Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár

“Krónikákat, történelmet lehet hamisítani, de a Nap járását az égen nem!” Iliász a napúton? Odüsszeia, mint vízöntő-paradoxon tanulmány? Kitatált-e a Képes Kor-nika? Bronzkori szupernaptár?Nap-Hold-Vénusz:Toldi trio, MINÓSZ Kréta és MITHRÁSZ kultusz.

2017. szeptember 27.

Dobos Csanád

Caravaggio és Wiertz a napúton

Két festő, az egyik a frissen megalakult belga államból, a másik az újkorba lépett napfényes, de szétszabdalt Itáliából. Hiába választja el őket negyed évezred és több ezer kilométer, mégis ugyanazt a nyelvezetet használják, melyet Pap Gábor munkássága révén mi is lassan érthetünk már.  Használjuk ki bátran ezt a lehetőséget, mert megéri!

 

Antoine Wiertz: Harc Patroklosz testéért

Az eposz és a festmény

 

Antoine-Joseph Wiertz (Dinant1806február 22. – Brüsszel1865június 18.belga festő, szobrász és művészeti szakíró volt.

Állami elismertsége azzal is összefüggésben állt, hogy a fiatal, 1830-ban létrejött belga államnak szükséges volt a nemzeti létet kulturálisan, ideológiailag alátámasztó művészekre és alkotásaikra. Ennek a célnak jó megfeleltek Wiertz monumentális történelmi és morális ihletésű kompozíciói.

Szimbolikus és szürrealisztikus képeit a 20. század belga művészei közül is többen nagyra értékelték (Marcel Broodthaers) illetve a művészettörténészek ezekkel a modern irányzatokkal rokonítják azokat. Francine-Claire Legrands a belga szimbolizmusról írott átfogó munkájában (1971) Wiertz-et Félicien Rops-szal és Xavier Melleryvel együtt tárgyalja „A képi szimbolizmus hajnala” című fejezetben.

Wiertz művészete jelentős hatást gyakorolt Zichy Mihály alkotói munkájára.wikipedia

 

Harc Patroklosz teteme felett a görögök és trójaiak között / The Greeks and the Trojans Fighting over the Body of Patroclus

_of_the_greeks_and_trojans_for_the_corpse_of_patroclus_-_kmska_1183_eee.jpg

Patroklosz téma hosszú éveken át foglalkoztatta a festőt, melyet több alkalommal is megfestett, bár az egyes változatok több részletben eltérnek egymástól, ahogy egyre jobban kikristályosodott a napút logika.

Amire egyből érdemes felfigyelni: Átlóra szerkesztett festmény, melynek középpontja a halott Patroklosz ágyéka. 12-en küzdenek Patroklosz teteméért 7+5-ös megbontásban, melyek egyes zodiákus jelekre utalnak. A festmény a kép középpontja felett, a szemben küzdő hátába beletört dárda alakjának „Hamis tér” hatása a vízöntő-paradoxonra utal. De nézzük sorban az egyes harcosok napút karakterét:

HALAK – halál, az egyetlen földre került harcos alakjában. Egyedül az ő szeme van becsukva a 12 tetemért harcoló harcos közül.

 misztikus_zodiak_elv_kapcsolat_2.jpg

0000000_reklam_0000_honlapra_3.png

A festmény átlójának másik végében, a hatalmas kör alakú pajzs a SZŰZ csillagkép galaxisaira is utalhat.  

misztikus_zodiak_elv_kapcsolat_4.jpg

VIZÖNTŐ - Patroklosz teste, és pajzsra lépett, egyensúlyt vesztett harcos mintha összeolvadnának a fehéren világító testükkel. Ahogy e harcos kimozdul az egyensúlyi helyzetéből, úgy az idő is a vízöntő világkorszakban.

misztikus_zodiak_elv_kapcsolat_3.jpg

A vízöntői lábszár fölött, Patroklosz testébe kapaszkodó harcos testtartása az OROSZLÁN jegy formáját idézi meg.  Csak ők ketten, a Vízöntő és az Oroszlán jegy képviselői nyúlnak át a festmény másik oldalára.

De a vízöntő hatással van a BAK világkorszakra is. Ahogy ő, és az általa képviselt világkorszak is kimozdul a megszokott időmenetéből, annak hatással kell lenni a BAK jegyre is. És hatással is van. Ő is repül a vízöntővel együtt, így a térdének még fontosabb szerep jut az ábrázolásban.

