárvány, az emberi csakra lenyomata révén valóban a vizöntői végítélethez/aratáshoz kapcsolódik. Azaz, ahhoz a jegyhez, ahova megérkeztünk a regény elemzésében.

De mi is ez az „ív a felhőben”, ez maga a szivárvány lenne? Ha igen, akkor érdemes elgondolkodni azon is, hogy mit is jelent maga a szivárvány? Miért pont ez a jelképe e szövetségnek? Az biztos, hogy nem csak azért, mert szép és mert általában a vihar végéhez kapcsolódik. Ennek sokkal súlyosabb oka is kell, hogy legyen, mely vélhetően a fénnyel van kapcsolatban! Ez egy olyan fontos kérdés, amit érdemes még azelőtt tisztázni, hogy az emberiség ellenes „gender” mozgalom totálisan ki nem sajátítja ezt a jelképet is!

Az elég közismert, hogy az emberi csakra és a szivárvány színei meglepő kapcsolatot mutatnak. Az emberi csakra hét színe, alulról felfelé megegyezik a szivárvány ívének színeivel: a gyökércsakra – vörös, a keresztcsonti/sexcsakra – narancssárga, a napfonat/köldökcsakra- citromsárga, a szívcsakra – zöld, a torokcsakra – kék, a homlokcsakra – mélykék és a koronacsakra – indigókék. Vörös, narancssárga, sárga, zöld, kék, ibolyakék és indigókék. E színeknek nagyon fontos szerepe van az Egység Törvényének megértésében is! Ezek a színek, melyek jelzik a lelkünk polarizációját, célját, törekvését és melyet a végítéletként is ismert szüret/aratás alkalmával vizsgálat alá vesznek. Ez a mi vizsgabizonyítványunk. Minél inkább igazodik a szivárvány színeihez, annál inkább sikeresek vagyunk e nagy vizsgán. Ahogy az Egység Törvénye mondja, a lélek célja a fejlődés és ezzel együtt az egyes szüreteken az előrejutás, ahol a „vizsgafeladat” az auránk szivárvány színe. És ez nagyon is vonatkozik most ránk, az emberekre, kik a lelkeknek egy közelgő szüret/aratása előtt állunk. És e szüret utáni sorsunk megítélésében nagyon is fontos szerepe lesz az isten által létrehozott „ívnek a felhőben” megfogalmazott szövetségnek.[7]

Búcsú Moszkvától, a hatalmas, zárt BAK világtól.

 

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

Búcsú és örök nyugalom

BAK / Nyilas

Még a táltos paripák is elfáradtak, lassabban száguldottak lovasaikkal, s az elkerülhetetlen éjszaka lassan utolérte őket.

Adná magát, de az orosz eredetiben nem szerepel táltos kifjezés. Azonban a ló mégis ló, ami a Nyilas keleti megfelelője.

Волшебные черные кони и те утомились и несли своих всадников медленно, и неизбежная ночь стала их догонять. – ahol a táltos kifejezés azért hiányzik :).

Párhuzamos jegyhatás továbbra is. A fejezet első mondataiban még némi Vízöntő hatás fedezhető fel, aztán már a kő, sivatag, fény-sötétség kifejezések adják meg a hangulatot. Fény-sötétség, mely a Bak-Rák tengelyre utal, ahogy a holdsugárösvény is. De honnan indulhat ki ez a Holdsugár ösvény? A Rák jegyből, ahol Hold otthon és a Jupiter, a „Nagy adakozó” erőben van? Vagy inkább a következő jegyből, a Nyilasból, mely Artemisz istennő révén a Holdhoz is kapcsolódik és ahol Jupiter van otthon?

Megállították lovukat. Woland a Mesterhez fordult:

- Regényét elolvasták, és csak egyetlen kifogás merült fel: hogy, sajnos, befejezetlen. Ezért akartam megmutatni a hősét. Kétezer éve ül itt a kősivatagban, és alszik, de teliholdkor, amint látja, álmatlanság gyötri. Nemcsak őt, hanem hűséges testőrét is, az ebet. Ha igaz, hogy a gyávaság a legrútabb bűn, ez a kutya nem vétkes benne. Az egyetlen, amitől félt a bátor állat, a zivatar. Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.

