Függelék 8
Etruksz-magyar nyelvrokonság?
(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából)
Az etruszk-magyar nyelvrokonság, illetve vérrokonság egy alternatív elmélet a magyar nyelvrokonságról. Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor Etrusco: Uno forma archaica di ungherese („Ősi kapocs: A magyar-etruszk nyelvrokonság”) című művéből ismert.
Az etruszk nyelvvel, illetve az etruszk-magyar nyelvrokonsággal foglalkozó további tudósok: Magyar Adorján Az ősműveltség című művében az etruszk nyelv és az ősmagyar nyelv kapcsolatait keresi. Dr. Varga Zsigmond az etruszk nyelv megismeréséhez járult hozzá. Kur Géza lelkész szintén foglalkozott az etruszk nyelvvel, elősorban sírfeliratok segítségével. Dr. Baráth Tibor felhívta a figyelmet a magyar és etruszk nyelvek közötti esetleges kapcsolatra. Nagyernyei Szabó Zoltán a magyar és az etruszk nyelv kapcsolatait kutatta. Orbán Árpád a Folio Hungarica, Déli magyar őshaza, az új délies, sokszöges, poligonális szórokonítási rendszer és diadalútja című munkájában a nyelvek összahasonlításával foglalkozott. H. Zebisch az MTA-ban tartott előadást a magyar, illetve az etruszk nyelv kapcsolatairól.
Az etruszk-magyar nyelvrokonság mellett szóló érvek közül a legnyomósabb a két nyelv nyelvtanában található azonosság, vagyis az a tény, hogy:
Az a tény, hogy a magyar nyelv 68%-ban ősetimonokat használ, a magyar nyelv ősiségét bizonyítja. Ez az O. Semino és 16 társa által 2000-ben a mai magyar lakosságon elvégzett genetikai vizsgálattal[2] és a későbbi, az MTA tudósai által mind a mai magyar és székely, valamint a honfoglaló magyarságon elvégzett DNS vizsgálattal[3] együtt rámutat arra, hogy a magyar nép első képviselői a 35-40 ezer évvel ezelőtt betelepült európai őstelepesek voltak és a Kárpát-medence első lakói. Többek szerint az etruszkok nem kis-ázsiai (a hivatalos álláspont szerint kis-ázsiai eredtűek), hanem kárpát-medencei eredetűek voltak, s így ez a genetikai bizonyítéka az etruszk-magyar rokonságnak. A régészeti bizonyítékot az elmélet hívei a tatárlakai leletben (tatárlakai tábla) látják[4]. Ez a lelet székely–magyar rovásírás négy jelét tartalmazza. Az etruszk írás és a székely–magyar rovásírás sok tekintetben hasonlít egymáshoz, különösen ami a számok írását illeti:
Az elmélet ellen szólnak a finnugor elmélet állításai, vagyis mindaz, ami a hivatalos álláspont, és amit a tankönyvek tanítanak. Egy bizonyos nyelvtani elem közötti különbséget mégis fel lehet hozni az etruszk-magyar nyelvrokonság ellen: Az etruszk nyelv nem ragozza a mellékneveket és a határozószókat, de a magyar nyelv igen.
Ezzel az igencsak szerény érvvel egy baj van: Az etruszk írásrendszer rövidítő, összevonó jellegéből adódóan elképzelhető, hogy a mellékneveket és a határozószókat is ragozták, csak nem írták ki. Hasonló jelenség figyelhető meg a székely–magyar rovásírás esetében is. Ugyanis a rovás szabályai szerint sem kell minden esetben kiírni a magánhangzókat.[5] Ha ez az etruszkok esetében is így történt, akkor elképzelhető, hogy a melléknevek és a határozószók ragjai elcsökevényesedtek, majd pedig eltűntek.