A KOS jegyből szinte nem sok látszik, leginkább csak a feje a szélesre tárt szájával a vízöntői fej mellett.

A festmény első és utolsó szereplője szinte két oldalról megtartja a kompozíciót. A hatalmas pajzsú szűz karakterről már szó volt. Ki lehet a legfontosabb ellenfele, aki alkalmas a haláltengely Szűz jegyének ellensúlyozása?  Az élettengely NYILAS jegye! És valóban egyedül csak ennek a szereplőnek van íja, ő az egyedüli NYILAS! Érzékeny egyensúly a galaxis központjából érkező nyilas energiák és az azt kiszívó szűz hatás között. 

De hol van az élettengely másik fele, az IKREK? A nyilas mellett. Két kardja is van, ráadásul a mikrozodiákus helyének megfelelően a vállára veszi a halott testet, azaz teljesíti a vállalását!

Pillanatok alatt be tudtuk azonosítani 8 állatövi jegyet, de a maradék négy jegy, a Mérleg, Skorpió, Bika és Rák jegy már nem ilyen egyszerű. Szaturnusz, a sziklát a magasba feltartó alakja, valamint a mögötte lévő harci sisakot viselő Mars alakja azért jó táppont lehet a MÉRLEG és a SKORPIÓ jegy beazonosításához. A maradék Rák és a Bika karakternél a Hold erőben vagy otthon található, és talán ennek megfelelően és mindkettő arcának csak a fele látható. A néző bal oldalán szereplő, a dárdáját a nagy kavarodásban a Nyilas karjára és a sebzett hátú Ikrek háta felé irányító karakternek van a leglányosabb arcvonása a 12 élő harcos közül. Talán ő lehet a Bika, ahol a Vénusz otthon és a Hold erőben van? A másik kérdéses karakter viszont az Oroszlán karakter fejszőrzetébe kapaszkodik, ráadásul hatalmas csavart porfelleg kerekedik mögötte. Vélhetően ez a porfelleg jelzi a Rák, önmagába visszaforduló karakterét is.

A festmény „hamis teréről” már a vizsgálódás elején szó volt. De nemcsak az Ikrek hátába szúrt dárda iránya az érdekes számunkra, hanem az is, hogy kinek a keze tartja ezt, ki szúrja bele a dárdát az Ikrek hátába? Én innentől válik érdekessé a festmény! MIÉRT NINCS GAZDÁJA E KÉZNEK? MI A SZEREPE A HAMIS TERET JELKÉPEZŐ ELTÖRT DÁRDÁNAK? Ha a dárda nem törne el, akkor a Skorpió és a Bika karaktert találná el, melyek a precessziós időrendben a napéjegyenlőségi időpontok, kik a zodiákus fix kereszt egyik tengelyét alkotják. De a dárda eltört, így viszont sátortetőt formáz a halott tetem felett. De miért?

misztikus_zodiak_elv_kapcsolat.jpg

Akárhányszor rátekintek erre a festményre, mindig Jézus keresztről levétele jut az eszembe. Ezt az érzést erősíti a festmény alap térbeosztásának kereszt formája is, mely ráadásul a Patroklosz halott tetemét is keresztre feszíti! De mi a halál, mi Jézus halálának a lényege? Maga a feltámadás, az örökké tartó életének a kezdete. Halál, ami nemcsak az élet vége, hanem egy másik létsík kezdete is. Ennek ismeretében már értelmezhető a sátortetőt alkotó törött dárda szerepe is, mely akár a betlehemi istállót is megidézheti. Kezdet és vég, az alfa és az ómega. És két létsík közötti átmenetet maga az Ikrek csillagkép kapuja biztosítja számunkra, ahol az univerzális idősíkból a földi téridő síkba lehet átjárni. De a kérdés továbbra is fennáll, hogy a rejtélyes, félbetört dárdának miért kell hamis teret sugallni? A dárda vége a Szűz hatalmas pajzsa alatt, a Szűz karakter arcától indul el, de mégsem a Szűz kezéből. Aki a kezében tartja, az a nagy kavarodásban nem látszik. De akkor mégis ki lehet ő? Talán maga a Rejtély, a Teremtő, aki a vízöntő-paradoxont is a kezében tartja, ahogy a hamis terű dárdát is. Pap Gábor egy meseelemzése talán segít ennek a megértésében is. 

Lassan odatapogatózik, ahol ez a világosság volt, s hát ott egy nagydarab fa égett, s amint szénné lett, egy láthatatlan kéz megint más darab fát tett a szénre. --- "És hogy ne maradjon egy szikrányi kétségünk sem aziránt, hogy merre járunk, maga a tüzes minőség is megjelenik, leplezetlen, elemi mivoltában. Hogy ki táplálja, nem látjuk, bár a tűz fényénél már akár meg is pillanthatnánk. Többről van itt szó, mint hátborzongató „szürreális” képről! Úgy tűnik: ez a tűz a rendszeren kívülről generálódik, illetve tápláltatik. Itt érhetjük hát tetten a Nyilas-tulajdonságkört – végre-valahára a testi megnyilatkozás szintjén! Mindenesetre rendkívülinek kell tekintenünk a helyzetet, ha a szokásától eltérőleg most ennyire „kiadja magát”!

PaTRoklosz (PaTeR) Jézus megfeleltetéséről már szó volt, érdemes e kettőt most összekapcsolni. Jézus a szeretetével a legnagyobb segítség a vízöntő-paradoxon kihívására, arra a vízöntői időcsapdára, melyre épp a „hamis tér” utal az ikonoknál és a művészetben. És e hamis térrel ábrázolt időanomáliát a szeretettel lehet áthidalni, amit Jézus is vall. A vízöntő paradoxon dárdának miért kell az IKREK harcosnak a hátába beszúródnia? Mert ő a KAPU, az időkapu, melynek az Iliász napút logikájában is ugyanolyan fontos szerep jut, mint e vásznon.

mani_zod_harc_patroklosz_teste_korul.pngDe maradjunk továbbra is az Iliász eposz napút logikájánál, és ez alapján keressük meg a választ arra is, hogy mi a szerepe a 7+5-ös megosztásnak, és miért épp a Halak, Ikrek, Nyilas, Bika, Skorpió, Mérleg, Oroszlán jegyek harcolnak a Bak, Vízöntő, Kos, Rák, Szűz jegyekkel? Meglepő módon erre is a választ az Iliász napút logikája adja meg számunkra.

Homérosz Iliászának 17. énekében olvasható a Patroklosz teste körüli harc, mely az eposz napút logikájában a 29. napi BIKA-RÁK tengely időszaka.   És mit látunk festmény állatövi megoszlásán? Ugyanazt az ötelemű zodiákus rendszerre épülő napút logikát! A jobb oldali harcosok, kik piros színnel vannak jelezve az állatövi kördiagramon, egyensúlyt teremtenek a másik oldal (a körábrán sárgával jelzett) jegyekkel. Azaz minden elemi rendszer párban jelzi magát, így teremtve egyensúly és harmóniát! Egyedüli kivétel ez alól a tejúti Nyilas-Ikrek páros, amire felfűződnek az egyes –a festményen egymással küzdő és egyensúlyt teremtő- elempárok.  És ez többszörösen is meglepő. Ezek szerint Wiertz, a belgák nagy nemzeti festője nemcsak ismerte a manicheista zodiákus logikát, hanem használta is, ráadásul egy olyan eposz történetének illusztrálásához, melynek alap szerkezete egyébként is erre az 5 elemű, zodiákus logikára épül!

 

A festmény egyéb (vélhetően korábbi) változatai - 1844-ből https://en.wikipedia.org/wiki/The_Greeks_and_the_Trojans_Fighting_over_the_Body_of_Patroclus#/media/File:Greeks_and_Troyans_fighting_for_the_corpse_of_Patroklos.jpg

valamint 1836-ból: https://en.wikipedia.org/wiki/The_Greeks_and_the_Trojans_Fighting_over_the_Body_of_Patroclus#/media/File:Antoine_Wiertz_-_The_Greeks_and_the_Trojans_Fighting_over_the_Body_of_Patroclus,_1836,_BAL.jpg

 

 

Caravaggio: Szent Pál megtérése 1601

21849255_10214962616325419_538621222_n.jpg

Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz, Kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe. És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva. Felkele azonban Saulus a földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be őt Damaskusba.És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.

Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram! Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És látá Saulus látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson. Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben: És itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják. Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni. Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel. És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék; És miután evett, megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig. És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia…  Károli Biblia, Apostolok cselekedetei 9. Fejezet 1-20

Saul megtérésének története a Szentírás soraiban és a Caravaggio festményén[1]. Ami egyből látszik az átlókra szerkesztés, a Fehér ló Nyilas, valamint a nagy kerek pajzsú katona Szűz karaktere. Azaz, az élet- (Nyilas-Ikrek tejút) és a (Szűz-Halak) haláltengely Zodiákus változó keresztjének egymásnak feszülése, hisz a fehér ló mozgását pont e méretes pajzs blokkolja le annyira, hogy a ló kénytelen ki is fordulni.  De a kompozíció legfontosabb része is azonnal felismerhető, a KOS zodiákus jele alakjában, melyet a katona, a földre került Saul és a feléje nyúló barát hármasa alkot.

De nézzük kicsit részletesebben a festményt. A lováról leesett Saul szeme vonalát a katona társának dárdája „metszi” át! E szimbolikát erősíti, hogy a lováról leesése pillanatában a katona ruháitól is megválik Saul. Repülés közben egy pillanat alatt lemeztelenedik, megválik a viseletétől – a korábbi viselkedésétől! Ezt akár a megkeresztelkedésének első lépcsőfokának is lehet tekinteni. El kezd megvilágosodni épp a vaksága révén. Elindul a rejtélyes „jórafordulása”, és ehhez egy ló, fehér ló is kellett!   

A festmény akár egy mozgásdiagram, mely Saul Paulusszá válásának folyamata. A kereszténygyűlölő katonaként a földre hullott, megvakult, lemeztelenedett Saul alászállt, hogy majd pár nappal később immár Pál apostolként emelkedjen fel a magasba - miközben a KOS jelét, a KOS szarv formájának V alakzatát rajzolja ki a festményen.

 480px-the_conversion_of_saint_paul-caravaggio_c._1600-1_2.jpg

E vakságának oka az elvakult (keresztény) gyűlölete. A fizikai fegyvere, az erőszakosságának eszköze (jelen esetben a dárda), mely eddig a kezében volt, most meg a „szeme vonalát” szúrja keresztül. De e vaksága valóban a spirituális nyitottságát is eredményezi Saulnak! Vakká kell válnunk, hogy lássunk. Meg kell halnunk, hogy örökké élhessünk. De ez nem egyszerű folyamat. Hosszú napok kelletek, hogy a keresztényüldöző Saulból végül is Pál apostol legyen. És ehhez további égi és emberi segítség is szükséges volt. A KOS jelének e két szára erre is utal, az alászállásra és a felemelkedésre - ahogy a feltámadás időszakára is!

ikrek_utolso_vacsora.pngA lezuhant Saul segítségére irányuló barát kéztartása honnan lehet ismerős számunkra? Akár Leonardo Utolsó vacsora jelenetéből, ahol éppen az IKREK karakterű apostol jelzi e párhuzamos kéztartásával az égi pozícióját, az IKREK kapu formáját.  

Fehér ló (Nyilas) – Barát (IKREK) együtt a tejút, az asztrológiai élettengelyt határozzák meg.

És hogy ne legyen kétségünk e felől, érdemes megnézni, hogy mivel szemben is védekezik a katona a pajzsával? Nem az angyallal szemben, hanem az IKREK kéztartással szemben. Arról a kerek pajzsról van szó, mely az Szűz csillagkép galaxisainak gyűrűs formáját idézi meg, ahogy a belga Wiertz Harc a Patroklosz teste felett festményén is, ahogy fentebb láthattuk.

Mit tesz a dárdájával e pajzsot tartó katona? Szúr az Ikrek karakterű barát keze felé, és ezzel egyben „fel is nyársalja” a ló hátsó felét. (Bár igaziból nem nyársalja fel, mégis ugyanazt a térsíkot fedi le!)

Miért lobog ennyire sok színes toll a katona sisakján? Mert nőies jegyet kell viselnie, hogy még inkább Szűz legyen!