- Mit beszél az az ember? - kérdezte Margarita, és nyugodt arcára ködfátylat terített a részvét.

- Mindig ugyanazt - felelte Woland. - Azt mormolja, hogy a holdfényben nincs nyugta, meg hogy utálja a hivatalát. Mindig ezt mondja, amikor nem tud aludni, és amikor alszik, mindig ugyanazt látja: a holdsugárösvényt, szeretne végigmenni rajta, és Ha-Nocrival, a rabbal beszél­getni, mert azt állítja, valamit elfelejtett vele megvitatni akkor régen, a tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján. De jaj, sohasem sikerül elindulnia a holdsugárösvényen, és senki sem lép oda hozzá. Ezért, mit tehet egyebet: magában beszél. A változatosság kedvéért... mert változatosságra azért mindenkinek szüksége van... néha még azt is elmondja, hogy mindennél jobban gyűlöli a halhatatlanságot és érdemtelen hírnevét. Váltig bizonygatja, hogy szívesen elcserélné sorsát Lévi Mátééval, a toprongyos csavargóéval.

Ahogy eddig is többször utaltam rá, érdemes az egyes szavak megjelenésére is jobban odafigyelni, így e rövid idézetben a kősivatag kifejezésre is. Kő és sivatag, mely kétszeresen is utal a Bak jegyre. A sivatag kifejezést négyszer használja a magyar fordítás, melyből háromszor e fejezetben.  

A nagy csalások lelepleződése nem a Bak jegy sajátossága, hanem inkább az azt követő Nyilas jegyé. Az élet- halál tengely konfliktusa jól ismert és e két tengely meghatározó jegyei egyrészt a Nyilas, másrészt a boszorkányoknak is otthont adó Szűz. A boszorkányos, vagy inkább vizöntői álöltözet megsemmisülése vélhetően ugyanannyira a Nyilas jegy hatása, mint a Bak jegyé, hisz a vízöntői lepel a Bak világkorszakot követően már elveszti a hatását.

Sűrűsödött az éjszaka, velük együtt szállt, megragadva a lovasok köpönyegét, lerántotta róluk, és leleplezett minden csalást. És amikor Margarita a hűvös szélben kinyitotta szemét, észrevette, hogy céljuk felé szálló útitársai lassan megváltoznak. És mire előttük, az erdő szegélye felett felbukkant a vérvörös telihold, eltűnt minden csalás, elnyelte a láp, a köd, megsemmisült minden múlékony, boszorkányos álöltözet.

Abban, aki most Woland mellett, a Mester barátnőjének jobbja felől vágtatott, aligha ismerte volna meg akárki Korovjov-Fagótot, a semmiféle tolmácsra rá nem szoruló rejtélyes konzultáns mellett működő önkéntes tolmácsot. A Verébhegyet ócska cirkuszi gúnyában elhagyó Korovjov-Fagót helyében most mosolytalan, komor arcú, sötét bíborlila palástos lovag csörgette halkan paripája aranyláncát. Állát mellére szegezte, nem nézett föl a holdra, a föld sem érdekelte, a maga gondolatait szőtte, amint Woland oldalán vágtatott.

- Hogyhogy ennyire megváltozott? - kérdezte Margarita Wolandtól; halk hangját túlharsogta a szél süvítése.

- Ez a lovag valaha tapintatlanul tréfálkozott - felelte Woland, Margaritára fordítva egyenletes tűzben égő tekintetét. - A világosságról meg a sötétségről beszélve, olyan szójátékot gyártott, amely nem volt egészen szerencsés. Vezek­lésül ezért valamicskével többet és tovább kellett mókáznia, semmint képzelte. De ma a leszámolások éjszakája van. A lovag megfizetett a tréfájáért, számlája lezárult.

Az éj a Behemót bozontos farkát is letépte, leszaggatta róla szőrös bundáját, és foszlányait szétszórta a lápon. Az, aki kandúr alakjában mulattatta a sötétség fejedelmét, most karcsú ifjúvá változott, démonapróddá, kinél nagyobb tréfamestert nem látott még a világ. Most ő is elcsöndesedett, nesztelenül szállt, fiatal arcát kitárva a holdfénynek.

Legszélről Azazello repült csillogó acélvértezetben. A hold az ő arcát is megváltoztatta, idétlen, rút agyara eltűnt, a hályog is hamisnak bizonyult. Mind a két szeme egyforma volt, üres, fekete, arca pedig hideg és fehér. Azázel-Azazello most felöltötte valódi alakját, a sivatag gyilkos démonaként jelent meg.

Magamagát nem látta Margarita, de azt jól láthatta, hogy a Mester mennyire megváltozott. Haja megfehéredett, hátul varkocsba volt gyűjtve, s a varkocs mögötte lebegett a szélben. Amikor palástja félrebillent, Margarita sarkantyú fel-felvillanó csillagát látta magas szárú csizmáján.

Ahogy a boszorkányos álöltözet, úgy a Macska (SZŰZ jegyű) szőrös bundája is foszlányaira hullott.

A jupiteri ingyen kegyelem Margaritában újra megszólalna, de most nincs szükség rá, hisz már működésbe lépett, és Pilátus végre megkapta azt, amit kétezer év óta remélt.

Ne könyörögjön érte, Margarita, mert már úgyis közbenjárt az érdekében az, akivel annyira kívánt beszélgetni. - Azzal Woland ismét a Mesterhez fordult: - No, most már egyetlen mondattal befejezheti a regényét!

A Mester mintha csak erre várt volna. Mozdulatlanul állt, és merően nézte a prokurátort. Azután tölcsért formált kezéből, és harsogva kiáltotta, hogy a visszhang csak úgy dörgött végig a kopár, kihalt hegyvidéken:

- Szabad vagy! Szabad! Ő vár reád!

A hegyek mennydörgéssé fokozták a Mester hangját, és ez a mennydörgés leomlasztotta őket. Ledőltek az átkozott sziklafalak. Csak a kis fennsík maradt, rajta a márvány karosszék. És a tátongó fekete mélységből, melybe a sziklafalak alázuhantak, hatalmas nagyváros bukkant elő, és a sok-sok ezer holdhónap során dúsan elburjánzó kert felett aranyszobrok villogtak. A kerthez pedig az oly rég várt holdsugárösvény vezetett, melyen elsőnek a hegyes fülű kutya indult el. A vörös bélésű fehér palástot viselő ember felállt a karosszékből, és valamit kiáltott rekedt, elfúló hangon. Nem lehetett tudni, sír-e vagy nevet, sem azt, hogy mit kiált. Csak annyit lehetett látni, hogy hűséges őrzője nyomán ő maga is futva megindult a holdsugár­ösvényen.

Kétezer éve várt Pilátus a (BAK)kősivatagban, hogy az isteni ingyen kegyelemben részesüljön. 2000 év, ami lényegében egy világkorszak! Hiába mosta a kezét, a HALAK világkorszak elején, mégis a halálos ítéletet ő mondta ki, aminek nagy ára lett. De kétezer év után, a mindennél jobban gyűlölt halhatatlanságától és az érdemtelen hírnevétől végre megszabadulhat Pilátus a jupiteri ingyen kegyelem jóvoltából. De honnan érkezik számára ez a jupiteri ingyen kegyelem? A Halak világkorszak végéről? Hisz a Halakban Jupiter otthon van, és egyébként is ez a Jézusi ingyen kegyelem időpontja. Vagy inkább a Nyilas jegy felől, ahol a Jupiter szintén otthon van? Hajlok arra, hogy mindkét irányból.

De számoljunk közösen: Kétezer év, azaz a Halak világkorszak elejétől a végéig eltelt idő hossza. De elfogadva a vízöntő paradoxon lényegét, hogy a Halak világkorszak végével az idő a Bak világkorszak végéhez, azaz a Nyilas világkorszak elejére ugrik, akkor Pilátus ítéletétől számított kétezer év múlva valóban a Nyilas világkorszakba érkezik az idő! – oda, melynek napút logikáját idézi meg e fejezet.

Akárhogy is, de végre hazaért Pilátus a hűséges kutyájával, és Mester is Margaritával…

Így beszélt Margarita, miközben a Mesterrel örök hajlékuk felé haladt, és a Mesternek úgy tetszett, Margarita szavai éppúgy áradnak, csobognak, ahogy csobogott, suttogott az imént elhagyott patak. Emlékezete, meggyötört, nyugtalan emlékezete lassan elcsitult. Visszanyerte szabadságát. Valaki elbocsátotta, mint ahogy ő is elbocsátotta maga teremtette hősét. Ez a hős visszahozhatatlanul eltűnt a homályban, miután megbocsájtottak neki vasárnapra virradó éjjel; eltűnt a csillagjós-király fia, Judea kegyetlen ötödik helytartója, Ponczius Pilátus lovag.

 

EPILÓGUS

Miért Epilógus, miért nem inkább Harmincharmadik fejezet? Talán azért, hogy ne kelljen igazodnia az eddigi napút logikához.

De ennek eldöntéséhez előbb próbáljuk beazonosítani az átugrott négy, Jézus-Pilátus fejezetek napút menetét. Ami ezekről a fejezetekről elmondható elsőre, hogy a moszkvai fejezetekkel ellentétben itt nem önálló jegyek, hanem tengelykapcsolatok jelennek meg.

 

 MÁSODIK FEJEZET

Ponczius Pilátus

KOS – MÉRLEG napéjegyenlőségi tengely

A tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján, kora reggel Judea prokurátora, Ponczius Pilátus, vérvörös bélésű fehér köpenyben, katonás léptekkel megjelent a fedett oszlopcsarnokban, amely Nagy Heródes palotájának két szárnya közt húzódott.

KOS jegyre utal a Nisszán hava időmegjelölés ugyanúgy, ahogy a katonás léptek kifejezés is a kezdő mondatban. A magyar fordításban egy tucat alkalommal szerepel a katona, katonaság kifejezés, melyből 5 alkalommal e fejezetben, míg további 6 alkalommal a mostani elemzésre váró fejezetkben.

A fejezet másik fontos kulcsszava a migrén, „fő”fájás csak ezen fejezetekben fordul elő, ráadásul négyszer is (bár Margarita „fej”fájása, mely az Azazello-krém révén múlik el – szintén része a regénynek, a KOS-Mérleg tengely másik jegyéhez kapcsolódott).

- Gúnyneved van?

- Ha-Nocri.

Ha-Nocri - Kettős értelmű név a regény lábjegyzete alapján, mely annyira bír  „A Názáreti” jelentéssel, mint amennyire a KOS jegyhez is illő marsi, „Az őrző” névvel.

Mi zajlik e fejezetben? Vizsgálat és a döntéshozatal, ami viszont a MÉRLEG jegy hatásköre.

- Vezessék elém a vádlottat - szólt halkan. És két legionárius a kert mélyéből abban a nyomban felvezetett az oszlop­csarnokba egy huszonhét éves forma férfit, és odaállította a prokurátor karosszéke elé.

A fejezet elején még vádlottként vezetik Pilátus elé Jézust, hogy a fejezet végén már bűnősként küldjék a keresztfára.

- A bűnös neve, akit most jelenlétetekben szabadon bocsátunk...

- Bar-Rabban!

Ekkor a nap - úgy rémlett - zengve megpattant a feje fölött, és tűzáradattal töltötte be fülét. És ebben a tűzben üvöltés, sivítás, nyögés, hahota, füttyögés keveredett.

A MÉRLEG jegytől elvárhatóan, a rideg szaturnuszi törvénykezés ítéletet hoz a vénuszi szeretet hírdetője felett, majd a KOS jegyhez illően már, a Nap és a Mars bolygó együtt fejti ki a hatását.

 

TIZENHATODIK FEJEZET

A kivégzés

BAK-RÁK, a fény minimum, fény maximux tengelye

A nap már délutánba hajlott a Koponyahegy fölött, amely hegyet kettős őrlánc vette körül.

BAK és RÁK együttes hatása érződik végig az egész fejezetben.

A második láncot alkotó római gyalogság még jobban szenvedett, mint a lovasság. Patkányölő centurio csak annyit engedett meg katonáinak, hogy levegyék sisakjukat, és vizes kendőt kössenek fejükre, de egyébként úgy rendelkezett, hogy állva kell őrködniök, kezükben lándzsa. Ő maga ugyanolyan fehér kendővel - de nem vizessel, hanem szárazzal - a fején, a hóhérok csoportja körül sündörgött, nem vette le még az inge fölött viselt ezüstoroszlánokat sem, lábszárvédő páncélját sem, kardja, tőre is ott függött övén. A nap egyenesen a fejére tűzött, de egyáltalán nem ártott neki, és az ezüstoroszlánokra nem lehetett ránézni, vakította az ember szemét a napon szinte megolvadt fém fehér csillogása.

További tengely kapcsolatok is felismerhetők, pl. a két napéjegyenlőségi jegy, a keleti megfelelőikkel. A Kos kutya és a Mérleg sárkány utódja, a gyíkok.

És amikor az ítélet végrehajtásának negyedik órája is már vége felé járt, a két őrlánc - a gyalogos meg a lovassági - közt, a hegy lábánál, minden várakozás ellenére, már az ég­világon senki sem maradt. A nap heve visszakergette a sokaságot Jerusalaimba. A két római centuria kordonjai között csupán két kutya lebzselt, nem tudni, kihez tartoztak, és hogyan kerültek oda. De azokat is eltikkasztotta a hőség, nyelvüklógatva, lihegve hasaltak a földön, ügyet sem vetettek a zöld hátú gyíkokra, az egyedüli élőlé­nyekre, amelyek nem féltek a naptól, és fürgén siklottak ide-oda a felhevült kövek meg a szúrós, tövises kúszónövények közt.

De a Szűz-Halak asztrológiai haláltengelyt is fel fedezhetjük a szinte már beteges írásszenvedélyű, volt adószedő pergamentre írt halálváró feljegyzéseiben:

„Szállnak a percek, én, Lévi Máté, itt ülök a Koponyahegyen, de a halál még nem következett be.”

„A nap leáldozóban, a halál még mindig nem jött el.”

„Istenem, miért haragszol reá? Küldj neki megváltó halált.”

Bár több asztrológia tengely fedezhető fel, mégis ez a BAK-RÁK tengely a meghatározó. Az Isten megátkozása, és a hirtelen besötétedés is erre a tengelyre utal.

A nap most a felfeszítettek hátába lövellte izzó sugarait - a bűnösök arca a város felé tekintett. És ekkor Lévi felordított:

- Megátkozlak téged, isten!

… Lévi Máté tovább szórta dühödt átkait, szidalmait az ég felé. Kiábrándult istenéből - mondotta -, és vannak még a világon más vallások, más istenek! Más isten ezt sosem tűrte volna el, nem, nem engedte volna meg, hogy egy olyan ember, mint Jesua, órákig kínlódjék a perzselő nap tüzében a keresztfán.

- Csalódtam benned! - hörögte végképp berekedve. - Te a gonoszság istene vagy! Hát ennyire elvakította szemedet a templom füstölőiből felszálló füst, és füledbe immár nem hatol semmi, csak a templomi harsonák szava? Nem vagy mindenható isten! A gonoszok istene vagy! Megátkozlak téged, gaz latrok istene, lelke, oltalmazója!

Ekkor fuvallat érte a volt vámszedő arcát, valami megzörrent a lába alatt. Újabb légáramlás érkezett, Lévi felnyitotta szemét, és meglátta, hogy a világ - átkai hatására, vagy ettől függet­lenül - megváltozott. A nap eltűnt, anélkül, hogy lejutott volna a tengerig, amelyben esténként alábukott. Viharfelhő nyelte el, amely nyugat felől támadva kérlelhetetlenül közeledett.

Bár a fejezet záró jelenete, a halott testek “aratása”, levágása a keresztről és Jézus testének a begyűjtése már a Szűz-Halak haláltengelyt megidézésvel talán az epilógust készíti elő.

Még néhány perc, és a dombtetőn már csak két holttest maradt, meg a három üresen meredező kereszt. A hullákat csapdosta, verte a zápor.

Sem Lévi, sem Jesua teteme akkor már nem volt látható fenn a dombtetőn.

 

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Hogyan próbálta a helytartó megmenteni a Keriáth-béli Júdást

Vízöntő- Oroszlán, precessziós min-max tengely

A vízöntői hirtelen vihar, és a helytartó kancsóból kifolyt bor…

Most nem ült, hanem hevert az étellel, boroskancsókkal megrakott alacsony asztal mellett. Az asztal túloldalán lévő kerevet üres volt. A prokurátor lábánál eltakarítatlan vörös tócsa - mintha vértócsa volna - és törött kancsó cserepei. A szolga, aki még a vihar előtt asztalt terített a helytartónak, valahogy megijedt pillantásától, attól félt, hibázott, és a helytartó úgy megharagudott rá emiatt, hogy földhöz vágta a boroskancsót e szavakkal:

- Miért nem nézel a szemembe, amikor tálalsz? Talán elloptál valamit?

Az afrikai fekete arca megszürkült, szemébe halálos rémület ült ki, összerezzent, és kis híján eltörte a második boroskancsót is; de a prokurátor haragja váratlanul éppoly gyorsan elfüstöl­gött, mint ahogy fellobbant. Az afrikai már szaladt volna, hogy összesöpörje a szilánkokat, és feltörölje a tócsát, de a helytartó intett, hogy tűnjön el: a tócsa így ott maradt…

Ahogy az V. (vízöntői) fejezetben a “félrebillent söröskorsóból lassan csorgott a padlóra a sör”, úgy most a boroskancsó kifolyt bora is hasonló jelentést hordoz – a Vízöntő-Oroszlán tengely megídézését.

A zivataros sötétségben kerevetén fekvő helytartó tehát maga töltögette a bort serlegébe, nagy, mohó kortyokban ivott…

A fejezet utolsó előtti mondata, sokkal többet tartogat, mint amit elsőre gondolnánk.

Hallatszott, amint léptei alatt csikorog a vizes föveny, azután csizmája a márványlépcsőn kopogott az oroszlánok között, majd eltűnt előbb a lába, aztán a törzse, végül csuklyája is.

Vizes fövényen, oroszlánok között, eltűnik először a Halak-Vízöntő-Bak-hoz kapcsolódó mikrozodiákus emberi testrész, a láb, majd lassan az egész ember… Ez akár a regény záró mondata is lehetett volna.

 

HUSZONHATODIK FEJEZET

A temetés

SKORPIÓ-BIKA, precessziós napéjegyenlőségi tengely

Az előző három vizsgált Jézus-Pilátus fejezet napút logikája alapján a Skorpió-Bika tengely várható ezen fejezetben.

A fejezet fő eseménye, Judás törbecsalása a nemi vágyainak felhasználásával, valamint a meggyilkolása. Leonardo Utolsó vacsora falfestményén az egyes apostolok az őket megillető hónapok/zodiákus jegyekkel vannak összhangban. Ennek megfelelően, a köz- és önveszélyes Júdás a Skorpió jegyhez kapcsolódik. Ahhoz a jegyhez, mely zodiákus jegy körül zajlik e fejezet.

De hol van a BIKA jegy? Erre a választ a bika személyiség jellemzőit érdemes felidézni:

A Bika személyiség kulcsszava a biztonság, mind anyagi, mind érzelmi területen. Akkor érzik magukat a legjobban, ha a megszokott, ismert dolgokkal állnak szemben. Bármilyen változás nyugtalanságot vált ki bennük. Minden új szituációban várakozó álláspontra helyezkednek. Meg kell győződniük, hogy az új helyzet, az új személy kedvező lesz e számukra vagy sem, és csak ez után tudják teljes egészében elfogadni. Miután erről meggyőződtek, élethossziglan tartó hűséget fogadnak.

Biztonság érzet, változástól félelem, mely Pilátusra is jellemző. Ráadásul a Hold, mely a Bika jegyben erőben van, Pilátus  estéit, sőt az álmát is uralja.

A holdfényben sincs már nyugtom... - ismételte a helytartó magamagának, fogát csikorgatva.

Az oszlopcsarnokban a centurio helyében megjelent a csuklyás férfi…

- Bocsásson meg, Afranius - mentegetőzött Pilátus. - Még nem ébredtem föl teljesen, azért mondtam, amit mondtam. Rosszul alszom mostanában - folytatta kényszeredett mosollyal -, és álmomban holdsugarat látok. Nevetséges... képzelje, azt álmodom, hogy azon a holdsugáron megyek végig... Egy szó, mint száz, nagyon érdekelne, mi a feltevése ezzel az üggyel kapcso­latban. Hol akarja keresni a holttestet? Foglaljon helyet, parancsnok!...

- Úgy. Nos, Afranius, nem látom indokoltnak, hogy átadjam magát a bíróságnak. Mindent megtett, amit megtehetett, a világon senki sem lett volna képes többre! - jelentette ki Pilátus mosolyogva. - Vonja felelősségre a nyomo­zóit, akik elvesztették Júdást. De vigyázzon, ebben az esetben sem szeretném, ha túlságosan szigorúan vonná őket felelősségre! Végeredményben minden tőlünk telhetőt megtettünk annak a csirkefogónak az érdekében. Maga kitűnően érti a dolgát, Afranius. Nem tudom, mi a helyzet Rómában, de a kolóniákban nincsen párja!...

 

EPILÓGUS

Labilis, Élet- Haláltengely alkotta kereszt

Érdemes újra megismételni a korábbi kérdést: Miért epilógus, miért nem harmincharmadik fejezet? Mert teljesen más napút logika érvényes rá, mint a korábbi fejezetekre. Ahogy láthattuk, a moszkvai fejezeteknél precessziós, nagyévi menetrend szerint követték az egyes fejezetek/zodiákus jegyek egymást, mind a regény lapjain, mind az égi rendben.

Ettől eltért a négy Pilátos szín, ahol már nem önálló zodiákus jegyekhez igazodott a napút logika, hanem zodiákus tengelyekhez.  Négy Pilátus fejezet, négy zodiákus tengely, melyek két zodiákus keresztet határozott meg. A kisévi fény-sötétség kapcsolatán alapuló Kardinális keresztet, majd a nagyévi rendszeren alapuló Fix keresztet.

Azonban a zodiákus körnek van még egy keresztje, az Élet- és Halál tengely által meghatározott Labilis kereszt, mely eddig kimaradt a regény napút logikájából. És ha valóban következetesen alkalmazza Bulgakov a zodiákus logikát, akkor vélhetően ennek a keresztnek is meg kell jelennie.

 

Epilógus oldalakon át foglalja össze, hogy „mi történt Moszkvában azután, hogy Woland szombaton, napszálltakor, elhagyta a fővárost, és kíséretével együtt eltűnt a Verébhegyről.” Tételes, racionális beszámoló a könyvben bemutatott személyek sorsáról, valamint arról, hogy mely részletekre vonatkozóan folyt a nyomozás a Woland-ügyben és milyen hamis (de racionális) eredménnyel. 

Nos, így majdnem mindenre fény derült, és a nyomozás véget ért, mint ahogy véget ér minden ezen a földön. Természetesen mindezt a Halak világkorszak logikája alapján, ahol a Szűz „racionalítás” minden spiritualítást felülír a józan ész nevében.

Bizony, elmúlt jó néhány esztendő, e hiteles krónikában följegyzett események elmosódtak, elhalványultak az emberek emlékezetében. De azért nem mindenkié­ben, ó, korántsem mindenkiében!

És inkább ezekről érdemes kicsit bővebben beszélni! A racionális világ nem olyan egységes és zárt. Egyre többen találják meg az átjárást a spiritualítás kiismerhetetlen világa felé, ahogy a hajdani Hontalan költő is, ki az epilógus időszakára már professzor.

Ivan Nyikolajevics mindent tud, mindenre emlékszik. De mire? Nemcsak a hivatalos magyarázatokra, hisz a tavaszi holdtölte továbbra is hatással van rá. A hold most egészben van, az est elején fehér, később aranyszínűvé válik, sötét sárkány vagy táltos lovacska rajzolódik benne, úgy úszik a volt költő, Ivan Nyikolajevics feje fölött… Sötét sárkány, mely a keleti zodiákus alapján elsősorban a Mérleg jegyhez tartozik. De nemcsak ahhoz, hisz a holdházak rendszere alapján a Szűz jegyhez is[8]. És vélhetően e Szűz kapcsolatnak van nagyobb szerepe a regényben, hisz Korovjov kockás viselete (kockás sapkája, kockás sportinge, máskor meg a kurta-furcsa kockás zakója) szintén a szűz mértani felosztására utal, ahogy Behemót fekete macska alakja is (a Szűz első holdházaként).

A vízöntői álomnak fontos szerep jut itt is, mely ráhullámzik ugyanúgy a Halak világkorszakra, mint a másik szomszédos jegyre, a Bak korszakra is, és ezen keresztül közvetlen kapcsolatot létesít közöttük.

Mi ébreszti föl a történészt telihold éjszakáján, mi préseli ki belőle a riadt, félelmetes kiáltást? Mindig ugyanaz. Torz, orrtalan hóhérlegényt lát maga előtt, aki ugrándozva, furcsán huhogva, a keresztre feszített és szenvedéseibe megtébolyult Gestas szívébe döfi lándzsáját. Ebben az álomban nem is a hóhér a legfélelmetesebb, hanem a természetellenes megvilágítás, egy különös vihar­felleg, amely tajtékozva borul a földre, mintha elemi csapás, végpusztulás fenyegetné a földet.

Megtébolyult Gestas.  Bár e név az apokrifnak minősített Nicodemus evangéliumából származik, mégis érdemes e néven kicsit elgondolkodni. Benne van a latin Gesta kifejezés is, mely a „tettek, viselt dolgokat” jelenti. Hova irányul a lándzsa? A megtébolyult viselt dolgainkra! És abból sajnos egyre több van. És ezek után már érthető is a következő mondat, hogy Ebben az álomban nem is a hóhér a legfélelmetesebb, hanem a természetellenes megvilágítás, egy különös vihar­felleg, amely tajtékozva borul a földre, mintha elemi csapás, végpusztulás fenyegetné a földet.

Végpusztulás fenyegetné a földet – de csak így feltételes módban! És ez hatalmas különbség. Talán akkor, hogy a mi megtébolyult tetteinket nem fékezné meg senki. Ahogy a dárda szúródik a megtébolyult Gestas szívébe, úgy a vízöntői szüret/aratás vet véget a mi megtébolyult tetteinknek is.

Az injekció hatására minden megváltozik az álomban. Az ágytól az ablakig széles hold­sugárösvény terül, és ezen az úton vörös bélésű fehér palástos férfi indul el, egyenesen a hold felé. Mellette rongyos chitonba öltözött, veréstől eltorzult, összekarmolt arcú fiatal férfi lépked. Beszélgetnek, vitatkoznak nagy hévvel, látszik, hogy szeretnének valamit tisztázni egymás között.

Az folyadék (injekció) hatására a vízöntői álomban vagy inkább jegyhatásban minden megváltozik – így az idő visszafordíthatatlansága és merev folyamatossága is feloldódik.

A holdfény felszökik, holdfolyam árad belőle, és kiömlik mindenfelé. A hold bolondozik és játszik, táncol és szökdécsel. Ekkor a holdáradatból mesebeli szépségű nő válik ki, és egy riadtan körültekintő, borostás arcú férfit vezet oda kézen fogva Ivan ágyához.  

A Hold folyamokat, tengereket bír áradásra. A Hold valóban bolondozik és játszik a vízekkel és velünk, az emberekkel is. De mi köze a Holdnak itt az epilógusban? Mert a Nyilas jegyhez kapcsolódik! Ne felejtsük el, a Nyilas jegy egyben Artemisz Hold istennő olimpuszi trónja is, ahová átrepíthet minket a vízöntői időhullámzás – ha méltóak vagyunk rá.

A hajdani Hontalan, de mára már köztekintélynek örvendő költő/történész álmában két emberpár jelenik meg. A Halak világkorszak legfontosabb személye rongyokba öltözötten a szűz karakterűvé vált Pilátussal együtt vándorol a Nyilas világkorszak felé a széles holdsugárösvényen „Mondd, ugye, ez a kivégzés nem történt meg igazán? Könyörögve kérlek, mondd, hogy nem volt! - Ez nekem elég!“  - „Meg vagyon írva”, vagy inkább „meg vagyon mondva” – és ez már elég is, az immár Szűz karakterűvé vált Pilátus számára.

A másik pár zárja a regényt, ahogy az álmot is. A Mester és Margarita, kikről már korábban beigazolódott a napút elemzés során, hogy az Élettengely két zodiákus jegyéhez, a Nyilashoz és az Ikrekhez kötődnek.

Két pár és két tengely, az Élet és a Halátengely két-két alakja, ahol már a Haláltengely megnevezés is értelmét veszti.

- Ezzel végződött tehát?

- Ezzel végződik, tanítványom…

- Ezzel, igen. Minden véget ért, minden véget ér egyszer...

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK:

 

 

Oldal: A Mester és Margarita NAPÚT II
Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár - © 2008 - 2024 - naput.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat