2018. február 17.
Köszönet Csordas Zoltannak a hogy felhívta a figyelmem a regény asztrálmitoszi logikájára!
Dobos Csanád:
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Szőllősy Klára fordítása alapján
Napút elemzés
“Annuska már megvette a napraforgóolajat, sőt nemcsak megvette, hanem ki is öntötte”
Bulgakov remekműve sokunkat magával ragadt már, de úgy, hogy nem is figyeltünk fel a kockás zakó, vagy Behemót macska szimbolikus jelentésére. Szintén a “Gyémántos” Margarita boszorkányos vagy éppen a jóságos Köpönyeges Máriát megídéző kettős szerepe is elkerülte a figyelmünket – pedig ezek adják a mű valódi jelentését. Aztán ott vannak a varázslatos és meglepő Pilátus fejezetek, melyek a holdsugárösvényben érnek véget. De mit is jelentenek mindezek?
A regény fő szerkezeti egységei, a fejezetek, melyek ahhoz az égi rendhez igazodnak, ami az újkor hajnaláig az egyetemleges, és ezzel együtt a spirituális tudás alapja is volt – ez pedig az asztrológia és a napút logika. Ennek révén ugyanaz fogalmazódik meg a regény asztrálmitoszi logikájában mint, ami a mindennapi imánk, vagy éppen az alkímia alapművében is: “Ahogy a Mennyben, úgy a Földön is”
Ennyi beveztő ismeretében (és az alábbi napút elemzés figyelembe vételével) érdemes (újra) elolvasni e remekművet, valamint elgondolkozni ezen univerzális üzenetén is.
Közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov "A Mester és Margarita" című regényen: 1928-tól 1940 februárjáig. Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény készültét is olyannyira titokban tartotta, hogy legszűkebb baráti körén kívül senki sem tudott róla - kivéve a körülötte rajzó ügynököket, besúgókat. 1930-ban, miután a "Képmutatók cselszövése" című darabját betiltották, megsemmisíti a kézirat egy részét: "Én magam dobtam a kályhába az ördögről szóló regényemet" - írja a szovjet kormányhoz címzett levelében. 1933-ban, miután barátja, Nyikolaj Erdman drámaíró letartóztatásának hírét veszi, újra elégeti a regény egy részét. Alig egy éven belül emlékezetből újraírja - bizonyságául a regény alapján szállóigévé vált szavaknak: "Kézirat sosem ég el!"
Bulgakov legalább ötször kezdte teljesen újra a mű írását, s a kutatók legalább öt önálló változatot tartanak számon. "Add Uram, hogy befejezhessem a regényt!" - írja Bulgakov a fohászt a ki tudja hányadik kézirat margójára, az általa "napnyugta-regénynek" nevezett nagy mű azonban befejezetlen maradt. 1938-ban a kézirat tetejére fölírja ugyan a végleges címet: "A Mester és Margarita" és elkészül az "Epilógus" is, a végső szerkesztést azonban nem tudja elvégezni. A kézirat nem ég el, mert nem létezik - parafrazálhatnánk a híres szállóigét. Keserű tény: A "Mester és Margaritá"-nak nincs végleges kézirata. Ami van: a regény 1938-ban elkészült gépirata, meg többfüzetnyi javítás és betoldás, melyeket már nagy betegen, látását elveszítve diktált feleségének élete utolsó hónapjaiban.
Külön regény a mű kiadásának története is. Felesége, Jelena Szergejevna Bulgakova az író végakaratának megfelelően, számos alkalommal megkísérelte a regény kiadatását, de erre csak közel három évtizeddel később, 1966-67 fordulóján került sor. A Moszkva című folyóirat közölte - durván megkurtítva. Szőllősy Klára, a regény kiváló magyar fordítója azonban nemcsak a megcsonkított szöveget fordította le, hanem a kihagyott részeket is: Bulgakov özvegye ugyanis minden egyes töredéket kalandos úton - a fehérneműjébe rejtve - átcsempészett Budapestre. Így állt elő az a különös helyzet, hogy Magyarországon, magyarul előbb került az olvasók elő "A Mester és Margarita" cenzúrázatlan szövege, mint hivatalos szovjet kiadásban.
Azóta már két alkalommal próbálták orosz kutatók újra rekonstruálni a regény szövegét, legalábbis azt a variánst, amely feltételezhetően legközelebb esik az író szándékaihoz. A mostani magyar felújított kiadás az 1989-es, azóta világszerte elfogadott szövegen alapul [1].
ELSŐ KÖNYV
ELSŐ FEJEZET
Ne álljunk szóba ismeretlenekkel
BIKA
„Egy meleg tavaszi estén…” A könyv első mondatának indító szavai utalhatnak a zodiákus pozicióra is.
Majd a már, szinte szállóigévé vált mondata: “Annuska már megvette a napraforgó¬olajat, sőt nemcsak megvette, hanem ki is öntötte” – pedig a vízöntő paradoxon jelenlétére is. Bár Annuska nem vízet önt ki, hanem olajat – de ettől csak még inkább csúszóssá válik nemcsak a villamos átjáró, hanem az idő is, mely a tér-idő paradoxonban ölt testet:
„a sűrű levegőből igen-igen különös, áttetsző úriember materializálódott. Apró fején zsokésapka, kurta-furcsa kockás zakó rajta, ugyancsak levegőből szabott... Sajnos azonban mégis lehetséges volt: a hórihorgas idegen, akin keresztül lehetett látni, ott ringatózott előtte jobbra-balra, lába nem érte a földet.”
De mit jelentenek ezek a képek, ezek a szürreális mondatok? Ezek értelmezési kulcsára Bulgakov azonnal meg is adja a választ, csak nekünk kéne felfigyelni ezekre a mondatokra:
“Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg már¬most, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetsége¬sen rövid időre, nos mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet... de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet!”
Az asztrológia, melynek irodalmi vetülete a napút szerkesztés:
“Talán bizony még azt is tudja, hogy milyennel? - tudakolta Berlioz nagyon is természetes iróniával, egyre jobban belemelegedve a különös társalgásba. - Megmondaná?
- Szívesen - válaszolta az ismeretlen. Fürkésző pillantással végigmérte Berliozt, mintha öltönyt készülne varrni neki, aztán efféléket mormolt: „Egy, kettő... Mercurius a második házban... a hold eltűnt... hat, szerencsétlenség, este... hét...” - végül fennhangon, örvendezve kijelentette: - Levágják a fejét!”
MÁSODIK FEJEZET
Ponczius Pilátus
Külön asztrálmitoszi logika jellemzi a pilátus fejezeteket, melyek végiggondolására az elemzés második részében kerül sor.
HARMADIK FEJEZET
A hetedik bizonyíték
KOS
A költő végigsimította arcát, mint aki mély álomból ocsúdik, és akkor észrevette, hogy időközben rájuk esteledett. A tó vize feketévé vált, könnyű ladik siklott rajta, hallatszott az evező csobbanása, és a csónakban ülő fiatal nő viháncolása... Az égbolt Moszkva felett mintegy kifakult, a magasban tisztán kirajzolódott a telihold, de nem aranylóan, hanem fehéren. A lélegzés már sokkal könnyebben esett, mint napközben, és a hangok a hársfák alatt lágyabban, estiesen szóltak. „Hogy lehet az, hogy észre sem vettem, milyen sokáig hablatyol? - hökkent meg Hontalan. - Hiszen már este van! Vagy talán nem is beszélt, hanem elaludtam, és álmodtam az egészet?”
Sejtelmes indítás, mintha valami gond lenne az idő érzékeléssel, kezdetben csak a Hontalan költőnél, aztán nálunk, az olvasóknál is. Az idő kezdetben csak órákat „ugrik”, nappalból hirtelen este válik, majd kétezer évet is - azaz, egy világkorszak hosszát is.
Berlioz és a költő kétfelől odahajoltak hozzá, és a professzor ekképpen folytatta - immár mindennemű idegenszerűség nélkül, mert furcsa akcentusa hogy, hogy nem, hol eltűnt, hol újra előtűnt:
- A dolog tudniillik úgy áll... - suttogta, és óvatosan körülnézett, nem hallja-e valaki -, hogy én magam is jelen voltam, amikor mindez történt. Ott voltam az oszlopcsarnokban Ponczius Pilátussal, később a kertben, amikor Kajafással tárgyalt, végül az emelvényen is, de titokban, hogy úgy mondjam, inkognitóban, ezért arra kérem önöket, el ne árulják senkinek, tartsák szigorúan titokban, csss... Síri csend támadt; Berlioz elsápadt.
Ahogy gond van az idővel úgy a térdimenzióval is, melyre már ekkor elhangzik az utalás:
És... és hol fog lakni?
- Az ön lakásában - válaszolta a tébolyult pillanatnyi habozás nélkül, és még kacsintott is hozzá.
- Úúgy... roppantul örvendek - hebegte Berlioz -, de, izé... nálam kissé kényelmetlenül érezné magát, a Metropolban pedig igazán nagyszerűek a szobák, első osztályú szálloda...
- És ördög sincsen? - kérdezte az őrült hirtelen derűs mosollyal Ivan Nyikolajevicstől.
- Ördög...
- Ne mondjon neki ellent! - súgta Berlioz hangtalanul, csupán ajka mozgásával, a professzor háta mögött a költőhöz hajolva és fintorogva.
Ivan Nyikolajevics azonban ettől a mókától végképp elvesztette a fejét, épp az ellenkezőjét felelte annak, amit kellett volna:
- Ördög nincs, nem létezik! Hagyja már abba ezt a bolondozást!
Az Ördöggel nem lehet mókázni, és aki azt teszi az könnyen elveszti a fejét – szó szerint is. Fejét, mely az emberi mikro zodiákusban a KOS jegyhez tartozik.
Könyörögve kérem még utoljára, búcsúzás előtt, higgye el legalább azt, hogy az ördög létezik! Többet nem is kérek öntől. Ne felejtse el, hogy erre nézve van egy hetedik bizonyíték, és ez mind közül a legmegbízhatóbb. Hamarosan ön is tapasztalni fogja!
De hiába…
Berlioz ügyet sem vetett a kérencsélő, nyegle karnagyra, odaszaladt az utat elzáró forgókerékhez, megragadta, megforgatta, és már ki akart lépni a sínekre, amikor vörös-fehér felirat fröccsent az arcába: „Vigyázz, ha jön a villamos!” És már közeledett is a villamos, akkor fordult be az újonnan épített vonalon a Jermolajev utcáról a Bronnajára. Amikor kifordult, és kiért az egyenes pályára, váratlanul kigyulladt benne a lámpafény, a kerekek nyikorogva felgyorsítottak.
Az óvatos Berlioz, noha biztonságos helyen állt, úgy döntött, mégiscsak jobb, ha visszamegy a forgókerék mögé, megfogta újra egy másik küllőjét, és egy lépést tett visszafelé. Keze megcsúszott, és lesiklott a kerékről, lába feltartóztathatatlanul, mintha jégen állna, csúszott lefelé a villamos sínpályája felé lejtő kövezeten, másik lába a levegőbe emelkedett, és Berlioz a sínekre esett. Hasztalan igyekezett megfogózni, hanyatt vágódott, s tarkóját, noha nem túlságosan erősen, megütötte. Felnézett, és odafenn még meglátta - bár arra már nem ért rá gondolni, hogy jobb vagy bal felől - az immár aranyszínűre fényesedő holdat. Sikerült oldalt fordulnia, őrjöngő sietséggel hasához húzta a lábát, megfordult, és meglátta a feltartóztathatatlan sebességgel feléje robogó villamoson a női kocsivezető rémülettől falfehér arcát, vérvörös karszalagját. Berlioz nem kiáltott, de az utca körülötte megtelt ijedt női sikoltozással.
A vezetőnő megrántotta az elektromos féket, a kocsi orra a földbe fúródott, aztán felugrott, és az ablakokból csörömpölve hullott ki az üveg. Berlioz agyában valami felüvöltött: „Csak nem?!...” Még egyszer utoljára felvillant a hold, de már darabokra szakadt, és azután elsötétült a világ. A villamos átgázolt Berliozon, és a Patriarsije Prudin, a sínek mellé a kövezett lejtőre sötét, kerek tárgyat dobott ki. A sötét tárgy visszagurult a lejtőn, és a kocsiút kövezetén ugrándozott.
Berlioz levágott feje volt.
NEGYEDIK FEJEZET
A hajsza
HALAK
A halottak összeszedése, halott szállítás a HALAK-HALÁL jegyhez, ugyanúgy tartozik, ahogy az asztológiai haláltengelyhez is [4] .
…két mentőautó elszállította az elszállítandókat: az egyik a lefejezett testet meg a levágott fejet vitte a hullaházba, a másik pedig kórházba vitte a csinos villamosvezetőnőt, akit az üvegszilánkok megsebesítettek.
A fekete varjú itt jelenik meg először, a (SZŰZ) macska képében. Bár a holló valójában a Vízöntő holdházához tarozik, mégis mivel precessziós menetrendben halad a történet, ahol a vízöntő paradoxonnak is fontos szerep jut, úgy joggal hullámzik át a varjú kifejezés a szomszédos HALAK jegybe, azaz ide is. És e fekete varjú-macska szavakkal az asztrológiai haláltengelynek ad erősebb nyomatékot.
De ez még nem minden. Harmadik is társult a kompániához - egy vadkan nagyságú, hatalmas fekete kandúr, koromfekete, mint egy varjú, vagy mint a szurok, olyan hetyke bajusszal, akár egy régi vágású lovassági tiszt. A három alak most kilépett a Patriarsije utcába, és ami még figyelemre méltó: a kandúr a két hátsó lábán járt.
Halak jegy és a HALAK jézusi világkorszak a keresztény kultúrkörben nehezen választható el a megkeresztelkedéstől. És mintha ennek lehetnénk szemtanúja az ez idáig karrierista, üres Hontalan költő történetében is:
Nem sok idő telt belé, és Ivan Nyikolajevicset már a Moszkva folyó kanyarulatának gránitlépcsőin láthatjuk.
Ledobálta ruháját, és egy szimpatikus szakállas egyén gondjaira bízta, aki éppen ott szívta maga sodorta cigarettáját; rongyos fehér Tolsztoj-inge, foltozott, ócska bakancsa mellette feküdt. Ivan meglendítette karját, hogy kissé lehűljön, és fecskesuhanással a vízbe vetette magát. Lélegzete elakadt, olyan hideg volt a víz, egy pillanatig még attól is félt, hogy nem sikerül újra a felszínre vergődnie. De sikerült, és prüszkölve, fújtatva, rémülettől kikerekedő szemmel úszni kezdett az olajszagú, fekete vízben, a rakparti lámpások fényének tört cikcakkjai közt.
Alámerülés a részéről, hogy új emberként térjen már vissza. Neki is alá kellett szállnia, akár egy fecskesuhanással is, hogy a másik, a valós, az értékesebb énje kerüljön felszínre.
Mikor csuromvizesen odatáncolt a gránitlépcsőkön ahhoz a helyhez, ahol ruházatát a szimpatikus szakáll őrizetében hagyta, kisült, hogy nemcsak az elsőt rabolták el időközben, hanem a másodikat is - azaz nemcsak a ruháját, hanem magát a szakállast is. Hűlt helyén nem maradt egyéb, mint egy hosszú szárú, csíkos gatya, a rongyos Tolsztoj-ing, a gyertya, a szentképecske meg egy skatulya gyufa. Tehetetlen dühében Ivan az öklét rázta egy távoli, láthatatlan valaki felé, aztán - mit volt mit tennie - felöltözött abba, ami ott maradt.
A "szimpatikus BAKszakáll" miért épp ezeket, a spirituálítás szimbólumokat hagyta ott a parton, hisz könnyen elvihette volna ezeket is magával?
Itt érdemes egy kicsit elkalandozni Repin Tolsztoj az erdőben festményén is. Miért volt fontos Repinnek Tolsztoj ábrázolásában elég egyértelműen utalni a Vízöntő-paradoxon működésére? Talán azért, amiért Bulgakovnak is e regényben? [2] Tolsztoj az oroszoknak joggal a fény, a spirituális tudás megtestesítője. És ha egy műben, melynek minden mondatát szimbólum hatja át, Tolsztoj neve kerül elő (akár csak e ingkabát révén is), akkor arra érdemes felfigyelnünk nekünk is. Tolsztoj neve hatszor hangzik el a műben, és négyszer e HALAK, majd az ezt követő Vízöntő és Bak karakterű fejezetekben.
mit volt mit tennie - felöltözött abba, ami ott maradt. De ehhez miért kellett az annyira ateista Hontalan költőnek magára tűznie a szentképeket? Miért nem hagyta ezeket ott a parton? Miért nem elégedett meg csak a ruházattal? Mert nem volt mit tennie – fel kellett ébrednie spirituálisan is, ahogy lassan nekünk is az olvasóknak, a hamis anyagi világ embereinek!
Ekkor két gondolat kezdte gyötörni: az egyik, hogy elveszett a TÖMEGÍR-igazolványa, amelytől sohasem vált meg, a másik pedig, hogy vajon ebben az öltözékben engedik-e majd közlekedni a városban? Elvégre mégis, gatyában... Igaz, kinek mi köze hozzá, de azért félő, hogy belékötnek, feltartóztatják.
De mi is ez az érthetetlen TÖMEGÍR igazolvány? Miért éppen TÖMEGÍR, miért éppen így nagybetűkkel? Mert ennek is megvan a maga napút logikája. A tömeg a vízöntő jegy sajátossága, mely ráhullámzik a szomszédos jegyekre is. Igazolvány a személyazonosság, viselet a viselkedése. Ahogy elhagyja a TÖMEG igazolványát, elhagyja a tömeg karakterét is. Ahogy magára ölti a Tolsztoj inget, úgy a viselkedése, értékítélete is alapjaiban változik meg.
ÖTÖDIK FEJEZET
A Gribojedovban történt
VíZÖNTŐ
A kísértet így a szőlőlugas nyílásáig érve akadálytalanul belépett a teraszra. És ekkor mindenki meglátta, hogy a kísértet nem kísértet, hanem Ivan Nyikolajevics Hontalan - a híres költő.
Mezítláb érkezett, rongyos fehér Tolsztoj-ingben, mellére ismeretlen szentet ábrázoló papirosképecske volt tűzve biztosítótűvel; az ing alatt hosszú szárú, csíkos fehér alsónadrág. Kezében meggyújtott esküvői gyertya. Jobb arcán friss karmolás. Nehéz lenne fölmérni a teraszon támadt hallgatás mélységét. Az egyik pincér kezéből, a félrebillent söröskorsóból lassan csorgott a padlóra a sör.
A félrebillent söröskorsóból lassan a padlóra csorgó sör ugyanazt a vízöntői zodiákus jegyek eleveníti meg számunkra, mint Annuska kifolyt olaja.
E fejezet két kulcsszava a TÖMEGíR (МАССОЛИТ) és a hullám. (Az orosz МАССОЛИТ kifejezés elejében ugyanúgy benne van a Масса- tömeg, mint a Литература, az irodalom kifejezés első szótagja is, ahogy a magyar fordításban) A tömeg és a vízöntő jegy kapcsolatát csak erősíti, hogy bár e egyesület neve 19-szer hangzik el a műben, mégis 11-szer pont ebben a rövid fejezetben. Hasonlóan a hullám kifejezés is itt kezd komolyabb szerepet kapni a moszkvai eseményekben . (Az előzőekben átugrott, pilátusi történetben szereplő vér, hang és egyéb hullámok szerepéről most egyenlőre még ne tegyünk említést)
Magasra csap a bánat hulláma a szörnyű hír hallatára… Igen magasra csapott a gyász hulláma, felcsapott, felcsapott, de azután alábbhagyott…Látta a tulajdon kicsüngő nyelvét, vállára bukott, élettelen fejét, még a hullámok csobbanását is hallotta a hajó oldalán.
HATODIK FEJEZET
Szkizofrénia, amint megjósoltatott
BAK / Nyilas
Éjjel fél kettő volt, amikor a Moszkva környékén nemrég épült, folyóparti híres elmeklinika orvosi rendelőjébe belépett egy kecskeszakállas, fehér köpenyes férfi.
A fejezet első sora megint jelentős segítséget ad számunkra az égi logika beazonosításhoz. Zárt osztály a vízöntői folyó partján, kecske és szakáll, ráadásul együtt… ezek a BAK jegyre utalnak azonnal.
- Banditák! - üvöltötte Ivan, és felugrott a kanapéról, de újra leültették. Amint elengedték, ismét fel akart ugrani, de ezúttal már önként ült vissza. Nem szólt, dühösen nézett körül, majd váratlanul ásított, és keserűen elmosolyodott.
- Hát mégis bekasztliztak - mondta, újra ásított, aztán egyszer csak lefeküdt, fejét a vánkosra tette, kezét gyerek módjára az arca alá rakta, és álmosan, már nem is keserűen mormolta: - Bánom is én...
- Fürdőt, utána vigyék a száztizenhetes magánba, ápolót mellé - rendelkezett az orvos, és újra föltette szemüvegét. Rjuhin ismét összerezzent: a fehér ajtó nesztelenül kinyílt, kék éjjeli lámpások fényében derengő folyosó tárult elébe. A folyosóról gumikerekű hordágy gördült be, arra áttették az elcsöndesedett Ivant, és elgurították; az ajtó ismét bezárult mögötte.
A vízöntői fürdő után jön a BAK magánzárka, aminek az ajtószáma mindig elgondolkoztat. Most a 117-es, aztán jönnek sorban a többi, megnevezett sorszámú zárkák is – a 118-as, a 119-es. Nagy a kísértés azon eltűnődni, hogy esetleg valójában nem-e az 1917-es, 1918-as és 1919-es magánzárkokról van e szó a könyvben?
A fejezet második része meglepő őszinteségeket fogalmaz meg.
És mit hoznak neki ezek a versek: dicsőséget, hírnevet? „Egy frászt! Ne hazudj legalább önnönmagadnak. Aki pocsék verseket ír, az sose lesz híres. És miért rosszak a verseid? Igazat mondott a bolond, sajnos, igazat mondott - így ítélkezett önmaga felett kíméletlenül -, nem hiszek én a verseimben, egy sort sem hiszek abból, amit leírok!”
E őszinteség viszont inkább illik a következő, a NYILAS jegyhez, mint az eddig tárgyalt BAK jegyhez. Hogy lehet ez? Mert az Odüsszeiai napút logikájához hasonlóan itt is párhuzamos jegyhatás lépett fel az vízöntő paradoxon eredményeként. [5] Párhuzamos jegyhatás, azaz két jegy érvényesül párhuzamosan, egyszerre. A vizöntői időparadoxon miatt csúszhat az idő. Ha erősen érvényesül az idő paradoxon, akkor nincs önálló vizöntő időszak, így az idő a Halak jegyről a Bakra ugrik egyből. Ha gyenge a hatás, akkor viszont követi a normális időrendet, azaz Halak jegyet a Vízöntő követi. A vízöntői időhiány az Oroszlán jegy duplázódásában rendeződik, de addig is párhuzamos jegyhatás lép fel.
HETEDIK FEJEZET
Egy gyanús hírű lakás
NYILAS / Skorpió
Lakás, otthon, melyek joggal utalhatnának a Nyilas jegyre. De itt most inkább valami marsi erő érvényesül:
Ha másnap reggel valaki azt mondja Sztyopa Lihogyejevnek: „Sztyopa, főbe lőnek, ha nem kelsz föl ebben a minutában!”, akkor Sztyopa azt rebegte volna elhaló hangon: „Lőjenek főbe, csináljanak velem, amit akarnak, de nem kelek föl!”
Marsi erő, mely a Skorpióban egyébként is otthon van. Nyilas és Skorpió, e két jegy mintha együtt is megjelenne:
Nos, két esztendeje a lakásban megmagyarázhatatlan események láncolata indult meg: ebből a lakásból rendre nyomtalanul eltűntek a lakók.
Egy ízben, munkaszüneti napon, rendőr csengetett be a lakásba, kihívta az előszobába a második lakót (azt, akinek a neve feledésbe merült), és azt mondta, kérik, menjen le egy percre az őrszobára valamit aláírni.
Nyilas jegyből kiinduló Tejút tengely másik végén van az IKREK csillagkép, a maga ajtó/kapu formájával, ahol az idő dimenziót vált.
Ekkor a hálószoba egyet fordult Sztyopával; beverte fejét az ajtófélfába, és elvesztette eszméletét. „Meghalok...” - volt utolsó gondolata.
De nem halt meg. Amikor félig kinyitotta a szemét, úgy látta valami kövön ül, és körülötte valami zúg. Amikor egészen kinyitotta, megértette, hogy ami zúg, az a tenger, mi több, a hullámok közvetlenül a lába előtt csobbannak; röviden szólva - egy móló legvégén ül, fölötte szikrázó kék ég, mögötte hegyre felfutó fehér város.
NYOLCADIK FEJEZET
A professzor és a költő párviadala
SKORPIÓ / Mérleg
Berlioz után egy másik zeneszerzőre utaló név, Sztravinskij, a professzor, bár még ha másképp is írja a nevét. Míg Berlioz zeneszerző esetében a híres/hírhedt kijelentése, miszerint "Isten bárgyú és kegyetlen az ő végtelen közönyében." nagyon is illik a levágott fejű, regénybeli névrokonához, addig a professzor esetében is feltételezhetünk ilyen kapcsolatot? Két idézet, melyen azért el lehet gondolkodni: "A zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni";"Nem szeretem az operát. A zene összeházasítható a gesztussal vagy a szöveggel, de mindkettővel egyszerre bigámia nélkül nem." [6]
A címben szereplő párviadal a MÉRLEG jegyre utalhat – de mennyire is zajlik párviadal közöttük?
A főorvos láthatóan azt a szabályt követte, hogy mindennel egyetért, és mindennek örül, amit a körülötte lévők mondanak, és ezt a „nagyszerű, nagyszerű” szó ismételgetésével fejezi ki.
- Nagyszerű! - mondta tehát most is, visszaadta a lapot, és Ivanhoz fordult: - Ön költő?
- Az vagyok - hagyta rá Ivan komoran, és életében először megmagyarázhatatlan gyűlölettel gondolt a költészetre; saját verseit is utálta, ahogy most eszébe jutottak. Elfintorította arcát, és most ő fordult kérdéssel Sztravinszkijhoz:
- Ön professzor? -Mire Sztravinszkij udvariasan, előzékenyen bólintott.
- És ön itt a fejes? - Sztravinszkij ismét bólintott.
- Beszélnem kell önnel - mondta Ivan nyomatékosan.
- Ezért jöttem - válaszolta Sztravinszkij.
Skorpió jegy sajátossága, hogy köz- és önveszélyes, ahogy a Hontalan költő is önmagára - ebben a párviadalban (is):
Ivan nekibátorodott: úgy érezte, elérkezett az ő órája.
- Úgy veszem észre, hogy engem itt bolondnak minősítenek, senki se akar meghallgatni.
- Ó, dehogy, sőt nagyon is figyelmesen hallgatjuk - mondta Sztravinszkij komolyan, megnyugtatóan. - Azt pedig semmiképp sem engedjük meg, hogy bolondnak minősítsék.
- Akkor kérem, hallgasson végig: tegnap este a Patriarsije Prudin egy rejtélyes alakkal találkoztam, talán külföldi, talán nem, de mindenesetre előre tudta, hogy Berlioz meg fog halni, és személyesen találkozott Ponczius Pilátussal.
A professzor kísérete pisszenés, moccanás nélkül hallgatta a költő beszámolóját.
- Pilátussal? Azzal, aki Jézus Krisztussal egy időben élt? - tudakolta Sztravinszkij, és összehúzott szemmel fürkészte Ivan arcát.
- Azzal, igen.
- Ahán - bólintott Sztravinszkij. - És ezt a Berliozt a villamos ütötte el?
- Igen, a jelenlétemben gázolta el a villamos a Patriarsije Prudin, és az a titokzatos idegen...
- Ponczius Pilátus ismerőse? - vetette közbe Sztravinszkij, aki láthatóan jól felfogta az összefüggéseket.
- Igen, ő - bólintott Ivan, érdeklődéssel tanulmányozva Sztravinszkijt. - Nos, az az egyén előre megmondta, hogy Annuska kiöntötte a napraforgóolajat... És Berlioz pontosan azon a helyen csúszott el! Mit szól ehhez? - végezte Ivan csattanósan, mert bízott benne, hogy szavaival óriási hatást fog kiváltani.
Ám a hatás elmaradt, Sztravinszkij csak ennyit kérdezett:
- És ki az az Annuska?
Tökéletes öngól a Hontalan költő részéről:
- Normális vagyok.
- Nagyszerű - kiáltott fel Sztravinszkij megkönnyebbülten. - Nos, ha ez így van, akkor most gondolkodjunk logikusan. Nézzük meg a tegnapi napját. - Hátrafordult, és abban a pillanatban kezébe adták Ivan kórlapját. - Miközben Ponczius Pilátus ismerősét üldözte, ön tegnap a következő cselekedeteket hajtotta végre. - Sztravinszkij itt egymás után behajlította hosszú ujjait, s hol a kórlapra tekintett, hol Ivanra. - Szentképet tűzött a mellére. Igaz?
- Igaz - hagyta helyben Ivan, s arca elkomorult.
- Leesett a kerítésről, fölsebezte az arcát. Igaz? Alsóneműben, kezében égő gyertyával jelent meg az étteremben, és ott megvert valakit. Megkötözve hozták ide. Innen felhívta telefonon a rendőrséget, és azt követelte, hogy küldjenek ki géppuskás járőrt. Azután pedig megpróbált kiugrani az ablakon. Igaz? Igaz. Felteszem a kérdést: ilyen módszerekkel lehet-e valakit elfogni vagy letartóztatni? Ha ön normális, akkor erre csak azt felelheti: semmiképpen sem. El akar távozni innét? Parancsoljon. De engedjen meg előbb egy kérdést: mit szándékozik tenni? Hová megy innét?
- Természetesen a rendőrségre - válaszolta Ivan most már kevésbé határozottan, mert a professzor tekintete kissé zavarba hozta...
- Helyes. És mivel kezdi előadását a rendőrségen?
- Ponczius Pilátussal - válaszolta Ivan Nyikolajevics, és a szeme elfelhősödött.
- Nohát, ez igazán nagyszerű! - kiáltotta Sztravinszkij végképp meggyőződve, és a szakállashoz fordult: - Fjodor Vasziljevics, kérem, írja ki Hontalan elvtársat. De a szobáját tartsák fenn, ágyneműt sem kell cserélni, mert Hontalan elvtárs két óra múlva megint itt lesz. - Ismét a költőhöz fordult: - Sok sikert sem kívánok önnek, mert egy jottányit sem hiszek a sikerében. A mielőbbi viszontlátásra!
Bár zárt intézet, mégis szállodai körülmények és emberi viselkedés – akár egy tökéletes otthon, ahol valójában a hazug külvilág van kirekesztve, és nem a Hontalan bezárva! De azért a marsi hatás itt is jelezva van a vérvörös pizsama révén.
- Mit akar fölvenni: háziköntöst vagy pizsamát? -Ivan … majd összecsapta a kezét ámulatában, hogy a felcsernő olyan fesztelenül beszél vele, de végül is szótlanul odabökött egy vérvörös zefírpizsamára.
KILENCEDIK FEJEZET
Korovjov tréfái
MÉRLEG / Szűz
Berlioz halálának híre szinte természetfölötti gyorsasággal terjedt el az egész házban, és csütörtökön reggel hét órától kezdve Boszojnál telefonon és személyesen egymás után jelentkeztek az igénylők, akik valamilyen indoklással maguknak követelték Berlioz három szobáját. Két óra leforgása alatt Nyikanor Ivanovics harminckét darab ilyen igénylést vett át.
A haláltengely SZŰZ jegyében a Merkúr, a információ hírnőke kétszeresen is meghatározó, hisz mind "otthon", mind "erőben" is van e jegyben. Ennek megfelelően a hír természetfeletti gyorsasággal terjed, ahogy a beadott igénylések száma is.
Ez a gyötrelem déli tizenkettő utánig folytatódott, amikor is Nyikanor Ivanovics megszökött hazulról, és lement a lakóbizottsági irodába a kapu mellett, de mikor tapasztalta, hogy ott is meglesik, onnét is megszökött. Nagy nehezen lerázta azokat, akik nyomon követték az aszfaltozott udvaron át, besurrant a hatos számú kapun, és fölment a negyedik emeletre, ahol az az átkozott 50-es számú lakás volt.
Korovjov ördögi viccei is Merkúrhoz kapcsolódnak:
Nyikanor Ivanovics most végképp kijött a sodrából, félrerúgta a karosszéket, és ráförmedt az ismeretlenre:
- Ki maga?
- Én, kérem szépen, tolmácsi minőségben teljesítek szolgálatot egy külföldi személy mellett, amely személy ebben a lakásban lakik - mutatkozott be a magát Korovjovnak mondó illető, és összevágta poros sárga cipője sarkát.
De a MÉRLEG, mérlegelés, bűntetés is fontos része a fejezetnek. A házelnök megkísértetik és elbukik…
Korovjov nyomban előkapta noteszát, és villámgyorsan kiírt Nyikanor Ivanovicsnak két darab tiszteletjegyet az első sorba. Miközben bal kezével ügyesen odatolta elébe az utalványt, jobbjával az elnök másik kezébe nyomott egy ropogós, vaskos köteget. Nyikanor Ivanovics rápillantott, fülig elvörösödött, és tiltakozva eltolta magától:
- Ez nem szokás... - mormolta.
- Ugyan, ugyan - duruzsolta a fülébe Korovjov. - Minálunk nem szokás, de külföldön szokás. Ne sértse meg Woland urat, Nyikanor Ivanovics. Elvégre ön fáradozott értünk...
- Szigorúan büntetendő... - rebegte az elnök, és félve tekintett körül.
- Hol vannak a tanúk? - duruzsolta a fülébe Korovjov. - Azt kérdem: hol vannak? Ne akadékoskodjék...
Aztán kicsit később:
Az első még kimenet odamutatta Nyikanor Ivanovicsnak az igazolványát, a második pedig addigra már a hokedlin állt az illemhelyen, keze a szellőztetőnyílásban. Nyikanor Ivanovics szeme előtt elsötétült a világ. A két férfi kicsomagolta a köteget az újságpapírból, de nem rubel volt benne, hanem valami ismeretlen bankók, zöldeskékek, egy ismeretlen öregúr képével. Mindezt csak homályosan látta Nyikanor Ivanovics, a szeme előtt barna foltok úszkáltak. - Dollárok a szellőztetőben... - mormolta tűnődve az első…
TIZEDIK FEJEZET
Jaltai hírek
SZŰZ / Oroszlán
Jalta-Moszkva kettős hely paradoxon, melyet a folyamatos távírat (merkúri Szűz) váltások is csak megerősítenek. Abban az Oroszlán jegyben, ahol a vízöntői időhiány egyébként is rendeződik.
A távirat szövege a következőképpen szólt:
JALTÁBÓL MOSZKVÁNAK VARIETÉ MA FÉL TIZENKETTŐKOR NYOMOZÓ HATÓSÁGNÁL MEGJELENT GESZTENYEBARNA FÉRFI HÁLÓINGBEN NADRÁGBAN MEZÍTLÁB ELMEBETEG AZT ÁLLÍTJA LIHOGYEJEV VARIETÉSZÍNHÁZ IGAZGATÓJA EXPRESSZ VÁLASZTÁVIRATOT JALTAI NYOMOZÓ HATÓSÁGNAK HOL VAN LIHOGYEJEV IGAZGATÓ …
Nincs a világon olyan hipnózis, amelyik ezer meg ezer kilométer távolságba repítené az embert! Ezek szerint csak azt képzeli, hogy Jaltában van? Jó, jó, ő képzelődik... de hát a jaltai nyomozó hatóság is képzelődik? Nem, nem, az lehetetlen. Hiszen onnét küldi a táviratokat!
A vízöntői hatás az Oroszlán jegyben is érezteti újra a hatását:
Ahogy leért a földszintre, hosszú sort pillantott meg a pénztár előtt, s a pénztárosnőtől megtudta, hogy egy órán belül kint lesz a tábla, mert amióta a falragaszok megjelentek Moszkva utcáin, a közönség csak úgy tódul a kasszához.
Ahogy a haláltengely SZŰZ-e is megjelenik a záró sorokban:
Ekkor a két bandita kámforrá vált, helyettük anyaszült meztelen leányzó jelent meg az előszobában. Vörös hajú volt, szeme fehérje foszforeszkálva villogott.
Varenuha belátta, hogy ez a legszörnyűbb mindabból, ami vele addig történt; felnyögött, és a falig hátrált. A leányzó odalépett hozzá, és két tenyerét a vállára tette. Varenuha haja égnek meredt, mert zubbonya csuromvíz, hűvös anyagán át is megérezte, hogy a leányzó keze még annál is hidegebb: dermesztő, jeges.
TIZENEGYEDIK FEJEZET
Ivan tudata kettéhasad
OROSZLÁN / Oroszlán
Ahogy a kettéhasadt tudatból válik két önálló tudat, úgy a kettéhasadt Oroszlán jegyből is két jegy. Kettő jegy, hogy a vízöntői időhiány ez által rendeződjön.
- Nonono! - szólalt meg hirtelen szigorúan, megrovóan valaki, nem lehetett tudni, belülről-e vagy kívülről: a régi Ivan szólt az új Ivanhoz. - Azért mégiscsak előre tudta, hogy Berlioznak le fogják vágni a fejét! Ezen csak érdemes izgulni!
- Miről vitatkozunk itt, elvtársak? - vágott vissza az új Ivan a régi elavultnak. - Hogy itt valami bűzlik, azt még a kisgyerek is látja. Az a konzultáns rendkívüli és titokzatos egyéniség, ehhez kétség sem fér. De hisz éppen ez az érdekes benne! Személyesen ismerte Ponczius Pilátust, kell ennél érdekesebb?
Az álmot akár a vízöntői hatásnak is tekinthetjük.
A fejezet záró jelente egy későbbi fejezet nyitó mondatát is meghatározza, a Mester színre lépését.
- Hülye! - válaszolt erre egy erőteljes, mély basszus hang, amely nem tartozott egyik Ivanhoz sem, ellenben félelmetesen hasonlított a konzultáns hangjához.
Furcsa: Ivan egy cseppet sem sértődött meg ezen a szón, inkább csak kellemesen meglepődött, elmosolyodott, és újra elbóbiskolt. Kerülgette az álom, elefántlábon magasló pálmát látott maga előtt, és megjelent a kandúr is - de nem félelmetesen, inkább csak vidáman, egy szó, mint száz, már-már hatalmába kerítette az álom, amikor egyszer csak nesztelenül félretolódott az ablak rácsa, és az erkélyen titokzatos alak jelent meg, pislogott a holdfényben, és ujjával fenyegette Ivant.
Ivan nem ijedt meg, felült az ágyon, és egy férfit pillantott meg az erkélyen, aki ujját ajkához szorítva, ezt súgja: - Cssss...
TIZENKETTEDIK FEJEZET
A fekete mágia és leleplezése
RÁK
Amikor a gazdasági igazgató feje fölött kigyúlt és pislogni kezdett a szünet kezdetét jelző vörös lámpa, belépett a hivatalsegéd, és jelentette, hogy a külföldi artista megérkezett.
Rák jegy, ahol a Hold otthon és a Jupiter erőben van. Az a Hold, ami pillanatok alatt hatalmas, kerek méretre hízik, hogy aztán két héten belül újra elfogyjon. De a Hold nemcsak gyorsan változik, hanem hatalmas tömegeket is képes megmozgatni, ahogy e fejezetben a fekete mágia főszereplői.
- A pisztoly csöve fölfelé irányult. - Három! - és a pisztoly meg¬villant, dörrent, és a kupolából, a trapézok közül fehér bankók kezdtek záporozni a közön¬ségre.
Keringve pörögtek, a légáramlás félresodorta őket, jutott belőlük az erkélyre, a kakasülőre, a zenekarba, a színpadra is. Néhány másodperc múlva az egyre sűrűsbödő pénzeső elérte a földszintet, és a közönség kapkodni kezdte.
Száz meg száz kéz emelkedett a magasba, a nézők a színpadi fény felé tartották a bankókat, keresztülnéztek rajtuk, és meglátták a valódi, hiteles vízjegyet. A cédulák szaga sem hagyott semmi kétséget: a frissen nyomott bankó semmihez sem hasonlítható, elbűvölően édes szaga volt! A színház nézőterén előbb a jókedv, később egyre fokozódó döbbenet lett úrrá. „Pénz, pénz!” - hangzott mindenfelől, álmélkodó felkiáltások váltakoztak harsogó nevetéssel. Némelyek már a zsöllyék alatt kotorásztak, négykézláb kúsztak a sorok közt. Sokan felálltak az ülésre, úgy kapdostak a szeszélyesen röpködő cédulák után.
A Hold, a női planéta ahol a divatüzletnek helye van.
A színpad padlójára perzsaszőnyeg terült, hatalmas tükrök jelentek meg, kétoldalt zöldes fénycsövekkel megvilágítva; a tükrök közt üvegszekrények, s a vitrinekben az álmélkodó nézők a legkülönbözőbb színű és fazonú párizsi modelleket pillanthatták meg. Másik vitrinben száz meg száz női kalap jelent meg, tollas és tollatlan, szalagos és szalagtalan, ismét másik üvegszekrényben a női cipők légiói, fekete, fehér, sárga, bőrből, atlaszból, antilopból valók, pántos, ékköves - mindenféle fajta. A cipők közt parfümös üvegecskék, bőr-, antilop- meg selyemretikülök kínálkoztak, meg vésett, hosszúkás, aranyozott tokocskák, amilyenekben a szájrúzst árulják… Fagót vigyorogva elmagyarázta, hogy a cég teljesen ingyen cseréli át a régi női ruhát, cipőt a vadonatúj párizsi modellekre, párizsi topánkákra. Ugyanez vonatkozik a retikülökre, piperecikkekre is.
Pénzeső és ajándék luxus ruhák, mely őrületet okoz a nézők körében. De ezt az örömmámort egy apró esemény azért megzavarja – például egy színpadi lefejezés. De itt nem a lefejezés a lényeg, hanem az azt követő mozzanat.
És ekkor lép közbe Jupiter, a „nagy adakozó”, az ingyen kegyelem osztó, aki még az ördögre is képes hatni:
- Szeretik a pénzt, de hát ez mindig is így volt... Az emberiség szereti a pénzt, akármiből van is: bőrből, papírból, bronzból vagy aranyból... Könnyelműek persze, de olykor az irgalom is megszólal a szívük¬ben, egyszóval: emberek, nagyjából csak olyanok, mint azelőtt, meg a lakáskérdés is elrontotta őket... eh mit, tegye vissza a fejét! - rendelkezett végül erélyesen.
TIZENHARMADIK FEJEZET
A hős megjelenik
IKREK
Az ismeretlen tehát ujjával megfenyegette Ivant, és ezt suttogta: - Csss...
Α Tizenegyedik fejezet ugyanazzal a mondattal végződött, mint amivel e fejezet indul. Míg a MESTER az IKREK, addig MARGARITA majd a NYILAS jegyben jelenik meg pár fejezettel később a regény napút folyamában. Mester és Margarita, IKREK s NYILAS jegyek, az élettengely két pólusa, ami majd az Epilógusban is fontos szerepet kap.
Bár Margarita egy későbbi fejezetben jelenik csak meg, mégis mi már e fejezetben is hallunk róla a Mester mondatain keresztül.
A szerelem úgy termett ott közöttünk, mint ahogy a gyilkos pattan elő a föld alól a szűk sikátorban, és megsebzett mindkettőnket. Villám, finn tőr csaphat le így az emberre!
Nem véletlenül, hisz az Ikrekben a Vénusz erőben van, mégha rejtve is csak és ezért kell titokban érvényesülnie. És természetesen ott a kapu is, az IKREK csillagkép, a kapu alakjával.
Kattan a kiskapu, megdobban a szívem, és képzelje, az arcom szintjén, az ablak előtt, sáros csizma jelenik meg: a köszörűs. Ki a csudának kell köszörűs a mi házunkban? Mit köszörülne, miféle kést? Érdekes: mielőtt vele találkoztam, alig járt valaki a kis udvarunkba, most meg úgy tetszett, az egész város oda igyekszik.
Ő csak egyszer egy nap lépett be a kiskapun, de az ezzel kapcsolatos szívdobogást, nem túlzok, ha azt mondom, tízszer éltem át. Aztán amikor eljött az idő, a mutató tizenkettőre állt, a szívem már szünet nélkül hevesen dobogott, mindaddig, amíg a fémcsatos, fekete antiloppántos cipellők kopogás nélkül, csaknem egészen nesztelenül az ablakom elé nem értek… Kapcsolatunkról senki sem tudott, erre meg mernék esküdni, noha nem szoktam esküdözni. Sem a férje, sem ismerősei nem sejtettek semmit.
A misztikus asztrológiában egy misztikus szál köti össze az Ikrek jegyet a Szűz jeggyel. És, mintha ez tapasztalnánk itt is. Margarita, a Szűz mérhetetlen gyűlölete azzal a Szűz személyiségű szerkesztővel és cikk írókkal szemben kik a Mestert tönkretették. A cikkek íróiról van szó, kik nem a valóságat fogalmazzák meg, hanem annak csak a torz hazugságát, a cíkkeket. És e két jegyben a Merkúr, a hírek hordozója meghatározó bolygó.
- Szavamra, néha már féltékeny voltam a regényemre - suttogta a holdas erkélyről betévedt látogató.
Az asszony, hegyes körmű, finom ujjait hajába mélyesztve, órákig olvasta a kéziratot, és amikor elolvasta, akkor varrta ezt a sapkát. Néha a könyvespolc előtt állt vagy guggolt, és törölgette a sok-sok könyv porlepte gerincét. Hírt, dicsőséget jósolt barátjának, bátorította, akkor kezdte Mesternek szólítani. Türelmetlenül várta a regény megígért utolsó szavait Judea ötödik helytartójáról, fennhangon, dallamosan ismételgetett egyes mondatokat, amelyek kiváltképp tetszettek neki, és váltig állította, hogy ebben a regényben az ő élete van megírva.
Augusztusban elkészült a kézirat, és egy ismeretlen gépírónőhöz került, aki öt példányban lemásolta. És akkor elérkezett az óra, midőn el kellett hagyni a titkos menedéket, és ki kellett lépni az életbe.
- Kezemben a kézirattal kiléptem az életbe, és életem ezzel véget ért - suttogta a Mester…
Augusztusban, melynek harmadik harmada már a Szűz jegyhez tartozik és ami a Nyilas karakterű Mesternek (és jegynek) épp a legveszélyesebb időszak.
- Akkor kerültem bele az irodalom világába, de még ma is, amikor mindennek vége, s életem összeomlott, iszonyattal gondolok rá vissza - súgta a Mester ünnepélyesen, kezét égnek emelve. - Megijesztett engem az az ember, rettenetesen rám ijesztett!
- Ki? - rebegte Ivan alig hallhatóan, mert nem merte félbeszakítani a Mester zaklatott beszámolóját.
- Ki? Hát a szerkesztő! Hisz mondom, hogy a szerkesztő! … Végül már nem álltam tovább, és kereken megkérdeztem, hajlandó-e közölni regényemet vagy sem. A szerkesztő hebegett-habogott, végül azt felelte, hogy efelől ő egymaga nem dönthet, művemmel meg kell ismerkednie a szerkesztőbizottság többi tagjának is… Megkért, nézzek fel hozzájuk két hét múlva. Két hét múlva odamentem, és egy nő fogadott, akinek a két szeme befelé, az orrára kancsalított a sok hazudozástól.
De a Mester elbeszélésében azonban tovább halad az idő.
Ez alkonyatkor történt, egy októberi napon. Szerelmem elment. Én lefeküdtem a díványra, és elaludtam; nem gyújtottam lámpát. Arra ébredtem, hogy a szörny ott van a szobámban. Remegő kézzel tapogatóztam a sötétben, alig bírtam meggyújtani a lámpát... visszamentem a kályhámhoz. Kinyitottam az ajtaját, hogy a hőség az arcomba lehelt, kezemet égette, és ezt suttogtam: - Érezd meg, hogy beteg vagyok... Gyere, gyere, gyere!
De nem jött senki. A kályhában lobogott a tűz, az ablakot verte az eső. És akkor megtörtént a végső. Elővettem a fiókból regényem kéziratát, a fogalmazványt és valamennyi másolatot, és égetni kezdtem. Ez borzasztóan fáradságos munka, mert a teleírt kéziratpapír nehezen ég. A körmöm is beletört, úgy szaggattam széjjel a füzeteket, beraktam a fahasábok közé, és a kaparóvassal piszkáltam, hogy lángra lobbanjon. A hamu időnként erősebbnek bizonyult nálam, fojtogatta a tüzet, de megküzdöttem vele, és regényem bármily szívósan is ellenállt, végül is megsemmisült. Ismerős szavak tűntek szemem elé, a lapok feltartóztathatatlanul sárgultak ugyan alulról felfelé haladva, de azért itt-ott mégis előbukkantak rajtuk a szavak. Csak akkor tűntek el, amikor a lapok már egészen megszenesedtek, és én a piszkavassal dühömben szétvertem a zsarátnokot.
Ekkor halk kaparászást hallottam az ablakon. Szívem nagyot dobbant. Bedobáltam a tűzbe az utolsó füzetet is, és szaladtam ajtót nyitni. Az alagsorból téglából rakott lépcsőfokok vezettek fel az ajtóhoz. Botladozva szaladtam fel a lépcsőn, és halkan kiszóltam: - Ki az?
És egy hang, az ő hangja válaszolt: - Én vagyok...
Azt sem tudtam, hogy boldogultam a kulccsal, a biztosítólánccal. Mihelyt beengedtem, karomba omlott, és hozzám simult vizes orcájával, zilált, ázott hajával. Egész testében reszketett. Csak ennyit bírtam kinyögni:
- Te... te?... - Hangom elfúlt, lesiettünk a lépcsőn.
Az előszobában ledobta vizes kabátját, és beléptünk az első szobába. Szerelmem halkan felsikoltott, s puszta kezével gyorsan kirántotta a kályhából azt, ami még megmaradt a kéziratomból, a legalul fekvő papirosköteget. A szoba megtelt füsttel. Gyorsan eltapostam a tüzet, szerelmem pedig a díványra rogyott, és görcsös, fuldokló zokogásban tört ki.
Amikor kissé elcsöndesedett, megszólaltam:
- Gyűlöltem ezt a regényt. És félek. Beteg vagyok. Rémeket látok.
- Igen, igen, beteg vagy - mondta szegényke, és felállt. - Miért tetted ezt, jaj, miért? De én meggyógyítlak, megmentlek. Hogy tehettél ilyet?
Láttam füsttől és könnytől bedagadt szemét, éreztem, hogy hideg keze a homlokomat simogatja.
- Meggyógyítlak, meggyógyítlak - mormolta, vállamra borulva. - Majd emlékezetből újra megírod... Jaj, miért nem tartottam magamnál egy példányt?!
Fogát csikorgatta dühében, még valamit mormolt, amit nem értettem. Aztán keményen össze-szorította ajkát, és nekiállt összeszedni, kisimítani a megpörkölő¬dött lapokat. Egy fejezet volt a regény közepéből, már nem emlékszem rá, hogy melyik. Szerelmem szép rendesen egymásra rakosgatta a lapokat, aztán papirosba csomagolta, átkötötte madzaggal. Minden mozdulata arra vallott, hogy tele van tetterővel, és úrrá lett felindulásán. Bort kért, ivott, s utána már nyugodtabban szólalt meg:
- Lám, így fizetünk a hazugságainkért! Nem akarok többé hazugságban élni.
Október, a MÉRLEG, mérlegelés s a döntés hava – a maga kemény ítéleteivel.
- Negyedórával azután, hogy szerelmesem elment, kopogtattak ablakomon...
Nos tehát, január derekán ugyanebben a kabátban, amelyen már gombok sem voltak, dideregve megálltam kicsiny udvaromban. Az orgonabokrokat hó takarta, magam előtt, szinte a földbe süppedve, megláttam gyengén megvilágított, elfüggönyözött ablakaimat. Odaosontam az elsőhöz, és hallgatóztam: szobámban gramofon szólt… A januári fagy, a robogó villamosok... Tudtam, hogy ez a klinika megnyílt, s gyalogszerrel elindultam ide a városon át. Őrültség! Ahogy kiértem a házak közül, valószínűleg megfagytam volna; a véletlen mentett meg. Egy teherautó defektet kapott vagy négy kilométernyire a város határán kívül, odamentem a sofőrhöz, és képzelje: megesett rajtam a szíve. A kocsi idejött, elhozott. Megúsztam azzal, hogy a bal lábamon megfagytak a lábujjaim. De ezt is kigyó-gyították. Negyedik hónapja vagyok itt.
Az időugrást alig veszünk észre. A Mester elbeszélése októberről hirtelen januárra vált. Hogy ki és miért kopogott az ablakán nem derül ki. A januári fagyban keveredik haza, a már más által lakott hajdani lakásának ablakához – lenge ruházatban. Honnan keveredett oda, és miért nincs meleg ruha rajta? Ezek a nyitva hagyott kérdések. Végül januárban, a BAK havában a zárt intézet befogadta őt is, ahogy a Hontalan költőt a hatodik (szintén Bak jegyhez köthető) fejezetben. És ekkor a történet májushoz érkezik, a Bika havához, ahonnan indult is kezdetben.
Ez a 13. fejezet érdekessége, hogy a korábbi fejezet záró mondatával indit, valamint, hogy a záró mondat viszont arra a BIKA jegyre utal, mely önálló jegyként mintha meg sem jelenne a fejezetek között.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
Hála a kakasnak!
KOS
A tizenkettedik fejezet fekete mágiája hirtelen véget ért…
Az utcai lámpások éles fényében, közvetlenül az ablak alatt, egy szál lila ingbe-bugyiba öltözött hölgyet pillantott meg a járdán. Fején - igaz - divatos kis kalap ékeskedett, kezében napernyő. A hölgy a teljes fejvesztettség állapotában hol legu ggolt, hol menekülni próbált, de a sokaság körülállta, és ama bizonyos röhögést hallatta, amelytől a gazdasági igazgatónak a háta borsózott.
A címben szereplő kakas (mely a HALAK jegy holdháza) csak a fejezet végén szólal meg, ezzel megnyitva az utat a HALAK jegy felé.
Érezte: ütött a végórája.
Az ablak kitárult, de éjszakai hűvösség és hársillat helyett sírbolt- és pinceszag nyomult be. A hullalány az ablakpárkányra lépett. Rimszkij világosan látta mellén a hullafoltokat.
És ekkor váratlan, vidám kurjantás szelte át a levegőt. Lenn a kertben, a céllövölde mögötti alacsony épületben megszólalt a kakas - ott tartották ugyanis a műsorban szereplő idomított állatokat. És a nagytorkú kakas harsányan hirdette, hogy kelet felől közeledik a hajnal.
A leányzó arcát éktelen düh torzította el, Varenuha az ajtónál felvisított, és a levegőből a padlóra rogyott.
A kakas másodszor is megszólalt, a leány a fogát csattogtatta, vörös haja égnek meredt. A harmadik kakasszóra megfordult, és elrepült. És nyomában, felugorva és vízszintesen elnyúlva a levegőben, repülő amorettre emlékeztető mozdulattal, Varenuha is lassan kiszállt az ablakon, az íróasztal felett elrepülve.
De miért a KOS jegyhez rendelhető ez a fejezet? Mert a KOS jegyben az igazság napja erőben van, és a fekete mágia hamisságára ebben a fejezetben derül fény.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Nyikanor Ivanovics
HALAK
- Isten szeme mindent lát - válaszolta Nyikanor Ivanovics. - És én is hamarosan az ő ítélőszéke elé kerülök. Soha életemben nem volt a kezemben valuta, azt se tudom, mi fán terem. Isten megbüntet a vétkemért - folytatta megrendülve, ingét hol ki-, hol begombolta, és közben minduntalan keresztet vetett.
Halak jegyben Jupiter otthon, Vénusz erőben van. Ennek megfelelő a lakóbizottsági elnők viselkedése is. Halak – halál, és ő már készül a halálra azok után, amit átélt.
Minden csepp vér kiszaladt Nyikanor Ivanovics arcából. Reszketve hányta a keresztet a levegőbe, az ajtóhoz szaladt, majd vissza, hangosan imádkozott, s végül zagyvaságokat hadart összevissza.
Ekkor belátták, hogy Nyikanor Ivanovics jelenlegi állapotában semmiféle párbeszédre nem alkalmas. Kivezették, s elhelyezték egy külön szobában, ahol kissé elcsöndesedett, s már csak hüppögve imádkozott…
Estére Nyikanor Ivanovicsot beszállították Sztravinszkij klinikájára, ahol is annyira nyug¬talanul viselkedett, hogy kénytelenek voltak beadni neki egy Sztra¬vinszkij előírta injekciót. Csak éjféltájban aludt el a 119-es szobában, időnként halk, fájdalmas nyögést hallatva.
De álma hovatovább egyre nyugodtabbá vált.
Miért ennyire fontos ennyire számunkra a hajdani lakóbizottsági elnök álma, hisz szinte a fejezet háromnegyed részét ez az álom tölti ki? Mert ezen az álmon kereszül nyilvánul meg a vízöntői áthullámzás a Halak jegyre!
TIZENHATODIK FEJEZET
A kivégzés
Jézus – Pilátus történet folytatása, mely nem tartozik közvetlenül a moszkvai történet napút logikájához. Ennek részletezésére később kerül sor a másik három Pilátus fejezettel és az Epilógussal együtt.
TIZENHETEDIK FEJEZET
Nyugtalan nap
VIZÖNTŐ / Bak
A színház előtt ugyanis, az épület fala mentén, sok ezer főnyi tömeg állt kettes sorokba rendeződve, olyan hosszúságban, hogy a sor vége a Kudrinszkaja térig ért. A sor élén mintegy két tucat Moszkva-szerte közismert jegyüzér várakozott a pénztárnyitásra.
A vízöntői tömeg már az első bekezdésben szerepet kap, ahogy a Vízöntő paradoxon is ásványvízes üveg címkéjében.
Harmadszor tesznek ma lóvá. És a többiekkel is ugyanez történik: egy piszkos fráter tízessel fizet, én visszaadok neki négy ötvenet, azzal elmegy a disznó. Öt perc múlva megnézem: hát a tízes helyett egy ásványvizes üveg címkéje van a pénztárcámban!
E fejezet hemzseg a hozzá tartozó zodiákus jegy megídézésétől. A testtetlen dolgozó öltöny a vízöntői testetlen formákat idézi meg, mégha nem is angyalként. Aztán ott van a kétségbeesett sírás, valamint a kényszer éneklés vízöntői hullámzásra utaló szövege:
A hatalmas íróasztalnál, a nehéz tintatartó mögött üres férfiöltöny ült, és tintátlan, száraz tollal írt az előtte fekvő papírlapra. Az öltönyhöz nyakkendő is járult, a kabát zsebéből töltőtoll vége állt ki, de a gallér fölött nem volt se nyak, se fej, a mandzsettából nem bukkant elő csukló vagy kéz. Az öltöny elmerült munkájában, és tudomást sem vett a körülötte tomboló zűrzavarról…
- Ne tessék bőgni a dolgozószobámban! - rivallt rá most már ingerülten a csíkos öltöny, és kabátujjával újabb papírhalmazt húzott maga elé, láthatóan azzal a céllal, hogy azt is teleírja határozatokkal.
Ó, mily csodás-szép tengerünk, a Bajkál...
Mint himbálják hullámai a sajkát...
Hej barguzin-szél, kavard a vizet...
Utunk messze immár nem vezet!
Valóban nem vezet messze az utunk, hisz a vízöntő paradoxon magában hordja a végítéletet, a lelkek nagy szüretét/aratását.
De a vízöntő paradoxon értelmében nincs önálló Vízöntő paradoxon, így a Halak jegyből a Bak jegybe érkezik az idő. Gyenge vízöntő paradox hatás esetén az önálló Vízöntő jegy, az időanomália erős érvényesülése esetén viszont a Bak jegynek kell érvényesülni e fejezetben. És a Bak jegyre érvényes zártság szintén jelen van a fejezet végső témájában, a szak-KÖRök említésében.
Kisült, hogy a városi albizottság vezetőjének - aki a kisasszony szerint „végromlásba döntötte a könnyű műfajú szórakozást” - az a rögeszméje, hogy mindenféle szakköröket szervezzen.
- Ezzel akarja magát behízelegni a fölöttesei kegyébe! - fakadt ki a leányzó.
Egy szó, mint száz, egy év leforgása alatt sikerült megszerveznie a sakk-kört, a pingpongkört, a lovaglókört meg egy speciális szakkört Lermontov tanulmányozására. Nyárra már fenyegetően közeledett egy folyami evezős-szakkör meg egy alpinistakör megalakulása. És erre ma, ebédszünetben, bejön a vezető...
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
Peches látogatók
BAK / Nyilas
E fejezet fő témája a fejvesztett Berlioz zárt életterének, a lakásának sorsa, melyre nemcsak az ördög Woland és kísérete tart igényt.
És ennek ellenére sietett fel Moszkvába. Vajon miért? Buzgalmá¬nak egyetlen oka volt: a lakás! Mert egy moszkvai lakás, az komoly dolog. Miért, miért nem, de Makszimilian Andrejevics nem szeretett Kijev¬ben élni, s az utóbbi időben annyira kínozta a vágy, hogy Moszkvába költözzék, hogy már aludni sem hagyta.
A BAK jegyhez tartozik a városba, zárt térbe húzódás is. És az életünk legfontosabb zárt tere, a lakás ezért kap ekkora szerepet-e fejezetben.
- Azonnal utazz haza Kijevbe - folytatta Azazello -, lapulj meg, mint dinnye a fűben... és többé ne álmodozzál semmiféle moszkvai lakásról, megértetted?
Ki ez az Azazello, Woland rejtélyes kísérője? Miért kellett őt is behozni a történetbe, hisz érezhetően olyan feladatokat lát el, melyeket a már megismert kísérők (a fekete macska vagy éppen Korovjov) könnyen végrehajthatnának? De e rejtélyes Azazellonak a BAK jegyben nagyon is szerepe van. Azazello a mindegyikünk által jól ismert és rendszeresen megnevezett bűnBAK.
Nyelvészetileg e furcsa név a héber "azazel" kifejezésre vezethető vissza, melynek a szótőve, az azel (eltávolít). Ennek szóösszetétele a la-azazel, azaz teljesen eltávolít [3]. Mózes 3. Könyvének, a Léviták szolgálatáról 16:8 - 16:10-ban ez olvasható:
„És vessen sorsot Áron a két fiatal bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért
És áldozza meg Áron azt a bakot, a melyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul.
Azt a bakot pedig, a melyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába.”
Új megszólítást kap Woland a személyzetétől. Lovag, melyben a LÓ egy szótaga egy napút elemzésnél fontos lehet, főleg ott, ahol a Nyilas jegynek is meg kell mutatni magát.
- Megkérdezem - mondta a szobalány, szemlátomást tétovázva; aztán benyitott a megboldogult Berlioz dolgozószobájába, és a következő bejelentést tette: - Lovag úr, kérem, itt van valaki, aki azt állítja, hogy Messire-rel személyesen kell beszélnie.
A könyv korábbi részében a lovag megszólítás csak Pilátusnak járt ki eddig, vagy éppen Puskin Fukar lovag költeménye révén került szóba.
Mivel a Vízöntő precessziós menetrendben nemcsak a Halak jegyre hullámzik rá, hanem a Bak jegyre is, így az ásványvizes címkéknek itt is fontos szimbolikai szerep jut.
Aznap délután nem jöttek sokan a professzor rendelésére, és az est leszálltával az utolsó beteg is elment. A professzor fél karjával kibújt fehér köpenyéből, odanézett, ahová a büfés letette a tízeseit, és meglátta, hogy ott nincs semmiféle bankjegy, csak három ásványvizes üveg címkéje.
- Ördög tudja, mit jelentsen ez! - dohogott Kuzmin, fehér köpenye szegélyét végighúzva a földön, és a címkéket tapogatva. - Úgy látszik, ez az alak nemcsak szkizofrén, hanem ráadásul még csirkefogó is! Csak tudnám, mit akarhatott tőlem!...
Ellenben mikor a professzor végre lerántotta magáról fehér köpenyét, és visszatért rendelőjébe, lába gyökeret vert a parkettába, tekintete merően íróasztalának arra a részére szegeződött, ahol az imént még az ásványvizes címkék feküdtek. A címkék helyén most szomorú pofájú, árva fekete kiscica üldögélt, és bánatosan miákolt a tányérkában előtte lévő tejre.
Esetleg a tej utalás lenne a tejútra is, ahogy kiscica meg a Szűz haláltengelyre? Talán…
MÁSODIK KÖNYV
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Margarita
NYILAS / Skorpió
Utánam, olvasó! Ki állította, hogy nincs a földön igaz, hűséges, örök szerelem? Megérdemli, hogy kitépjék a hazug nyelvét!
Utánam, olvasó, csak énutánam, majd én mutatok neked ilyen szerelmet!
Újabb könyv, újabb fejezet, mely indító mondata a SZER-ELEMre, az ötödik elemre utal. Arra az ötödik elemre, arra a szervező-elemre, mely nélkül a hagyományos négy elem semmit sem ért. A SZER-elem, mely a Nyilas-Ikrek tengelyt köti össze és ami a csillagos égen Tejútként jelenik meg.
Mit tudhatunk meg Margaritáról, kinek neve görögül a GYÖNGY-re utal?
Mindenekelőtt tárjuk fel a titkot, amelyet a Mester nem akart elárulni Ivanuskának. Szerelmesét Margarita Nyikolajevnának hívták… Híven írta le szerelmét, Margarita éppoly szép volt, mint amilyen okos… A gyermektelen harmincéves asszony egy nagynevű, híres szakember felesége volt…
Ilyen gyötrődések közepette töltötte Margarita a telet, míg beköszöntött a tavasz. Azon a pénteken, amikor a feketemágus megjelenése olyan pokoli zűrzavart támasztott Moszkvában … - azon a napon Margarita déltájban ébredt föl hálószobájában, amelynek erkélykiugrója a palotácska tornyát alkotta. Felébredéskor nem sírta el magát, mint oly gyakran, mert azzal az előérzettel ébredt, hogy aznap végre történik valami. Mikor ez a sejtelem feltámadt benne, azonnal melengetni, táplálni kezdte lelkében, nehogy elszálljon…
Álma valóban rendkívüli volt. Tudni való, hogy azon az egész gyötrelmes télen egyetlenegyszer sem álmodott a Mesterről. Éjszakára elhagyta Margaritát; emléke csak nappal kínozta. Aznap éjjel pedig álmában is megjelent…
„Ez az álom csak kettőt jelenthet - okoskodott Margarita Nyikolajevna. - Ha már halott, és magához hív, ez azt jelenti, hogy eljött értem, és nemsokára én is meghalok. Ez nagyon jó, mert kínlódásomnak vége szakad. Vagy él, és akkor az álom csak azt jelentheti, hogy életjelt akar adni. Azt akarja tudtomra adni, hogy még látjuk egymást az életben... Igen, igen, hamarosan viszontlátjuk egymást!”
Margarita izgatottan felöltözött, és igyekezett elhitetni magával, hogy igazából minden a lehető legszerencsésebben alakul, s az ilyen pillanatokat meg kell ragadni…
Az előző éjjeli álmát követően a REMÉNY éledt fel Margaritában, az Aranykor utáni remény.
Három nap szabadság, ahol a hármas a Nyilas jegy számértéke, és ahol a szabadság kifejezés szintén ugyanezen jegyhez társítható. Hasonló logika alapján a sötét, ablaktalan kamra, akár a börtön viszont a Bak jegyhez kapcsolódhat, ahonnan a tárgyi emlékek fizikailag is kiszabadulnak.
Ezekkel a kincsekkel megrakodva visszament hálószobájába, kitette a hármas tükörre a fényképet, és egy óra hosszat lapozgatott a félig megégett füzetben, olvasgatni próbálta a lángok meghagyta töredékeket: „...A Földközi-tenger felől érkező sötétség eltakarta a helytartó szeme elől a gyűlölt várost. Eltűntek a templomot a félelmetes Antonius-bástyával összekötő függőhidak, s az égből leereszkedő feketeség elöntötte a hippodrom szárnyas isteneit, a lőréses falú palotát, a piacot, a karavánszerájt, az utcákat, a tavakat... Elveszett Jerusalaim, a hatalmas város, mintha sosem létezett volna...”
Margarita szerette volna tovább olvasni, de tovább nem volt más, csak a papiros megszenesedett, kirojtozódott széle.
Könnyeit törölgetve félretette a füzetet, a tükörasztalkára könyökölt, és sokáig ült így, a tükörben visszaverődve s a fénykép szemlélésébe mélyedve. Könnyei lassan felszáradtak, gondosan összerakosgatta kincseit, s egy perccel később már újra el voltak temetve a selyemrongyok közé. A sötét kamrában csengve kattant a zár…
De ekkor ismét végighullámzott rajta a reggeli várakozás izgalma. „Igen, ma történik valami!” Az izgalom hulláma másodszor is megcsapta, és akkor ráébredt, hogy ez - hanghullám. A város morajlásán keresztül egyre világosabban hallotta: dobpergés és kissé hamis kürtök szava közeledik feléje.
Mivel párhuzamos jegyhatásnak kell érvényesülni, ezért a Nyilas mellett a Skorpió jegynek is meg kell mutatni magát. Annak a Skorpió jegynek, ahol a Mars van otthon és a rideg, igazságosztó Szaturnusz rejtett erőben. Harag és gyűlölet, harciasságnak kell megjellenie…
- Akkor hát irodalmárok követik a koporsót? - kérdezte Margarita.
- Természetesen, írók, irodalmárok!...
- Mondja - kérdezte Margarita elfúló hangon -, nincs közöttük Latunszkij, a kritikus?
- Már hogyne volna! - felelte a vörös. - Ott van, ni, a negyedik sor legszélén.
- Az a szőke? - kérdezte Margarita hunyorogva...
Többet nem kérdezett Margarita, csak merően nézte Latunszkijt.
- Úgy látom, gyűlöli azt a Latunszkijt! - jegyezte meg a vörös mosolyogva.
- Akad még, akit gyűlölök - vetette oda Margarita. - De erről nem érdemes beszélni.
HUSZADIK FEJEZET
Az Azazello-krém
SKORPIÓ / Mérleg
Margarita szíve olyan hevesen dobogott, hogy nem is bírta mindjárt megfogni az aranydobozt. Mikor egy kissé legyűrte izgalmát, kinyitotta a szelencét, és sárgás, zsíros krémet látott meg benne, amely - úgy rémlett - mocsárszagot árasztott. Ujja hegyével a tenyerébe kent belőle egy csöppet, amitől a mocsári növényzet meg korhadó avar illatára emlékeztető szag még jobban megerősödött;… Felugrott, és a levegőben lebegett, alacsonyan a szőnyeg fölött, azután lassan lehúzta valami, és újra leereszkedett.
- Ez aztán a krém! Éljen a krém! - ujjongott, s a fotelba vetette magát.
A mocsárszagú csodakrém, melytől repülni lehet. A mocsár szag lehúz a mélybe, míg a varázs hatása felemel az égbe… Kettős hatás, ahogy a Skorpió jegy kettős karakterében is a kígyó-sas kettős hatása - ami szintén egyrészről lehúz a mélybe, másrészről felemel az égbe!
- Itt az idő. Repüljön fel - mondta Azazello, és hangja elárulta, hogy tetszik neki Margarita őszinte, leplezetlen öröme. - Ha elszáll a kapu fölött, mondja azt, hogy „láthatatlan vagyok”. Röpdössön egy ideig a város felett, hogy megszokja, aztán tartson délnek, ki a városból egyenest a folyó mentén. Már várják.
Margarita visszatette a hallgatót, és ekkor a szomszéd szobában valami koppant, mintha mankó bicegne, s nekiverődött az ajtónak. Margarita kitárta az ajtót, és a seprű táncolt be rajta, szőrével fölfelé; nyele végével pergő ritmust vert ki a padlón, aztán nekifeküdt az ablaknak, mintha menten ki akarna szállni rajta. Margarita felvisított elragadtatásában, és felpattant a seprűnyélre.
A Mérleg jegy bárka kapcsolat közismert. De mennyire tekintehető e boszorkányos égi jármű, a seprűnyél szintén bárkának? Mindenesetre az egyensúlyozás, a testsúly helyes mérlegelése, elosztása e nyélen vélhetően nagyon is fontos.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
A repülés
MÉRLEG / Szűz
Mérleg, ítélkezés – immár Margarita részéről:
- Latunszkij, nyolcvannégy... Latunszkij, nyolcvannégy... hármas... Itt balra a nyolcvankettes, jobb kéz felől a nyolcvanhármas - még egy emelettel feljebb - itt a nyolcvannégyes! Itt a névtábla is: O. Latunszkij.
Margarita leugrott a seprűről, forró talpának jólesett a lépcsőház hűvös kőpadlójának érintése. Becsengetett - egyszer, kétszer. Senki sem nyitott ajtót. Még erősebben nyomta meg a gombot, s hallotta is, amint odabenn hangos csengetés riasztja fel Latunszkij lakásának csendjét. Bizony, a hetedik emeleti nyolcvannégyes számú lakás bérlője a sírig hálás lehetett a megboldogult Berlioznak, a TÖMEGÍR elnökének, amiért a villamos kerekei alá került, és a gyászülést épp aznap estére tűzték ki. Igen, Latunszkij kritikus szerencsés csillagzat alatt született, jó sorsa megóvta őt attól, hogy találkozzék Margaritával, aki boszorkánnyá változott azon a pénteken!
… Azt mondják, Latunszkij, a félelmetes kritikus, a mai napig is elsápad, ha eszébe jut az a szörnyű este, és mind a mai napig csak hálába fúló hangon emlegeti Berlioz nevét. Nélküle - ki tudja, minő sötét, gyalázatos bűntény történt volna azon az estén: amikor Margarita visszajött a konyhából, nehéz kalapács volt a kezében.
Már alig-alig fékezte magát, keze remegett a türelmetlenségtől. Gondosan célzott, és kalapáccsal lesújtott a zongora billentyűire. Az egész lakást betöltötte az első panaszos sirám. A Becker gyártmányú, ártatlan, kereszthúros hangszer kétségbeesetten jajveszékelt, billentyűzete szétroncsolódott, az elefántcsont lemezkék szanaszét repültek. A szerencsétlen hangszer hörgött, bongott, üvöltött. Fényes fekete födele revolverlövést megszégyenítő dörrenéssel repedt meg a kalapácsütések alatt. Margarita zihálva, lihegve tépte-szaggatta a húrokat a kalapáccsal. Végül kimerülten rogyott egy karosszékbe, hogy kifújja magát…
A konyhából már patak ömlött ki a folyosóra. Margarita csupasz lábával a vízben tocsogva, vödörszám hordta a vizet a konyháról a dolgozószobába, s gondosan betöltögette az íróasztalfiókokba. Aztán kalapáccsal szétzúzta a dolgozószobai szekrény ajtaját, és berontott a hálóba. A dolgozószobában zsákmányolt tele tintatartót beleöntötte a gondosan megvetett dupla ágyba. Betörte a tükrös szekrényt, kirántotta belőle a kritikus legjobb öltönyét, és a fürdőkádba dobta.
A pusztítás gyönyörűsége majd lángra lobbantotta lelkét, mégis egész idő alatt úgy érezte, az eredmény siralmasan csekély…
A seprűnyélen boszorkánnyá változott Margarita ugyanakkor joggal megídézi a népmesék SZŰZ karakterét is, amire ezzel a rombolási vágyával még inkább csak ráerősít. De ez nem tart sokáig, a Szűz jóságos karaktere felülkerekedik a bosszúvágyán.
- Mama, mama! - sipította a fiúcska, és aztán megállapította: - Törik az ablakokat!... - Mama, én félek.
Margarita félrehajtotta a függönyt, és belibbent a szobába.
- Félek! - szepegett a kisfiú, és összerezzent. - Ne félj, ne félj, kicsikém - suttogta Margarita, s igyekezett lehetőleg meglágyítani szélben, repülésben berekedt boszorkányhangját. - Rossz gyerekek verték be az ablakot...
- Hát te hol vagy, néni?
- Én nem vagyok - felelte Margarita. - Csak álmodol engem.
- Mindjárt gondoltam - mondta a gyerek.
- No feküdj le szépen - rendelkezett Margarita -, tedd a kezedet a fejecskéd alá, és akkor majd tovább álmodhatsz rólam.
… - Elmondok neked egy mesét - suttogta Margarita, és forró tenyerét a fiúcska tüskehajára tette. - Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy néni... Nem volt neki se gyereke, se boldogsága, se semmije. És akkor sokáig sírt, aztán pedig megkeményedett a szíve... - Elhallgatott, visszahúzta a kezét: a gyermek elaludt.
A (SZŰZ) boszorkányok tiszteletadását a repülő ártány (fiatalon kiherélt disznó (BIKA)) és a (BAK) kecskelábú alakok zavarják csak némileg meg. Szűz, Bika, Bak… a földi jegyek hármasa.
A folytatás itt olvasható: www.naput.hupont.hu/111
HOZZÁSZÓLÁSOK:
Csordas Zoltan Igazából a döntő számomra az, hogy rájöttem, a női megváltástörténet... Nos, Annuskában Szent Annát, kettéválás utáni nőalakot keresem... Igazából arra hívnám föl a figyelmét, hogy a bál után Margarita kéri, hogy Frida (fausti Graethchen) büntetése elengedődjék... S erre a jupiteri viselkedésű főalak mit válaszol? A sötét oldal hatalma nagy. Sőt sokkal több, mint a legtöbb halandó gondolná, de ez kívül esik a hatókörünkön: ÖN az, aki megbocsáthat, gyémántos Donna (!)
Domján Zsuzsi "Az író feltehetően a berliozi életmű jellegzetes fausti témái miatt kölcsönözte főhősének a zeneszerző nevét. Gondoljunk csak a Fantasztikus szimfónia tételeire, amelyekben már fellelhetőek a goethei történet zenei motívumai. A fő indok azonban a Faust elkárhozása című kompozíció lehetett, amelyben a fausti cselekmény sajátos megvilágításba kerül, (csakúgy mint a regényben) hiszen míg Goethénél az égi hatalmak feloldozást kínálnak az Ördöggel szövetségre lépett Faustnak, addig a francia zeneszerző kompozíciójának zenei anyaga nem hoz megváltást. Faust Mefisztó áldozata marad.
Berlioz Krisztus gyermekkora című alkotása is az Evangéliumok sajátos bulgakovi interpretációjának adhatott táptalajt, amely szintén a kánontól eltérő értelmezését adja a bibliai történeteknek."
Csanád Dobos Hector Berlioz egyik legismertebb kijelentése: "Isten bárgyú és kegyetlen az ő végtelen közönyében."
Jancsó Mária Kicsit utánajártam a történetének. Szerintem az apjától is kaphatott indító impulzust, édesapja ugyanis a Kijevi Teológiai Akadémia professzora volt, görögöt, ógörögöt ismerte, oktatta....olyan könyvet is írt, hogy "A modern szabadkőművesség". Nem volt fanatikusan pap, rávette a gyerekeit, hogy sokat olvassanak. (sőt még a nagyapák is ortodox papok voltak). No de abban a korban még az iskolában tanulták az asztrológiát, illetve kapcsolódó tudást, tehát volt mire építsen. .....Kaukázusi éveiben, ahol kiküldött orvosként működött, rengeteg szenvedést látott, minek a hatására lelki krízisbe esett 1920 februárjában. Ekkor fordult az irodalom felé. Az édesapa: https://de.wikipedia.org/wiki/Afanassi_Iwanowitsch_Bulgakow
Domján Zsuzsi Egy kicsit belemennék a részletekbe. Nem fogom megválaszolni, csak ami nekem feltűnt rögtön, és érdemes lehet kicsit utánanézni, gondolkodni rajta.
1. A Berlioz név. Szerintem a zeneszerzőre utal, hiszen neki voltak Jézus gyermekkorát és Fauszt elkárhozását megelevenítő zenéi.
2. Bal fogsor platina, jobb fogsor arany. Az oldalak stimmelnek a női-férfi minőségben, de miért platina? Régen az ezüstöt helyetesítették vele. Olyan, mintha hiányozna a női minősége az idegennek és helyettesítené.
3. A sétapálca és annak kutyafeje.
4. Baracklé és szűnni nem akaró csuklás. Esetleg a gyomorral lehet kapcsolatban? A rák területe. Ebbe szűr bele a tű?
5. Isten létezésének bizonyítéka, melynek száma 5. Miért?
Csanád Dobos Az Alkímisták úgy gondolták, hogy a Platina az Arany és Ezüst egybeolvastásából (amalgamáció) jön létre. – talán ennek van köze hozzá?
Zsófia Biczók Ő volt az Ördög. Sztem, ő az aki nem hazudik és megetetni sem lehet. Tehát nem kell, hogy a valóságot elkendőzze. Most ugrott be, hogy a frakk fekete, és "felvett" ruházat. A fekete kalap analógiájára lehet ez a külső környezettől kapott.
[2] Repin és a Vízöntő paradoxon- Az erdőben pihenő Tolsztoj (1891) www.naput.hupont.hu/109
[3] Wilhelm Gesenius és Brown–Driver–Briggs lexikográfusok Héber lexikonja szerint
[4] Iliász a napúton - MIKES INTERNATIONAL XV. évfolyam, 3. szám www.federatio.org/mi_per/Mikes_International_0315.pdf
[5] Odüsszeia Napút elemzés - MIKES INTERNATIONAL XV. évfolyam, 4.szám www.federatio.org/mi_per/Mikes_International_0415.pdf
[6] Winkler Zoltán: "akkor nem szeret a prof operálni se...."