Ha van élettengely, akkor vélhetően az asztrológiai halál tengely is jelen van a képen. A katona szűz pajzsa mellett hol van a Halak-halál jegy? Talán épp a magas lóról leesett katona személyében. Egy ilyen találkozónak, a (belső) hang ilyen jellegű megszólalása nagyon kemény üzenet. Vagy elfogadod, amit mond és engedelmeskedsz, vagy meghalsz. Isteni kegy ennek meghallása, de kemény elhívatás is, ami nemcsak Saullal történt meg, hanem ezer és ezer másik névtelen, de szerencsés emberrel, kikben már megszólalt a belső hang. Egy ilyen belső hang után aztán az élet alapjaiban változik meg. Vagy megváltozik, vagy megszűnik. Ez nem alku kérdése, az annál sokkal keményebb spirituális felébredés. Vakká kell lenni, hogy láss a racionális, hamis valóságon keresztül! Meg kell halnod, hogy éld az igazi életet!

Az egyik dárda, ahogy szó volt róla, jelképesen megvakítja a földre került Sault. De biztosan megvakítja, vagy inkább megnyitja a belső látását Saulnak? És mi van a másik, Saul eredeti dárdájával? Az bizony „elvágja” a katona és a ló lábszárát! Ez kemény és egyértelmű jel, mely az árpád kori magyar templomfestészet alap szimbóluma is.

Szántai Lajos az alábbi érdekes megállapítások teszi egy interjúban a Duna Tv-n ezzel kapcsolatban: „Magyarországon, a Kárpát medencében a középkorban a templomi falfestészetben nem a passió történet, nem a Jézus Krisztus életéből vett jelenetek játszanak főszerepet, hanem Szent László harca a kun vitézzel. Egy kún vitéz egy magyar lányt próbál elrabolni... A magyar egyházi művészetben pont ez az esemény kerül megörökítésre, ami egyedülálló, a kereszténységen belül is sajátos jelentőséggel bír.”

A történelmi Szent László király ebben az ábrázolt 1068-as csatában még nem is trónörökös, sőt nem is a trón várományosa. Mégis ez a csata képezi több tucat megmaradt középkori templomunk díszítésének fő szimbolikáját. A több részletből álló képsorozat Birkózás jelenete szolgál érdekes analógiával az Akhilleusz inának megértéséhez. Több művészettörténész a jellegzetes testtartás, lábkeresztezés alapján ezt a birkózási jelenetet egyértelműen IKREK jellegű birkózásnak tekinti. Szent László harca a kun vitézzel mondakör birkózásos jelenetének ábrázolásánál egy meglepő részlet mindig azonos: a korábban elrabolt, majd megszabadított lány félhold alakú bárddal lesújt a birkózó kun lábára, méghozzá a boka feletti részén.[2] Azaz, Pap Gábor szavaival élve: „Leválasztja a Halak világkorszakot a Vízöntő világkorszakról”. [3]       

    3.png

A vízöntő –paradoxon nemcsak a lábszárak átmetszésében jelenik meg, hanem Pál apostol választott nevének „jóraforduló” nevenapjában is! E gondolat folytatása előtt érdemes pár mondatban feleleveníteni a vízöntő paradoxon működését:

Pap Gábor gondolatával röviden így lehet jellemezni a vízöntő paradoxont: A vízöntő paradoxon alapján nincs önálló VÍZÖNTŐ világkorszak. A hiányzó Vízöntő világkorszak helyén csak egy időszakadék tátong. A vízöntői hatás mégis érvényesül, mivel a Vízöntő precesszióban ráhullámzik a szomszédos BAK és a HALAK jegyekre.  A vízöntői „szétáramlás” legszemléletesebb példája, a nyitott könyv, melynek lapjai a könyv gerincétől kiindulva hullámoznak kétfelé, és így lefedik a könyv lapjait. Mivel minden egyes világkorszak (kb. 2160 év) dekádokra harmadolható (3x720 év), ezért a Vízöntői ráhullámzás, „a nyitott könyv lapjai” is feloszthatók dekádokra. A Vízöntő dekádjai a „könyv gerincétől” szétáramolva követik egymást. A Bakban precessziós mozgásnak megfelelően, Mérleg, Ikrek, Vízöntő sorrendbe, a Halakban viszont megfordítva. A Halak és a Bak világkorszak dekádjai viszont a nagyévi rendnek megfelelően követik egymást. E kétfajta mozgás alapján a Vízöntő dekádjai átfedésbe kerülnek a szomszédos Bak és Halak dekádjaival, ahogy a könyv borítója is a fölötte hullámzó könyvlapokkal.

Caravaggio festményén a lováról lefordult Saul dárdája le akarja választani a Halak világkorszakot a Vízöntő világkorszakról (!), azaz a festmény további értelmezésénél precessziós logikáról kell beszélnünk. Ez viszont felveti azt a kérdést is, hogy hol is van a JÓRAFORDULÓ PÁL neve napja a nagyéves rendszerben.

konyv_jorafordulo_pal.pngPál névnapja január 25-e, a Jóraforduló Pál napja a VÍZÖNTŐ első dekanátusában található (16. dekád). A kisévi (365 napos) rendszerben e január 25-i a Jóraforduló Pál  napjának beazonosításával nincs is gond. Azonban a nagyévi, a 26 000 éves precessziós rendszerben már gondok vannak, hisz máshol található e név napja! Ekkor már nem lehet a Vizöntőben, hiszen nincs is önálló Vízöntő korszak! Ha nincs ott, akkor csak ott lehet, ahol a kiáramlott Vízöntő korszak vízöntő dekádja lefedi az aktuális Halak és Bak világkorszak dekádjait. (Azaz még mindig a nyitott könyv ábránál maradva, ott található Pál névnapja, ami felett a „vízöntő” dekád jele hullámzik, a könyv jobb és bal szélénél. Szakszerűen megfogalmazva: a Halak világkorszak bemeneténél, a Skorpió dekádjánál, illetve a Bak világkorszak kimeneténél, a Bak dekádnál. Ez az évköri ábrán a 11. és a 19. sorszámú dekádnak, a nyitott könyv ábrán pedig a pirossal jelzett "Pál névnap I-II." alatti dekádoknak felel meg. Mivel precessziós irányban nincs önálló vízöntő világkorszak, így a vízöntő-paradoxonnak megfelelően a ráhullámzott vízöntő dekádok helye határozza meg a Jóraforduló Pál névnapját a precessziós rendben.[4]

p_and_p.pngA nagyéves rendszerben Pál apostol neve napja a HALAK világkorszak bevezetésénél és a BAK világkorszak végénél található! Azaz átöleli az egész vízöntő-paradoxon működési időszakát! Azaz JÉZUS Krisztussá válásának időszakától (mely a vízöntő paradox érvényesülésének kezdete is) - a vízöntői ráhullámzás időszak, a Bak világkorszak legvégéig hat. Lefedi azt a teljes vízöntő-paradox időszakot, melyet át kell vészelni a szeretet erejével az emberiségnek, ha meg akar maradni a bolygón emberként.

Minden vég, egyben egy másik kezdete is. Bak világkorszak végéről van szó, ami egyben a NYILAS aranykor kezdete is. Saul a damaszkuszi úton bár leesett a lováról, mégis pont ez a zuhanása jutatta el őt magát és általa remélhetően többünket is a Fehér ló, a Nyilas világkorszakba, megmenekülve az időcsapda és a törvény szikla rideg korszakának az élet szentségét egyáltalán nem tisztelő szenvedésétől.

Ezek ismeretében a festmény már egyre érdekesebb. De ott vannak még olyan kérdések is, hogy miért fekete az angyal szárnya, és miért éppen egy angyal látható a festményen, hiszen nem is angyal szólította meg Sault és Saul nem az angyal látványától vakult meg.

 

 

KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNYOK:

 

Delacroix, amikor a Szabadság hamis eszménye vezeti a népet az emberi tetemeken keresztül. http://www.naput.hupont.hu/104  

Homérosz Iliász Napút elemzés  www.federatio.org/mi_per/Mikes_International_0315.pdf

Benedek Elek: PÉTER ÉS PÁL – Napút elemzése http://www.naput.hupont.hu/17

Akhilleusz ina vagy a kun lábszára? http://www.naput.hupont.hu/23

A fejre húzott tölcsér – Hieronymus Bosch festményei http://www.naput.hupont.hu/13

A minószi falfestmények http://www.naput.hupont.hu/42

Csontváry: Sétakocsikázás újholdnál Athénbanhttp://www.naput.hupont.hu/45

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 112
Heti: 39
Havi: 1 447
Össz.: 1 461 838

Látogatottság növelés
Oldal: Caravaggio és Wiertz a napúton
Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár - © 2008 - 2024 - naput.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »